A világpremierrel egy időben, június 18-án érkezik a hazai filmszínházakba a rocklegenda Bon Jovi vadonatúj koncertfilmje, amit kifejezetten a mozinézők számára rögzítettek május végén. A Drive-in Night című koncertfilmet országszerte közel negyven moziban láthatják a rajongók.
A pandémia miatt az elmúlt évben világszerte leállni kényszerült az élőzenei iparág, elhalasztásra kerültek a koncertek, világturnék. Mint minden elkötelezett koncertzenésznek, a kirobbanóan energikus fellépéseiről híres rocklegenda, Bon Jovi tagjainak is közös vágya volt, hogy eljussanak valahogy globális rajongótáborukhoz, és ízelítőt adjanak, mire számíthatunk, ha a zeneipar lassan feléled Csipkerózsika álmából. Erre nagyszerű lehetőséget adott az amerikai Encore Nights-szal való együttműködés, akik 2020-tól kezdve egy úttörő kezdeményezést indítottak a világjárvány alatti „jelenléti” szórakoztatásban: autósmozikban vetítettek koncertfilmeket szerte Észak-Amerikában. Olyan nagyágyúk koncertfilmjeit mutatták be biztonságos körülmények között, közel egymillió rajongónak, mint a Metallica, Blake Shelton, Gwen Stefani vagy Kane Brown. A tengerentúlon kirobbanó sikerű vetítéssorozat Bon Jovi új koncertfilmjével Észak-Amerika után megérkezik Európába is, az immár újranyitott mozitermekbe.
A Drive-in Night címmel mozikba kerülő koncertet az együttes megalakulásának színhelyén, New Jersey-ben, a Paramount Theatre-ben rögzítették 2021. május 22-én. A több mint kétórás felvételen olyan slágerek csendülnek fel, mint a „You Give Love A Bad Name”, „It’s My Life”, „Wanted Dead Or Alive”, „Bad Medicine” vagy az elmaradhatatlan „Livin’ On A Prayer”. A klasszikus repertoárt a legutóbbi, immár 15. nagylemezükön szereplő új dalokkal színesítik. A koncerten Jon Bon Jovi oldalán régi zenésztársai és profi session-zenészek egyaránt feltűnnek: David Bryan billentyűst, Tico Torres dobost, Hugh McDonald basszusgitárost és Phil X szólógitárost – aki 2013-ban váltotta a kilépett Richie Samborát – kitűnő turnézenészek, John Shanks gitáros-vokálos és Everett Bradley ütőhangszeres-multiinstrumentalista kísérik.
A koncertfilm a világpremierrel egy időben, csak egyetlen estén, június 18-án érkezik a hazai mozikba, a színpadi produkciók moziközvetítéseire specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában. Országszerte közel negyven moziban kerül műsorra, többek között a Cinema City összes mozijában, a Kultik mozikban, Budapesten még a Corvin, Pólus, CinemaPink moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a KÖKI Terminál tetőteraszán. Vidéken a megyeszékhelyek többségén látható lesz, a CC és Kultik mozikon kívül a szegedi Belvárosi Mozi, a debreceni Apollo Mozi, a Kecskeméti Otthon mozi, a szolnoki TiszapArt mozi és a szombathelyi Agora is vetíti. A mozik teljes listája ITT található.
A Bon Jovi együttes 1983-as indulása óta közel negyven éves töretlen karrierrel kivívta helyét a nemzetközi rocklegendák között, a Rock and Roll Hall of Fame mellett beválasztották Songwriters Hall of Fame-be is. Több mint 130 millió eladott albummal, rajtuk számos igazi rockhimnusszal, több mint 50 ország 35 millió rajongója előtt tartott ezernyi koncertjével a Bon Jovi máig az egyik legnépszerűbb rockegyüttes. A zenekar több alkalommal is járt Magyarországon: a közel 70 ezer résztvevőknek örök emlék marad a 1993-as MTK Stadionbeli koncert, majd pár évvel később a Sziget 0. Napján is megfordultak. Bécsben is többször koncerteztek, legutóbb 2019-ben, ahová sok hazai rajongó eljutott.