RockStation

Folyékony hajmetal - Megjött a The Lucid harmadik dala

2021. október 07. - theshattered

the-lucid-2021.jpgSzépen lassan potyogtatja a nótákat a jövő héten megjelenő bemutatkozó albumáról a The Lucid. A többek között David Ellefson a soraiban tudó csapat ezúttal a Hair című tétellel kedveskedett az embereknek. A korábbi dalok a Damned és a Maggot Wind voltak.

Tovább

Közel negyedszázad szünet után jön a Darkwoods My Betrothed új lemeze

dwmb2021.jpgHuszonhárom év testvérek között is igen húzós idő, mégis ennyit kellett várni a Darkwoods My Betrothed legutóbbi lemezének megjelenése és a hamarosan érkező Angel Of Carnage Unleashed között. A korongról már a második előzetest adta ki a többek között két Nightwish tagot, Tuomas Holopainent és session dobosként Kai Hahtot a soraiban tudó finn csapat, ez a Murktide and Midnight Sun.

Tovább

Little Caesar, Asphalt Horsemen @ Budapest, Instant, 2021.09.29.

Valóra vált rock n’roll álom

little_caesar_03.jpg

A nyári fesztiválszezon alatt végre-valahára éledezni kezdett a hazai koncertélet, ám arra, hogy a nemzetközi vérkeringésbe is újra bekapcsolódjunk, egészen augusztus közepéig kellett várni. Azóta ismét egyre-másra jönnek a neves külföldi előadók érkezéséről szóló bejelentések (a 2021-re lekötött, de a jövő évre átlapátolt eseményekkel együtt), az idei esztendő igazi itthoni élőzenei szenzációját azonban a vénasszonyok nyara hozta. Mert mégis ki gondolta volna – esetleg a 2018-as pozsonyi kirándulás óta reménykedhettünk páran… –, hogy egyszer Magyarországon köszönthetjük az amerikai blues - rock n’roll veterán Little Caesart?

Tovább

Kilépett a Cancer Batsből Scott Middleton

30727820_10156343624767090_6916542392048812032_o.jpgTizenhét év tagság után otthagyja a Cancer Bats-t a zenekar alapító gitárosa, Scott Middleton. A zenész a családjára, és személyes egészségére hivatkozva hozta meg a döntést, elvileg nincs semmi negatív háttere a dolgoknak. Middleton nem hagyja ott a zeneipart, jelenleg a saját stúdiójának építésével foglalatoskodik.

Tovább

“Nálunk nincs hiány új dalokból, ami jó jel szerintem”

Interjú Niklas Karlssonnal, az Orbit Culture gitáros-énekesével

orbitc_band2_2021.jpg

Nemrég jelent meg a svéd Orbit Culture legújabb anyaga, a Shaman EP, aminek kapcsán lehetőségünk nyílt egy jót beszélgetni Niklasszal, a csapat főnökével. Az új minialbum mellett mesélt a dalok születéséről, arról, hogyan boldogulhat manapság egy fiatal banda ilyen vadóc muzsikával, és válaszolt pár személyesebb kérdésre is.

Tovább

Új Nest of Plagues dal és klip: Struggle

dsc_5164-2.jpgÚjabb klipes dallal jelentkezett a budapesti deathcore/metalcore Nest of Plagues. A csapat a LOWLAND és a Fekete Zaj Fesztiválon forgatott videóval a magyar underground színtér előtt tiszteleg. A Struggle a korábban kiadott kislemezekhez hasonlóan (Memento For Her Deeds, Choke, Megalomania, Inferno) a zenekar hamarosan megjelenő második nagylemezén kap majd helyet.

Tovább

Az "egyik legjobb" szólólemezére készül Slash

slash_2015.jpgEgy rövid filmekcsével kezdte meg a figyelemfelkeltést Slash. A jelenleg a Guns N' Roses-zal is nagyban nyomuló gitáros a vélhetően jövőre érkező szólólemezének (vagy minek nevezzük a The Conspiratorsszel közös dolgait) promóját kezdte meg. A lemezről - természetesen - már most igen pozitívan nyilatkozik a vezér.

Tovább

Januárban jön a Battle Beast következő albuma

battle_beast_2018.jpgLeadta a soron következő albumának a részleteit a Battle Beast. A finn ötös január 21-én adja ki a Circus Of Doomot, aminek a borítóját és a dallistáját már bemutatták a közönségnek, az első kislemezdal október 22-re várható. Rossz hír viszont a rajongóknak, hogy a lemezbemutató turné Budapestet nem érinti, jobb esetben is Bécsig kell elruccanni egy kis bálért.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum