Amennyire váratlanul ért, hogy az idei Eight albummal turnézó kultikus amerikai hard rock / blues zenekar egészen Pozsonyig jut el az európai portya során, annyira gyanakodtam is a dologgal kapcsolatban egészen az érkezésig, az esemény reklámja ugyanis a nullával volt egyenlő. A szokás szerint nagyszámú magyar kiutazó között akadt olyan, aki közvetlenül a szervezőknél érdeklődött arról, valóban lesz-e koncert. Nem árt biztosra menni…

A következő lépés ugyebár a jegyvásárlás kérdésének tisztázása volt. Mint kiderült, elővétel nuku, csak a helyszínen lehetett megváltani a belépőt. Ez persze már összefügg azzal is, hogy egy általunk eddig nem ismert, és nyilván nem is bejáratott helyről van szó, amely valójában nem más, mint a városi kereskedelmi múzeum – egészen hangulatos épületegyüttesről van szó egyébként a kertvárosban, saját sörfőzdével –, pontosabban annak udvarán felállított sátor. Méghozzá széksorokkal. Ennek láttán rögtön arra gondoltunk, hogy itt talán esküvő is lesz… Nos, esküvő nem volt, viszont fergeteges rock n’roll bulit éltünk át. Ahogyan azt reméltük is.

Bármilyen szűk körben hirdették meg a koncertet, aki végül eljött, kétségkívül tisztában volt a Little Caesar (meg úgy általában a műfaj) mibenlétével, sőt szép számmal akadt igazi elszánt rajongó. Így aztán annak ellenére is remek hangulatban telt az este, hogy a legtöbben végig ülve maradtak.

A sűrűn tetovált, tisztességben megőszült énekest, Ron Youngot ez utóbbi jelenség cseppet sem feszélyezte. Biztosan látott jó néhány sajátságos helyszínt odaát is… A hallgatóságnak címzett „pár sör után még jobban néztek ki” szöveget semmi esetre sem ironikus kiszólásnak szánta, mert megjegyezte még: „Pár sör után mi is jobban szólunk.” Nem mintha amúgy bármi gond lett volna a banda teljesítményével. Az alapfelállás háromötöde és két jelenkori társuk rutinosan, ám érezhetően szívvel-lélekkel nyomta végig a műsort, és bár a közönség nem rúgta ki a sátor oldalát, Ronnak azért nem volt különösebben nehéz egy kis tapsolásra bírnia a jónépet. Mellette időnként Loren Molinare gitáros is felhívta magára a figyelmet. Már-már groteszk módon darabos, de energikus mozgása mellett a hangszerével is pózolt párszor, a country műfaj egykori fenegyereke, Merle Haggard – az Eight lemezre is rögzített Mama Tried az ő szerzeménye eredetileg – személye kapcsán pedig rövid eszmecserébe is bocsátkozott Ronnal.

Az Aretha Franklin-féle Chain of Foolsra persze szintén sor került, és a legtöbbet a papírformának megfelelően az első albumról játszott a csapat, de nyomták a 21 Againt, a Vegast, na meg a feelinges lassú Time Enough for Thatet is a friss eresztésből, és szerencsére a köztes időszak sem merült feledésbe. Sőt, a ráadásban a The Four Horsemen (Ron tudniillik ott is megfordult) Nobody Said it Was Easy-je is helyet kapott.

Őszinte, tét nélküli örömzenélés. Leginkább ezzel tudnám összegezni a látottakat-hallottakat. A sors szeszélye folytán ma önerőből többre megy a Little Caesar (legalábbis Európában), mint az 1990-es évek elején nagykiadós bandaként, komoly zeneipari háttérrel. Mi mindenesetre örülhetünk, mert messze nem csupán az akkori idők halvány lenyomatát kaptuk a régi „márkanév” alatt.

A hazai viszonyokat alapul véve, már ha itthon valakinek egyáltalán eszébe jutna meghívni a bandát, minden bizonnyal a Backstage Pub jöhetne elsősorban szóba, ahol ugyancsak értő publikum gyűlne össze Ronékra. A pozsonyi kaland után azonban már akkor sem lepődnék meg, ha valami borospincében, vagy éppen lagziban lenne a buli…

A fotók nem a helyszínen készültek, hanem a zenekar Facebook oldaláról valók.