A nyári fesztiválszezon alatt végre-valahára éledezni kezdett a hazai koncertélet, ám arra, hogy a nemzetközi vérkeringésbe is újra bekapcsolódjunk, egészen augusztus közepéig kellett várni. Azóta ismét egyre-másra jönnek a neves külföldi előadók érkezéséről szóló bejelentések (a 2021-re lekötött, de a jövő évre átlapátolt eseményekkel együtt), az idei esztendő igazi itthoni élőzenei szenzációját azonban a vénasszonyok nyara hozta. Mert mégis ki gondolta volna – esetleg a 2018-as pozsonyi kirándulás óta reménykedhettünk páran… –, hogy egyszer Magyarországon köszönthetjük az amerikai blues - rock n’roll veterán Little Caesart?
Ugyancsak szerencsés részese volt ennek az Asphalt Horsemen, akik az utóbbi hónapokban szórványosan fel-felbukkantak az ország buli-helyein, és akiket az újranyitás mellett nyilvánvalóan az is motivált, hogy közös kedvencük előtt léphettek most színre. Itthon ebben a pozícióban más zenekart aligha lehet elképzelni, sőt egy normálisan működő világban akár egy teljes turnén végigvágtázhatna együtt a két csapat. Lőrincz Kariéknak mindenesetre olyasmi élményt adhatott ez a fellépés, mint a Mexico nótájuk hősének a börtönből való szabadulás. A születésnapos Matyasovszki Géza gitáros pedig külön is ünnepelt, azaz Kari vezényletével az egész terem ünnepelte őt. Ennyi talán elég is lesz a hangulat érzékeltetéséhez – amellett, hogy egy másik favoritjuk, a Lynyrd Skynyrd Still Unbrokenjével rúgták be a kaput a lovasok. Friss szerzeményre nem került sor, a régről ismert dalok közül a Ride On, a Thank You, a Seize the Day és zárásként az együtténeklős Wasting Time az eredeti szöveggel (vagyis nem a Halld, amit mondok! lemezre vett magyar változatban) hangzott el, de ilyen életerőt és életörömöt sugárzó, egészségesen megdörrenő negyvenöt perc után nehogy már hiányérzet maradjon bárkiben is!
Mondanom sem kell, a Little Caesar pontosan ezt az attitűdöt vitte tovább. Pozsonyban is imponáló lazasággal dolgozták meg az ültetett buli közönségét, ám az igazi rock n’roll mégiscsak az, ha nem vagyunk székekhez kötve. Meg hát az olyan parti, amelyik a Drive It Home-mal startol, eleve csak ütős lehet, főleg ha további három nóta követi a debütről. S annak ellenére, hogy az Instantban zömmel szintén az a korosztály képviseltette magát, amely az első két albummal vált rajongóvá, népesebb tábor verődött össze és a légkör is összehasonlíthatatlanul oldottabb, közvetlenebb volt, mint három éve.
Értelemszerűen a banda is jobban pörgött, noha a múltkor sem alibiztek ám! A John Lennon kinézetű Brian Irivng megtestesítette a kompetens beugró dobost, az elmúlt évtized óta itt játszó Mark Tremalgia gitáros (az egyetlen régi vágású sörényes rocker fazon a brigádban) és a nagydarab Pharoah Barrett basszer (ex-The Four Horsemen) megbízhatóan kivette a részét a színpadi akcióból és a vokálozásból az alapító hathúros, Loren Molinare mellett.
Az első számú húzóember azonban Ron Young énekes volt. Korából adódóan már nem úgy néz ki, mint a késő 80-as években kidobóemberként, majd szépreményű rocksztárként, bár ma is jó kiállású arc és sűrű tetoválásairól könnyen beazonosítható. Hangja viszont semmivel sem fakóbb a bő három évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest. Az egy dolog, hogy rock-R&B vonalon mekkora ász, de a soul is ott van a torkában. Gyönyörűen elő is hozta belőle a Ballad of Johnnyval indított pihenősebb blokkban – benne két 60-as évekbeli gyöngyszem, az Aretha Franklin-féle Chain of Fools és a The Temptations által jegyzett I Wish It Would Rain feldolgozásával – és később az ismét lírai In Your Arms alatt.
Afelől se legyen kétségünk, hogy neki és társainak éppoly sokat jelentett ez az este, mint nekünk. Annál is inkább, mivel az alapprogramon felül egy extra ráadásdalt is kaptunk a Time Enough for That képében, amelyen kívül a legutóbbi lemezről a főműsorban is lement három szám, vagyis kvázi ott folytatódott a Pici Cézár európai menetelése, ahol 2018-ban az Eight korong promóciós körútja befejeződött.
A végén természetesen nem maradt el a nyílt színi összeborulás és fotózkodás az Asphalt Horsemennel, sőt előkerült Kariék kutyája is, aki addig a backstage-ben időzött. Ha valaki a hosszú kényszerszünet után most járt először koncerten, aligha választhatott volna ideálisabb újrakezdést. Innentől kezdve pedig higgyük el, hogy az élet előbb-utóbb tényleg vissza fog zökkenni a megszokott kerékvágásba!
