RockStation

Archaic - Megjelent a The Endgame Protocol!

2022. március 08. - sunthatneversets

archaic_2022.jpg

Most "csak" 5 év telt el a nemzetközi thrasherek között is nagyot szóló How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? lemez óta, ami az első két lemez közötti 11 évnél mindenképp kellemesebb, de a harmadik Archaic lemezt így is több év kemény munka és akadály előzte meg. A The Endgame Protocol születése közben vette át a divideD élén aktív Jósa Tamástól a mikrofont a 2018-ban csatlakozott Erdélyi Péter (Salvus) gitáros, és természetesen a járványhelyzet sem tett jót a lemez elkészülésének.


Erdélyi Péter énekes/gitáros:
"Egy megpróbáltatásokkal és tagcserékkel terhelt nehéz időszak után most új felállásban, de fáradhatatlan erővel hoztunk nektek 10 vadonatúj számot, hogy letépje a fejetek. Ismét egy nemzetközi szintű produkcióval akartunk megjelenni, mind hangzásban, mint produkciós szinten, ami méltó folytatása az eddigi munkásságunknak, de egy újabb mérföldő is egyben. A játék neve továbbra is thrash metal, a klasszikus védjegyekkel, de 2022-es hangzással és energiával, valamint az eddigieknél sokkal dalcentrikusabb, fogósabb köntösben."

archaic_the_endgame.jpg

A The Endgame Protocol végre megjelent 11 modern, de mégis nyers thrash dallal, Sallai Péter grafikájával. Kapható a márcusi HammerWorld magazin CD mellékleteként - ahol a hónap albuma; a Hammer szerkesztőség rögtön az első helyre is szavazta a lemezt a Hangpróbán - rendelhető digipak változatban a zenekar webshopján, és meghallgatható minden online streaming felületen. A megjelenéssel egy időben új videó is debütált a ”Withstanding” című dalhoz.

“Talán a leghagyományosabb megközelítésű dal a lemezen, fő témájában némileg kikacsintás az előző albumra is… Az ökölrázós refrén szerintem nagy koncertfavorit lesz.” - mondta Peti a klipes dalról. “A háború tökéletes eszköze egy népirtó fegyver, vírus, vagy atomhasítás. Ha feltűnik, semmi sem marad az útjában, csapdába csalni is lehetetlen. Tudod, hogy ha már támadásba lendült, ha ennyire egymásnak feszült a világ, hogy egyetlen tollvonással egész városokat és népeket tüntessenek el, akkor a játszma már a tetőfokára hágott.” - tette hozzá Jósa Tomi szövegíró.

A lemezről kritikánk ITT olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr917775056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum