RockStation

Megjelent a Crashdiet új lemeze, az Automaton

Újabb remek glam metal anyag Svédországból

2022. május 10. - moravsky_vrabec

crashdiet_band.jpg

Nagyon érzik a skandinávok a glam-sleaze műfajt: az Eclipse, a Reckless Love és a Crazy Lixx után a Crashdïet is erős albummal jelentkezett - és akkor még nem is beszéltünk a buján virágzó másodvonalról.

Crashdïet már nem friss zenekar, bő 20 éve alakultak, de a tagcserékkel és egyéb csapásokkal tarkított pályafutásuk során összesen hat albumot készítettek, a mostanit is beleértve. Már majdnem kibekkeltek egy egész lemez-turné-lemez periódust ugyanazon felállással, amikor Eric Young dobos nemrég bejelentette, hogy bizonytalan időre visszavonul, egészségi okokra hivatkozva. De a lemezen legalább még ő játszott. 

A zenekar a 80-as évek legszebb hagyományait követi, és amint a képen látható, a fazont is 1985-ből kölcsönözték. Ha a bevezetőben említett csapatok esetleg nem ismerősek, a nagy elődök közül a Poison, a Mötley Crüe, esetleg a Warrant említhető zenei referenciaként. Vagyis inkább a húzósabb, partihimnuszos, nem a balladás irány, noha egy lassú azért jutott az Automaton lemezre is. 

Most először sztárvendéget is köszönthetünk egy Crashdïet lemezen: a Powerline dalban a Steel Panther énekese, Michael Starr duettezik Martinnal. Közepesen ismert fun fact továbbá, hogy Tobias Forge, a Ghost ügyvezető igazgatója volt a csapat egyik alapítója, de még az első lemez előtt kilépett, kreatív nézetkülönbségre hivatkozva. (Ez sok mindent jelenthet, kezdő bandák esetében általában valami nőügyet, haladóknál pénzügyi konfliktust...) Az NWOSHM bandák nem igazán robbantottak nagyot a skandináv régión túl, így ha esetleg nem hallottál erről a lemezről, de bejön a glam-sleaze metal, legalább a bekötött videókat illatold meg; az Automaton saját műfaján belül mindenképp a jobbak közé tartozik. Ja, és a borító se csúnya. 


crashdiet_automaton.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3417827697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum