Avantgarde, industrial, ritual, doom, experimental, noise, sludge…csupán néhány szó, amivel címkézni lehetne az Entrópia Architektúra zenekart, projektet, leginkább entitást. Tisztán emlékszem, 2019-ben láttam Őket először a színpadon a Dürerben, és azonnal rajongó lettem. Kétségkívül valami olyat hoznak létre élőben, amit megtapasztalni kell, mert nem lehet körülírni, ami ott történik:  rituálé, meditációs gyakorlat, kapuk megnyitása, metal koncert. Amikor Walch Márton és Kósa Csaba frontemberek elfogadták a felkérésemet, már előre tudtam, hogy ez kivételes beszélgetés lesz. 

A koncertet – és a Jegesnek a klipjét is – mindig egy légószirénával nyitjátok. Honnan van? Ki szólaltatja meg? Felhívja valamire a figyelmet a kezdésen kívül? Van-e valami üzenete? 

Márton: Eredetileg a szirénát én szoktam megszólaltatni a koncerteken.
Csaba: Az Ő szerzeménye, találmánya is. 
Márton: Én szereztem be. 2000 környéke lehetett? 2006?
Csaba: 2006-ban kezdted el használni. 
Márton: Egy Győrben dolgozó tűzoltó őrnagy barátomtól szereztem. Lébényben lakott és mindig elmentünk hozzá barátilag. Láttam, hogy van neki ez a sziréna, egy építkezésen találta. Mondtam, hogy "Figyelj ha van még egy szóljál, megveszem." Azt mondta: "Vigyed". Ugyanis elmondtam hogy nekem a zenekarba kell. Ennyi a háttérsztori. Az üzenet annyi, hogy nekünk mindig ezzel kezdődik a koncert. 
Csaba: Egy időben ezzel is ért véget.
Márton: Igen. A lemezen is ez volt. Akkor, azt hiszem, a Jeges volt az első szám. 
Csaba: Az üzenete: Mindketten zent gyakoroltunk sokat, gyakorlunk most is. Tulajdonképpen zen buddhizmust. 

Erről is sokat akartam kérdezni.

Csaba: Marci majd elmeséli, Ő Koreában is járt. Én Taiwanon jártam autentikus zen templomban. Ott van egy kedves szokás, hogy amikor elkezdik a templomban a nagyobb rituálékat – nevezzük kvázi közös gyakorlásnak, nem nevezhetjük misének, vagy valamilyen szakrális megnyilvánulásnak, formális kötöttségnek, mint amilyet keresztény vallásban szoktunk meg –, akkor van egy bizonyos fajta nagyobb hal alakú dob, gong...
Márton: Ezt is temploma válogatja.
Csaba: Ezzel meghívják az érző lényeket, fél démonokat, az éhes démonokat, meg tulajdonképpen minden lényt az Ő mitológiájukból. Ezek inkább szimbólumok. 
Márton: Felhívás.
Csaba: Felhívás, hogy valami kezdődik. Gyertek, jön a rituálé. A végén meg szólnak, hogy most vége van, mindenki mehet haza.

Ezt hoztátok át?

Csaba: Igen, így alakult az, hogy mi is egy direkt gyakorlásnak fogjuk fel a színpadi történéseinket. Nagyon fontos is nekünk, hogy mit él át a közönség. Nyilván akkor jó ez, ha együtt tudunk részt venni valamilyen különleges, változást bizonyító élményben.
Márton: És még szimbólum is lett, mert évekig folyamatosan hoztuk ezt, hogy a sziréna kezdi a koncertet, és ez megragadt a közönségnél: "Ja, ez még a beállás, mert nem volt sziréna." Ilyet hallottunk már többször. Ez egy jó jel.
Csaba: Nagyon fontos volt a szerepe magában a klipben is. 

Mint állandó közönség, én is mondhatom, hogy ehhez igazodom. Ha hallom a szirénát, akkor irány! Meg egyébként abszolút sikerül egy másfajta hangulatot és tudatállapotot hozni vele. 

Márton: Nekem is a saját részemről. Onnantól, hogy betekerem a szirénát, függöny. Kész, tök más valami van. 
Csaba: Illetve tényleg mindenhova elhallatszik. 
Márton: Most éppen aktuális is ezzel a szar helyzettel.

Mennyire van jelen a hétköznapi életetekben a spiritualitás, mennyire építitek bele? Nem csak a zenei életben alkalmazzátok.

Csaba: Mindketten gyakorlók vagyunk. Szerintem aki elkezdi gyakorolni, az élete végéig csinálja, hogyha komolyan gondolja.
Márton: Meg sok fajtája van. Én például nagyon sokat vagyok munka-meditációban. Ilyen van, legalábbis nálunk a koreai vonalon. Egy dologra figyelsz és hagyod történni. Nem mindig kötelezően az van, hogy most leülök. Ülésnek hívjuk azt, amikor lehelyezkedik  és meditál az ember. Általában a hajnal, a napkezdés az egy ülés. Utána a legkisebb munkáknál is előjön, hogy kikapcsol úgy az ember, hogy utána nem fárad el. 
Csaba: A jelen pillanatban tartózkodni, ez a célja a gyakorlásainknak. Én Thich Nhat Hanh vietnámi szerzetesnek a tradícióját gyakorlom. Az örök távolba utazott, idén halt meg. Nagyon szép élete volt, és nagyon szép halála is. A légzésünk és a jelen pillanatban való elmerülés, az folyamatosan ott van. Ez tud segítséget jelenteni ahhoz, hogy összeszedjük magunkat a jelen pillanatban. Nagyon sok minden viszi el a gondolatainkat az életünk során. Olyan, mintha egy nyüzsgő pályaudvaron lennénk. Amikor az ember gyakorol, vagy ül, vagy éppen munka-meditációt, vagy zenei meditációt folytat... Zenével is lehet, én gyakorlok shakuhachival is, ami egy japán bambuszfurulya. A szuizen az a fajta meditációs irányzat, amikor ennek a hangszernek a használatával segíted katalizálni azokat a tudatállapotokat, amiket meditáció közben vizsgálsz. Már maga a hangszer használata egy nehezített pálya, belekényszerít egy olyan gondolkodásba, ami ahhoz kell, hogy tartsd a jelen pillanatot. Erre jó a légzés, erre jó a munka, bármiben meg lehet találni a jelen pillanatnak a teljességét. Azt az állapotot, ahol a dolgok nincsenek címkékkel ellátva. Azért beszéltünk erről annyit én is, meg Marci is, mert mondhatjuk, hogy ez a spiritualitás, de igazából ez egy olyan réteg, ami pont az ellenkezője. 
Márton: Életforma. 
Csaba: A zen buddhizmus a buddhista ágak közül egy rendkívül materialista ág. 
Márton: Ez a tapasztalás része. 
Csaba: A légzésemet figyelem, leülök, megnézem, hogy hova kalandoznak el a gondolataim. A spiritualizmus része pont az a része, hogy honnan hova vándorolnak a gondolataid. Az ideák szintjén hol teremted meg azt a mitológiát, ahova megpróbálsz elmenekülni. Valójában a két oldal nem ellentétes. A zenénk és különösen a klip nagyon sok ilyet tartalmaz. Igyekszünk ebből minél többet megmutatni a közönségnek. Sok spirituális utalást tartalmaz. A mély szimbolikájukon keresztül tulajdonképpen ugyanarra a célra mutatnak. Egyébként még a judeo-kereszténység rétegeiben is megtalálhatóak ezek a szimbólumok. Ha az ember ezeket a szimbólumokat, mint ismétlődő mintázatokat használja  – mi sokszor ezt tesszük. Még egymásnak sem nagyon mondjuk el például a dalaink szövegének a jelentését. Sokszor angol, sokszor magyar, sokszor holt nyelvek, akár szanszkrit, akár koreai, akár páli nyelven elmondott frakciók, fragmentumok, szimbolikus értelmű sorok jelentéséből állnak össze, amik fuldoklanak a hangorkánban. A koncepció az, hogy nem minden betű, nem minden szó hallatszik. Mint említettük, még egymásnak sem mondjuk el, viszont hitelesnek gondoljuk, amikor ezeket előadjuk. 
Márton: Amikor összeáll a szám, akkor azért meg szoktuk beszélni, hogy ki mit érez. 
Csaba: A színpadon mindenki komolyan gondolja ezeket a sorokat. De nem mondjuk el, nem írjuk le, nem publikáljuk, mert ott történik, ebben az olvaszótégelyben ott áll össze ez a rengeteg szimbólum. Ez egy olyan jelentéstartalom, amivel mi kísérletezünk, amit mutatunk és adunk a színpadon, ami nem nyelvi. Átível a nyelvi jelentéseken. Valami olyannal foglalkozunk, ami az emberiség megszületése és a nyelv megszületése előttről származik. 

Szoktátok is mondani, hogy a vokál Nálatok igazából egyfajta hangszer, nem pedig szöveg.

Csaba: Igen, azért is mondtuk el, hogy ennek ellenére minden egyes szó, minden egyes sor valódi tartalommal bír és nem improvizatív. Alapvetően ezeket úgy kell elképzelni, mint amikor a gyerekek legóznak. Létrehozunk valamilyen viszonylag bonyolult struktúrát, amiből, mintha füsttel elárasztott teremben lenne, a közönség bizonyos részeket lát. Ettől még a struktúra ott van mögötte, fel van építve. Az változik, hogy milyen mennyiségű és minőségű dolgot kap meg belőle. Ezt együtt csináljuk valójában a közönséggel. 
Márton: Ami érdekes, hogy ahogy összeállnak a számok, a kettőnk éneke, úgy hogy fogalmunk sincs arról, mégis illik. Ahogy elmondjuk a végén, hogy Te mit mondasz, én ezt mondom, én meg azt mondom, mégis összepasszol. Passzol a hangulat is, a téma is. 

Meséltetek már a légószirénáról, meséljetek most az állványról! Nekem az a kedvencem.

Márton: Mi csak úgy hívjuk: mászóka. 
Csaba: Én csak annyit mondok, a zenekar nagyon öreg. 
Márton: Ide is bottal jöttünk.
Csaba: Sok mindennel kísérleteztünk a létezésünk szenvedési során. Ez mászóka szerintem a sziréna harci alakjával, habitusával nagyon jól összeforrt. Egy bizonyos ponton kicsit később került be a történetbe, zajzenével, elektronikus zajzenével is foglalkoztunk. Most kevesebb hang megy az én sampleremről a zenébe, valamikor ez nagyobb mennyiségben volt jelen. 

Volt másfajta hangszeretek is régen?

Csaba: Igen, többféle. 
Márton: Én 2006 óta vagyok tag. Akkor egy hordóban voltak gyűjtőben ezek a csövek, a tengelyek meg a minden. Térdeltünk a koncerteken, vertük, alig bírtunk felállni. 
Csaba: Volt mikor direkt gerjesztettük be a hangrendszert. 
Márton: Kifejezetten a zajról szólt az egész.
Csaba: Nagyon fontos megemlíteni Gelkát, valamint a Memento Mori egyesületet. Az Ő rendezvényükön történt a születése.
Márton: Gyárban volt. Szerintem 2008-ban, tán 2009-ben lehetett. Még később volt, már akkor is öregek voltunk. Valamit csináljunk már, mert nem bírok felállni énekelni. Az eseményen amíg mi játszottunk, egy srác májusfát hegesztett össze acélból. Május 1. alkalmából. Utána a Vaskarácsony rendezvényen is találkoztunk. Megbeszéltük Vele, hogy csináljon egy állványt a fémeknek. 
Csaba: Én azt hiszem Ő ajánlotta fel. Ez ilyen szeretet gesztus volt. 
Márton: Wolfganggal ketten lementünk Hozzá Kistarcsára. 
Csaba: Ezzel szponzorált minket. Megbeszéltük mekkora legyen, hány fül, hol legyen. Ő megcsinálta. Egyébként szétszedhető.

Szállítható!

Csaba: Fontos, hogy sokan segítettek minket az utunkban, meg részt vettek ebben a formációban. Most nem fogom Őket név szerint felsorolni, szívesen felsorolom majd írásban. Mindenki, aki ebben részt vett, erősen lelkesedésből vett részt. Azért fontos, hogy van valami diszciplína, amivel mindenki hozzá tudott szólni ahhoz, amiről mi beszélünk. Így volt az összes olyan taggal is, aki vizuálozott nálunk. Köves Panni és Monsterleg Szilárd voltak akik VJ-ként vetítettek a háttérbe. Abban az esetben is az volt a koncepció, hogy amikor vetítés van nálunk, nem stock fotókat, mindenféle videó darabokat töltünk le a netről, aztán azokat vetítgetjük.
Márton: Szilágyi Rudit is meg kell említsük. Rudi is csinált kifejezetten egy koncertünkre vetítést.
Csaba: Akik ebben dolgoztak, azok lejártak a próbáinkra, létrehoztak valamit, amit a mi zenénk katalizált. Ma Bakos Levenetének a kalligráfiáit fogjátok látni. Neki a kiállításmegnyitójára csináltam zenét a Der Zunder nevű szólóprojektemmel. Levente Entrópia Architektúra és Der Zunder dalokat hallgatott, miközben festett. Én pedig az Ő festményeit néztem, miközben ezeket a dalokat komponáltam. Azokat az alapokat használom, amiket akkor megalkotok. 

Konkrét művészetet...

Csaba: Igen, azokat rekonstruálom, újraalkotom az Entrópiában. Ez ennyire egybeforr, hogy azon festmények születésénél jelen volt a zenénk és viszont: a mi zenénkbe is beleszólt, ahogyan a Levente ezeket festményeket készítette. Ő egy kalligráfus. A felsorolt művészek mindig hozzátettek valamit az Entrópiához. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy maga az Állvány is így született, egy szobrász a zenénk által ihletve nekünk alkotta meg. Mi pedig nagyon hálásak vagyunk ezért. 
Márton: Használjuk. Be is van ütve. 
Csaba: Teljesen beépítettük a zenénkbe. Sok alkatrész van benne, ami a régmúltból származik, még Édesapámtól örökölt tárgyak is. Van köztük I. és II. Világháborús lövegmaradványok, ék, féltengely puffer tartály. Mind történettel bíró tárgy. 
Márton: Akad olyan is, ami cserélődött, mert széttört. Mert azért nem simogatjuk...

Erőből ütöd, azt szoktam nézni.  Az Állványon kívül használtok még más hangokat, ezek is különlegesek. Felvett zajok, igaz?

Csaba: Igen. Amint már említettem, a Der Zunder nevű projektemmel industrial és dark ambient stílusú zenéket készítek. Igazából a stílus csak bélyegző, ami rásüthető, de megpróbálok egyedit létrehozni. Ilyen az Entrópia Architektúra szavaknak az etimológiája is. A zenekar a L’art contre L’art művészeti páholyból és a Szabad Emberi Gondolkodás Egyesületnek az alapító tagjaiból alakult, egy laza kötődésű formáció sok képzőművésszel. Az akkori csapatból Csürke Zoli, meg (Gnáj József) Joe a dobosunk, mint képzőművészek, ott voltak az alapító tagok között. Ez azért fontos részlet, mert azt a szimbólumot, ami a logonk, is Joe tervezte, már a zenekar megalakulása előtt! Az Entrópia Architektúra egy dekonstrukciós folyamat. A poszt-konstruktivizmuson, és az avantgárdon túlmutató út. Mindkettőből van egy pici benne. Az energiák szintjén ez így működik, tehát a dekonstrució itt azt jelenti, hogy valamilyen struktúrát létrehozunk, vagy éppen találunk magunk körül. Egy zenei mintázatot, vagy egy fizikai struktúrát, amit szétverünk és összerakunk máshogy. Tulajdonképpen ez maga az a dekonstrukció, amiről az Entrópia Architektúra szól. Ezt egyébként szimbolikus, szakrális, okkult, vagy ezoterikus értelemben  — az ezoterikus szó szótári értelmében —, valamint gnosztikus értelemben is megtesszük. A különböző rítusok struktúráit verjük szét, majd valami újat, eszkábálunk belőle, egy új Zigguratot tulajdonképpen, minden egyes alkalommal a színpadon. Ugyanez történik ebben a történelmi kontextusában a zenekarnak. Amit én pluszban még hozzárakok számítógépről zaj, illetve a samplerről, ezek olyan hangmintákból újra konstruált hangok, amiket sound samplingelek, megyek egy diktafonnal és felveszek izgalmas hangokat. Ezeket lassítom, gyorsítom...

Tudsz példát mondani?

Márton: A Jegesnek a jege.
Csaba: Ott jeget törtem bakanccsal a barátaimmal, annak a hangját vettem fel, ezt lassítottam le 10%-ára. A Sursuna alapja is egy lelassított nyikorgás.
Márton: Pánt nyikorgás.
Csaba: Igen, olyasmi, mintha egy ladikban evezne valaki, a szövegvilágban van is erre utalás. Lánc és lakat nyikorgásból lett kialakítva. Jelentősen lelassítva a fémnek a felharmónikusai átalakulnak egy érdekes dübbenő ladik hanggá, ez az alap. Ilyen gyűjtött hangokból van. Nagyon szeretem Eric Holm zenéit, Ő kezdett el először ilyenekkel foglalkozni. A magasfeszültségű oszlopok hangjait rögzítette. Egyrészt magának a fémnek van egy elképesztő, leírhatatlan rezgése, amikor fújja szél a magasfeszültségű vezetéket. Másrészt én Kincsesbányán, Fejér megyében lakom, ott van az erdőben egy magasfeszültségű kábelrengeteg. Iszonyatos mély sub basszusokkal, dübörgő mélyen berengeti, amikor szélvihar van. Ezek is felbukkannak. De van a felhasznált hangok között teáskanna-nyikorgás, a víz forrásának hangja, patak.
Márton: Velencén, ahogy a vaporettok összeütődnek, én azt is felvettem. 
Csaba: Az is működött. Akkor eső az autó szélvédőjén. Egy vagy két keresztény vallási ünnepet is felvettem, gyerekkórus volt, illetve kántált a pap.

Az eső hangja gyakori a meditációban is.

Csaba: Igen, csak itt egy "kicsit" át van alakítva. Illetve egy Mahakala szertartás hangjait is felvettük. Sok példát mondhatunk, rengeteg van. 

Most is vesztek fel zajokat, vagy állandóakkal dolgoztok már?

Csaba: Ez cserélődik. Volt olyan próba, ami arról szólt, hogy kimentünk és gitárból fragmentumokat vettünk fel, fémeket ütöttünk.
Márton: ...Dorombot.
Csaba: Arról szólt a próba, hogy játszottunk, kísérleteztünk. 

(ironizálva) Hogy álltok a fizikai hanghordozókkal?  Kicsit materiálisabb részre áttérve. 

Márton: (nevet) Szeretjük őket, szeretjük.
Csaba: (nevet) Jó dolog az.

Gyűjtitek, értem, én is szeretem gyűjteni. Azért kérdezem. Mikor lesz fogható anyag?

Márton: Ki van keverve, kiadót keresünk, aki mögénk tud állni. Egyszerűen kell egy kiadó.
Csaba: Mihók Attiláék a Heidrich Rolanddal keverték. A végső masterelést Amaury Cambuzat csinálta, aki a Faust nevű zenekarnak a tagja. Fontos, mert a Faust az industrialban egy, a 70' évek óta létező, viszonylag kultikus banda. És nagyon jó füle volt szerintem hozzá. Elképesztő dolgokat tudott még belehallani a végső keverésbe. 

Amikor a Jeges kijött, akkor mondtátok, hogy lényegében kész a lemez. Én meg azóta is türelmetlenül várom. 

Márton: Mi a kiadókat várjuk. 
Csaba: Önmenedzselésben nem vagyunk valami jók és nem szeretnénk ezt elkapkodni. Mivel több mint 20 éves zenekarról van szó, szeretnénk, ha súlya lenne. Most már tudom, hogy nagy súlya van, meg mindenki nyúz minket, hogy miért nincs meg  – jogosan. Ha egy mód van rá, akkor nem akarjuk ezt szerzőiben, Spotify-on. 
Márton: Nem értünk hozzá, ez is hozzátartozik. Egyikünk sem dolgozik kiadó területen. Ezt így össze lehet csapni csúnyán, ha csak hopp megcsináljuk. Nem!
Csaba: Terveink között szerepel kicsit jobban jelen lenni, főleg a közeli európai zenei életben. Ez egy stratégia része. 

Ezt akartam is kérdezni, hogy mennyire vagytok külföldön, mert láttam, hogy voltatok már bőven. 

Csaba: Vagy egy-két szervező és fesztivál, akik nagyon a szívünk csücskei. Ilyen például a Hradby Samoty nevezetű szlovák csapat. Izgalmas, amiket csinálnak. Tudni kell róluk, hogy akikkel szoktak dolgozni, az szerintem elképesztő zenei felhozatal. Nem mondanám a mainstreamnek azokat a zenekarokat. 
Márton: Ők egy utazó fesztivál, mindig máshol vannak. Általában egy lepukkant kastélyban vagy kúriában.
Csaba: A Monarchiának a megmaradt romjaiba mennek el. Felújítják. 
Márton: Beszállnak a felújítási költségekbe. 
Csaba: Bevonják a helyieket. A jolsvai fesztiválon a helyi cigányok szedték a belépőt. A tűzoltó a bejárásnál be volt avatva, olyan helyen rendezték, máshol az életben embert nem engedtek volna be. Volt olyan rész kordonnal leválasztva, ha oda belép egy részeg ember, három emeletet zuhan. De ott voltak. A merch pult mellett a néni a faluházról, árulta a tarisznyákat és a falu termékeit. A helyiek főzték a gulyást. Mindig bevonják a helyi lakosokat. Ezt nagyon ügyesen csinálják, nagyon érzékenyen. Azt láttuk már az elején, hogy érzékenyen nyúlnak érzékeny témákhoz. 
Márton: Összművészeti fesztivál, nem csak zene van.

Mint a Művészetek Völgye?

Márton: Annál azért zártabb.
Csaba: Zártabb is meg dark-abb is. 
Márton: A téma szűkebb, de minden van. 
Csaba: Azért Kapolcson nem lennének ilyen fellépők. Mernek hozzányúlni monarchiabeli témákhoz, szlovák-magyar-cseh-osztrák ellentétekhez festményekkel, szobrokkal. Beszélnek róla.

Az bevállalós. 

Csaba: Azt láttuk, hogy nem okoz problémát.
Márton: Elsőre tartottunk tőle, arra emlékszem  – a legelsőre. Szlovákok, csehek és lengyelek, mi voltunk egyedül magyarok. Az kell mondjam a kannibál külső ellenére, a legbékésebb hely volt. Mindenki szeretett mindenkit.
Csaba: Már annyira túlléptek ezen, hogy hol ér véget az országhatár, hogy Orbános képek is voltak, amit megbeszéltek velünk. Ugyanez cseh, román, szlovák viszonylatban is. 

Talán azért nincs feszültség, mert nincs tabu téma, nem?

Csaba: Szerintem ez izgalmas.
Márton: Nem erről szól az egész.
Csaba: Egy crossover műfaj. Most sokat beszéltünk a Hradby Samoty-ról, Ők a szívem csücskei és az egyik fő vonal, ahol elindultunk. Szeretnénk máshol is, vannak jó cimboráink, zenésztársaink Pármában, Svájcban is. Például a Throne és a Zatokrev bandák.
Márton: Velük véletlenül találkoztunk itthon, mint előzenekar. Ebből az lett, hogy amikor legközelebb jöttek, már kifejezetten kérték, hogy velünk akarnak játszani. 
Csaba: Nekik a barátaik az amerikai Minsk zenekar, nekik meg akarták mutatni a zenénket. Mindenképpen úgy akarták, hogy a magyarországi fellépést együtt csináljuk. Ha egy mód van rá, szeretnék, hogy a turnét is. A turné nem jött össze, de tartotta a szavát. 
Márton: A közös koncert megvolt a Minskkel. 

Még egy ilyen külföldi élmény egy kaput is nyithatna.

Csaba: A Minskes csávó komolyan hihetetlennek tartja, amit csinálunk. Azt mondta, ha megyünk, támogatna minket az Egyesült Államokban. 
Márton: Csak ez mind pénz.
Csaba: Nem az, hogy pénz, ilyen tekintetben remélem fejlődni fogunk, de menedzsmentben borzalmasak vagyunk. 

Ezért kerestek menedzsert. 

Csaba: Persze. Sok van ezen a téren, amiben nagyon bénák vagyunk. 
Márton: Mert mindenki melózik mellette.
Csaba: Egyrészt. Másrészt én vagyok a  – hogy fogalmazzak?  – morgós, zsémbes medve, a hiszti-balerina, mert sok probléma a mi vállunkon csapódik Marcival. Az elmúlt nagyjából 17 évben az összes koncertet kettőnk közül szervezte valaki. 
Márton: Gábor velünk van bő egy éve, már három felé oszlik.
Csaba: Nem azt jelenti, hogy a többiek semmirekellőek lennének, hanem ez egy külön, tengernyi energia-befektetést igénylő feladat. A mi zenénk nem színészkedős, rengeteg érzelem van benne, iszonyat energia-ömlések történnek. Emiatt oda-odacsapunk egymásnak. Volt olyan tag, akit egyszerűen imádtunk, de azt az égéshőt amin működünk, nem bírtuk már együtt. Megöltük néha egymást idegileg. Ebben benne vagy, közben kéne kicsit ostorozni, vagy tanácsokkal ellátni a többieket, ez nagyon nehéz. Olyan skizoid állapot, ami nem jó. Mindenkinek sokkal jobb, ha ezt ki tudjuk helyezni valakire, aki nem mi vagyunk. 
Márton: Ahol mindenki tudja mit csinál. 

Vasárnapi koanok. 

Márton: Hány éve megy az?
Csaba: Sok éve.

Ez már az arculatotok része. 

Márton: Az egy hirtelen ötlet volt, szerintem én találtam ki.
Csaba: A Te ötleted volt, de említsük meg a Péter Kareszt. Nagyon szeretjük. 
Márton: Az elején én írtam ki, amik megvoltak gyűjteményekben. Aztán kialakult az is, hogy legyen mellette kép. A mostaniakat Csaba csinálja, mert nekem elfogyott a gyűjteményem. 
Csaba: Mindannyiunknak elfogy a gyűjteménye, mert három kötet van a világon, csak limitált példányszámban létezik. A koan-örökséget rég túlléptük. Nyilván, hogy milyen fordítás, éppen kinek az interpretációja...
Márton: Vagy, hogy éppen ki adta ki.
Csaba: A koan-kincsnek a része. Nem is baj. 

Ha egy szóval tudjátok jellemezni a színpadon a tudatállapototokat, akkor mi legyen az? Egy szó. 

Márton: (erősen tapsol egyet)
Csaba: Kristálytiszta.
Márton: Kikapcsolás van. A sziréna beindul, és kész. 
Csaba: Nincsenek gondolatok, az a kristálytiszta jelen. 
Márton: Játszom csángó népzenét is. 

Akkor ezért láttalak egyszer néptáncolni!

Márton: Igen. Az egyik új számunkban van egy rövid szösszenet egy csángó népdalból. Egyszer csak jött a próbán és működött. 
Csaba: Mert beszélgettünk róla. Marcival már régóta volt egy titkos tervünk, amit most valósítottuk meg. Purkár néven a népzenét szokatlan, friss nézőpontból megközelítő zenei side projekt. A minimális martial elemeket alkalmazó, folkot újraértelmező kísérlet igyekszik hallgatóját a népzene emberi és érzelmi oldalára kalauzolni, a múlt sötét és világos oldalait egyaránt bemutatva. Gyertek október 17-én a Robotba!

Fotók: Kádár András