RockStation

Gary Moore emlékest Henrik Freischlader koncerttel

2022. november 10. - sunthatneversets

november_15_16.jpg

Három év kényszerű kihagyás után most végre újra megrendezésre kerül a nemzetközi Gary Moore emlékkoncert, mely szinte már hagyománnyá vált 2012 áprilisa óta. Másnap, a legendás gitáros egyik leghűbb követője, a kiváló német gitáros, Henrik Freischlader lép fel saját zenekarával az Analog Music Hall színpadán. A programok november 15-16-án kerülnek megrendezésre.

Gary Moore idén áprilisban lett volna 70 éves. A 2011. február 6-án elhunyt zseniális gitáros lemezei és dalai generációkat érintettek meg, és a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues műfajok meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük nevét. A pandémia következtében az utóbbi években sajnos nem tudtak megvalósulni a gitáros emlékére szervezett tavaszi koncertek, de három év után most végre lehetőség nyílik a közös emlékezésre az Analog Music Hall koncerttermében. Ezúttal két felvonásban szólalnak majd meg Gary Moore szerzeményei. A nyitó blokkban a fiatal Somogyi Remig gitáros körül szerveződött formáció és vendégeik zenélnek majd, míg a második részben külföldi vendégek jutnak főszerephez. Gary Moore két korábbi zenésztársa csatlakozik Henrik Freischlader gitároshoz és Szebényi Dániel billentyűshöz, de az Amerikából hazalátogató Tommy Katona és a 2012-es kezdetek óta fellépő Vámos Zsolt is hallható lesz. (kapunyitás: 19:00, kezdés: 20:00)

'HENRIK & FRIENDS' - Henrik Freischlader (gitár, ének), Pete Rees (basszusgitár), Graham Walker (dob), Szebényi Dániel (ének, billentyűs hangszerek), Vámos Zsolt (gitár), Tommy Katona (ének, gitár), Travis Montoya (dob)

'REMIG & FRIENDS' - Somogyi Remig (gitár), Angyal Máté (basszusgitár), Juhász Előd (billentyűs hangszerek), Bucsok Zoltán (dob), Kontor Tamás (gitár, ének), Jósa Tamás (ének), Galambos Péter (ének), Gera Domonkos (ének)

Másnap, szerda este is várják majd Gary Moore rajongóit és a blues-rock gitározás kedvelőit az Analogban, hiszen a hazai közönség egyik kedvenc gitárosa, Henrik Freischlader ad lemezbemutató koncertet. Az elmúlt évek blues-fusion-soul hangzása helyett újra egy gitárcentrikusabb műsorra számíthatunk, ismét a jó öreg Hammond orgonával, második szólóhangszerként. Négy év után ad újra koncertet hazánkban Henrik Freischlader és régi-új zenekara, melyben társai lesznek Armin Alic basszusgitáros, Hardy Fischötter dobos és a Hammond orgona mögött Moritz Fuhrhop. A több mint kétórás koncertre érdemes lesz időben érkezni, hiszen előzenekar nem lesz ezen az estén. (kapunyitás: 19:00, kezdés: 20:00)

Jegyek mindkét koncertre elővételben kaphatók a TIXA.HU online rendszerében.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr817973916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum