Mikor sok rossz, vagy csak simán átlagos zenét hallok, akkor mindig elbizonytalanodom. Mi van, ha bennem van a hiba? Lehetséges, hogy nincs már türelmem megfejteni az újdonságot, vagy kezd maga alá gyűrni a túlkínálat ezért kényelmesebb elintézni annyival a dolgot, hogy rockzene megint halott és/vagy régen minden jobb volt?
Aztán szerencsére mindig jön egy lemez amitől újra elhiszem, hogy jó arc vagyok és rájövök, hogy régen is ugyanennyi szar zene volt csak az ember körültekintőbben szűrte a szemetet. Ezúttal a Dyse zenekar segített megkönnyebbülni, akik a duó formátum ellenére komplett zenekari szinten űzik a bólogatós noise-rockot és bár jórészt az anyanyelvükön dalolnak, minimum a Rammstein óta tudjuk, hogy a német nyelv nem gátja a sikernek.
Ugyan Andrej Dietrich (gitár-ének) és Jarii van Gohl (dob-ének) 2003 óta működteti a bandát piromán honfitársaikhoz mérten szerényebb sikerekkel büszkélkedhetnek, de persze almát almával, a szaggatott zaj-metál mindig rétegzene marad, még ha annyi fantáziával is nyúlnak hozzá, mint ahogy azt a Dyse teszi.
Jómagam a 2021-es Widergeburt című lemezük kapcsán kaptam fel a fejem, ami sokszor olyan, mintha a Korog (!) tolná németül (még a szürreális szövegek is stimmelnek) mindez szerencsére mindenféle kópia mellékíz nélkül. A dolog szépséghibája, hogy idén nyáron futottam bele a lemezbe, így ajánlóhoz már késő volt, albumsimogatóhoz meg túl korán, így elhatároztam, hogy megvárom a következő kiadványt és majd “csomagban” ajánlom a Dyse-t.
A napokban megjelent Norbert hat Angst kiadvány EP matricát kapott a diszkográfiában és bár a közel fél órás játékidő teljes albumok esetén sem kirívó ebben a műfajban, az anyag szerkezetét tekintve mégiscsak helytálló a besorolás (nem mellékesen az eladásból befolyó teljes összeg jótékony célokat szolgál).
A három dalból a címadó Norbert hat Angst kapásból 15 percnyi agymenés, de felesleges megijedni, nem holmi progos önkielégítésről van szó, illetve kicsit mégis, de a szórakoztató fajtából. A punkos dinamika mellé kapunk atmoszférikus elszállást, némi elektronikát, zaj-zenét, légy zümmögést meg vaskos blastbeateket is ahonnan már könnyű felvenni a fonalat a Mottek indusztriál metáljával, aztán erre jön még a lebegős Scarabäus majd auf Wiedersehen, véget is ért a korong, a gyanútlan hallgató meg kérdőn bámul maga elé: ez most (spoiler!) tényleg megér öt koponyát?
És akkor jöjjön az a rész, amikor ravaszul ide csempésztem a Widergeburtot, ami csak azért nem fog szerepelni az idei top tízes listámon, mert ugyebár tavalyi megjelenés. A visszafelé elüvöltött Laicos Neidem vagy a Der Haifisch die Zähne szerintem egyértelművé teszi, miért is jutott eszembe Magyarország legjobb metálzenekara, ugyanakkor nem lehet a Dyse-t annyival elintézni, hogy tessék itt a német Korog (főleg mivel a Korog továbbra is megismételhetetlen).
Bár saját magukat The New Wave of German Noise-Rock-ként definiálják, az új EP még jobban nyomatékosítja, hogy mennyi egyéb hatás keveredik a zenéjükbe ami nyilván kedvez a befogadhatóságnak. Jelen állás szerint Berlin a bázis, de eredetileg Jénából indult a duó, így nagyon halványan náluk is ott a kelet-német báj, bár lehet ezt csak én képzelem bele.
Ami viszont a lényeg: először hallgassátok a Widergeburtot, aztán jöhet a Norbert, jövőre meg hozzánk legközelebb Bécsben játszanak, szóval aki épp arra kirándul nézze meg őket…und tschüss!
Fotó: Norman Konrad
