A Preoccupations a szeptemberben megjelent Arrangements lemezét mutatta be az A38-on. Bevallom, unalmas és eseménytelen estére számítottam, nem arra, hogy összehányom a hajó budiját, majd remek táncmulatság kerekedik.
Nehéz a Leprous fellépésével egyazon estén bármit tartani. Nehéz a Leprousszal versenyre kelni. Éppen ezért kongott a klub az ürességtől azon a vasárnap estén, amikor tettrekészen megjelentem a bejáratnál valami újat megtapasztalni — ugyanis a norvégokat már láttam élőben, ezeket a kanadaiakat meg még sosem. Okosabbik felem végzetes betegen otthon maradt, én azonban csettintettem, és elszántan elindultam egymagam a koncertre. Már útközben észleltem, hogy nem vagyok egyensúlyban önmagammal. Itt ismerem el, hogy csupán a hatás kedvéért ütöttem fel a bekezdést ennyire erőteljesen, valójában a dögvész ért utol a beléptetés pillanatában, nem a féktelen dorbézolás. No de sosem rókáztam még buliban színjózanul, ezt is kipróbáltam, hogy Nektek ne kelljen. Tehát megalázottan takarítottam magam után a klotyót, aztán odabotorkáltam a pulthoz kérni egy korsó kólát. Az itókámat remegő kezekkel szorongatva eltotyogtam az oldalsó lépcsőkig, s ott émelyegve lerogytam. Micsoda arconpörgés!
A revüt az Idegen nyitotta, tizenhárom perc késéssel a kiírt programhoz képest. Alig néhányan lézengenek a nézőtéren (legalább tudtam távolságot tartani), midőn Kunics Olivér egy röpke “Szevasztok!” kijelentéssel elkezdte a dáridót. Nem műfajom az a fajta magyar alter rock, amit Ők képviselnek, ezért meglep, mennyire szórakoztatóak élőben. Négyen csapnak a hangszereik közé. Olivér a fronton énekel, illetve basszerozik, emellett mindannyian vokáloznak, méghozzá kellemes összhangzatban. Számomra Langó Ádám viszi a showt: billentyűzik, tamtamozik, rumbatököl, néha pedig vidáman bugizik középen mezítláb. Igazi forma a srác. Valaki küld is egy felest Neki a közönségből, abszolút egyetértek. A setlist változatos, elhangzik nóta az első lemezről – Bölény, Kapcsoló – s a későbbiekről egyaránt, egészen a legújabbakig, mint a Törölköző. Az Idegen masszív, erőteljes, igényes műsort ad, csodásan kibontott dalokkal. A melankóliájuk jó értelemben furcsa az élénk előadásmóddal párosítva. Javaslom, ne hagyjátok ki, ha a környéketeken jár az együttes.
A főzenekar kezdésekor az A38 hajó csupán félgőzzel megy, avagy félig teli gyomorral. A kanadai Preoccupations röviden post-punk formációként jellemzi önmagát, s mi jogosan tesszük fel a kérdést, miszerint mégis mi a frász ellen lehet lázadni Kanadában? Udvariasság? Jólét? Hó? Francia nyelv? A történet egészen 2012-ig nyúlik vissza, amikor megalakultak Viet Cong néven, ám ez a márkajelzés megosztónak bizonyult, olyannyira, hogy konkrétan fellépési lehetőségektől estek el miatta. A heves tiltakozások dacára évekig kitartottak. “Mi csak zenélünk” – mondotta Matt Flegel frontember. És amúgy miről? Politikai témákról, pszichés terhekről, tömegmédia hatásairól, a kapitalizmus kudarcáról. Végül 2015-ben megadták magukat, bejelentették, hogy nevet változtatnak. Ekkor a kanadai Exclaim! zenei magazin egy számlálóval kezdte mérni a weboldalán “a napok számát azóta, hogy a Viet Cong megígérte, megváltoztatja a nevét”. Nos hét hónapba telt. Bőven 2016-ot írtunk, mire kinyögték, Preoccupations néven folytatják.
Tavaly szeptemberben hozták ki az Arrangements című korongot, ezt turnéztatják mostanában. A negyedik stúdióalbumuk a már megszokott disszonáns, ezzel együtt dallamos art-punk, zajokkal, noise rockkal fűszerezve. Amolyan progresszív színvonalas disztópia. Jómagam úgy fogalmaznám meg, mintha az R.E.M. keveredne Bowie, valamint Cure elemekkel, rengeteg cinizmussal. Arról nótáznak kedélyesen, “a világ éppen felrobban, és mindenki szarik rá”.
A porondon Matt végig csukott szemmel énekel, továbbá nála van a basszusgitár is. Így ácsorog. Az attitűdje ugyanakkor egy szemtelen mosolyt sugall, akárha a válla fölött visszanézve röhögne, miközben a körülötte lévő világ egyre mélyebbre süllyed a káoszba. Élőben szerintem kellemesebb az orgánuma, mint a felvételeken, valahogy karcosabb. Munro a gitár mellett kezeli a billentyűket, Daniel Christiansen szintén hathúros ezenkívül sampler pároson bűvészkedik. Nem ritka jelenség, hogy egy banda színpadon jobban működik, mint kiadványon, azonban Náluk ez hatványozottan igaz. Úgy tűnik, ez egy ilyen este.
A koncert felénél én még mindig a lépcsőn ülök erőtlenül szédelegve, viszont a produkcióba teljesen belefeledkezve, míg a közönség szolidan táncikál. A következő pillanatban a Preoccupations megköszöni, hogy vasárnap itt vagyunk, biztos dolgozunk meg korán kelünk másnap. “Különben kit érdekel?” — tódítja Daniel. Végig lejátsszák az Arrangements anyagát, úgy ahogy van. Bár nem gondolják túl a dalokat, kapunk művészi zajkeltést, jammelést is. Az est második felére a publikum beindul, nagyon rázzák, ropják, ugrálnak, kiabálnak; ittasak, akár egy nagyobb házibuliban. Party van! Ez oda-vissza hat: hőseink lendületesen, mozgalmasan muzsikálnak. Örömzenélés az apokalipszisban. Megszólal pár klasszikus Viet Cong szám, például a Continental Shelf, a March of Progress, az átállási időszakból a Memory, mindenki megőrül. Egy nem várt fordulattal a komák leteszik a hangszert, meghajolnak, majd indokolatlanul felharsan a Technotronic Pump Up the Jam örökzöldje. Mindig az irónia.
FOTÓK: FRANK OLIVÉR, infinitebeat.hu
