A Preoccupations a szeptemberben megjelent Arrangements lemezét mutatta be az A38-on. Bevallom, unalmas és eseménytelen estére számítottam, nem arra, hogy összehányom a hajó budiját, majd remek táncmulatság kerekedik.
Nehéz a Leprous fellépésével egyazon estén bármit tartani. Nehéz a Leprousszal versenyre kelni. Éppen ezért kongott a klub az ürességtől azon a vasárnap estén, amikor tettrekészen megjelentem a bejáratnál valami újat megtapasztalni — ugyanis a norvégokat már láttam élőben, ezeket a kanadaiakat meg még sosem. Okosabbik felem végzetes betegen otthon maradt, én azonban csettintettem, és elszántan elindultam egymagam a koncertre. Már útközben észleltem, hogy nem vagyok egyensúlyban önmagammal. Itt ismerem el, hogy csupán a hatás kedvéért ütöttem fel a bekezdést ennyire erőteljesen, valójában a dögvész ért utol a beléptetés pillanatában, nem a féktelen dorbézolás. No de sosem rókáztam még buliban színjózanul, ezt is kipróbáltam, hogy Nektek ne kelljen. Tehát megalázottan takarítottam magam után a klotyót, aztán odabotorkáltam a pulthoz kérni egy korsó kólát. Az itókámat remegő kezekkel szorongatva eltotyogtam az oldalsó lépcsőkig, s ott émelyegve lerogytam. Micsoda arconpörgés!
A revüt az Idegen nyitotta, tizenhárom perc késéssel a kiírt programhoz képest. Alig néhányan lézengenek a nézőtéren (legalább tudtam távolságot tartani), midőn Kunics Olivér egy röpke “Szevasztok!” kijelentéssel elkezdte a dáridót. Nem műfajom az a fajta magyar alter rock, amit Ők képviselnek, ezért meglep, mennyire szórakoztatóak élőben. Négyen csapnak a hangszereik közé. Olivér a fronton énekel, illetve basszerozik, emellett mindannyian vokáloznak, méghozzá kellemes összhangzatban. Számomra Langó Ádám viszi a showt: billentyűzik, tamtamozik, rumbatököl, néha pedig vidáman bugizik középen mezítláb. Igazi forma a srác. Valaki küld is egy felest Neki a közönségből, abszolút egyetértek. A setlist változatos, elhangzik nóta az első lemezről – Bölény, Kapcsoló – s a későbbiekről egyaránt, egészen a legújabbakig, mint a Törölköző. Az Idegen masszív, erőteljes, igényes műsort ad, csodásan kibontott dalokkal. A melankóliájuk jó értelemben furcsa az élénk előadásmóddal párosítva. Javaslom, ne hagyjátok ki, ha a környéketeken jár az együttes.
A főzenekar kezdésekor az A38 hajó csupán félgőzzel megy, avagy félig teli gyomorral. A kanadai Preoccupations röviden post-punk formációként jellemzi önmagát, s mi jogosan tesszük fel a kérdést, miszerint mégis mi a frász ellen lehet lázadni Kanadában? Udvariasság? Jólét? Hó? Francia nyelv? A történet egészen 2012-ig nyúlik vissza, amikor megalakultak Viet Cong néven, ám ez a márkajelzés megosztónak bizonyult, olyannyira, hogy konkrétan fellépési lehetőségektől estek el miatta. A heves tiltakozások dacára évekig kitartottak. “Mi csak zenélünk” – mondotta Matt Flegel frontember. És amúgy miről? Politikai témákról, pszichés terhekről, tömegmédia hatásairól, a kapitalizmus kudarcáról. Végül 2015-ben megadták magukat, bejelentették, hogy nevet változtatnak. Ekkor a kanadai Exclaim! zenei magazin egy számlálóval kezdte mérni a weboldalán “a napok számát azóta, hogy a Viet Cong megígérte, megváltoztatja a nevét”. Nos hét hónapba telt. Bőven 2016-ot írtunk, mire kinyögték, Preoccupations néven folytatják.
A porondon Matt végig csukott szemmel énekel, továbbá nála van a basszusgitár is. Így ácsorog. Az attitűdje ugyanakkor egy szemtelen mosolyt sugall, akárha a válla fölött visszanézve röhögne, miközben a körülötte lévő világ egyre mélyebbre süllyed a káoszba. Élőben szerintem kellemesebb az orgánuma, mint a felvételeken, valahogy karcosabb. Munro a gitár mellett kezeli a billentyűket, Daniel Christiansen szintén hathúros ezenkívül sampler pároson bűvészkedik. Nem ritka jelenség, hogy egy banda színpadon jobban működik, mint kiadványon, azonban Náluk ez hatványozottan igaz. Úgy tűnik, ez egy ilyen este.
A koncert felénél én még mindig a lépcsőn ülök erőtlenül szédelegve, viszont a produkcióba teljesen belefeledkezve, míg a közönség szolidan táncikál. A következő pillanatban a Preoccupations megköszöni, hogy vasárnap itt vagyunk, biztos dolgozunk meg korán kelünk másnap. “Különben kit érdekel?” — tódítja Daniel. Végig lejátsszák az Arrangements anyagát, úgy ahogy van. Bár nem gondolják túl a dalokat, kapunk művészi zajkeltést, jammelést is. Az est második felére a publikum beindul, nagyon rázzák, ropják, ugrálnak, kiabálnak; ittasak, akár egy nagyobb házibuliban. Party van! Ez oda-vissza hat: hőseink lendületesen, mozgalmasan muzsikálnak. Örömzenélés az apokalipszisban. Megszólal pár klasszikus Viet Cong szám, például a Continental Shelf, a March of Progress, az átállási időszakból a Memory, mindenki megőrül. Egy nem várt fordulattal a komák leteszik a hangszert, meghajolnak, majd indokolatlanul felharsan a Technotronic Pump Up the Jam örökzöldje. Mindig az irónia.
FOTÓK: FRANK OLIVÉR, infinitebeat.hu
