Az Electric Callboy igen nagyot megy az elmúlt években, bátran állíthatjuk, hogy egy jópofa klubzenekarból már lassan (fenéket lassan, konkrétan) kisebb arénákat megtöltő csapattá nőtték ki magukat, mindezt pár jól sikerült kislemez, egy bika album és a humort sem mellőző videók és hozzáállás fűszerezésével. Az, hogy ez a még mindig növekvőben lévő csapat mit tud, tavaly már láthattuk egy esős, kicsit ilyen-olyan, de az égi áldás mellett is igen hangulatos koncerten, most végre megérkezett a pótlás - szárazon. Mármint az idő volt az. Szem és fül, meg lehet pár egyéb testrés(z)az biztosan nem maradt úgy. (képek: Lányi Kristóf)
Hogy a koncert előtt két-három hónappal teltházas lett a koncert, azon kicsit meglepődtem, hiszen a Barba Negra nagy színpada előtti tér háromezer főt képes befogadni. Ez még egy dolog, de a hoppon maradtak közül legalább ezerkétszáz-ezerháromszáz ember keresett még lepattanó lehetőséget a Ticketswapen, ráadásul az eseményben lévő kommentszekció "keresek" részlege is igen aktívnak mondhatta magát. Talán nem túlzok, hogyha meg merem tippelni: lehet, ötezer főt is össze tudtak volna gereblyézni a németek. Persze ezt így előre nem lehetett tudni, de a Barba Negra már biztosan garantált pálya a skacoknak. Viszont talán nem túlzok, ha be merem dobni: legközelebb talán már nagyobb placcon lehet csekkolni őket.
Az esemény csutkára vágott jellegét mutatja, hogy a merch sátor is kikerült az udvarra, ezzel a megoldással még nem találkoztam a Barba Csepelre költözése óta. Lehet most jól is jött ez a verzió, hiszen később a tánctéren még a plafonról is emberek lógtak. Pár szót a merchről, ha megengeditek: a tavalyi koncerttel ellentétben most szép és egészséges választékkal volt dolgunk, az árak pedig tartották a világvége óta megszokott szintet. Hát, sajnos úgy néz ki, a jövőben külföldi zenekaros koncerten tízes alatt pólót találni már kiváltság lesz, a kérdés csak hogy hol a határ. De ez a kérdés más lapra tartozik, amúgy is mindenki a maga tárcája szerint dönt, mi fér bele. Én is vettem egy pólót a fangirl üzemmódban lévő asszonykámnak, ráadásul nem csak mi tévedtünk oda, amikor láttam, folyamatos volt a sor. Ha beindul a biznisz...
Zene! Na, erre kérem az este folyamán nem lehetett panasz! Talán mondanom sem kell, nem az ősrockerek és a tradicionálisabb metal kedvelői vonultak fel a nézőtéren, kevés kivétellel a fiatalabb, bulizós korosztály tette tiszteletét eme nemes (hadd lopjam el egy kommentből ezt a kifejezést) Tekkno szeánszra. Az estét a trió felállású Future Palace röffentette, ráadásul padlógázon. A női énekessel kiálló fiatal csapat érdemét mutatja, hogy már a második-harmadik dal környékén sikerrel ment az énekeltetés, később a circle pitre és a wall of death-re való invitálás sem maradt válasz nélkül. Mondanom sem kell, eddig nem nagyon ismertem a zenéjüket, de érdemes lesz odafigyelni rájuk, ráadásul külön jó hír, hogy novemberben egy önálló koncert keretében visszatérnek hozzánk. Ez az újabb randi november 17-én lesz az Analogban, de ne szaladjunk ennyire előre. A zenekar nekem nagyon szimpatikus volt, mondjuk egyrészt a kiállás, másrészt az élőbb megszólalás miatt egy basszert lehet érdemes lenne beújítani. Nem mintha manapság ez már követelmény lenne, de csak jobban néz ki, nem? Ha már hangzás! Lehet én - azaz szívem választottjával együtt mi - álltam, álltunk rossz helyen, de a gitárok nem csak itt, hanem a másik két zenekarnál is alig szóltak valahogy. Nem tudom, ez máshol is így volt-e, ez abszolút az első sorokból való megfigyelés, ha máshol máshogy volt, annak csak örülök.
Amikor elkezdték felrámolni a Blind Channel cuccait, megakadt a szemem a középső logón. Hé, ez nekem ismerős! Nem kellett sokat kutatni, egyből megtaláltam a választ: a finnek tavaly is az Electric' előzenekara voltak. Igen, azon a jó, kis szakadó esős bulikán. Ahogy akkor, úgy most sem volt ok a panaszra, nem volt gond a hangulattal, ha jól vettem ki a reakciókat, többen is most látták először őket. Persze voltak, akik már kívülről fújták az általam (értsétek jól) szépfiú metalt toló csapat dalait, amit meg tudok érteni: jól kidolgozott, simulékonyan dallamos, elektronikával kevert modern északi metal a játék neve, szépen megdizájnolt, ennek megfelelően főleg a női nemre koncentráló kiállással. A fő hangsúly nyilván a tavalyi, a Wikipedia szerint Finnországban a lemezeladási listák első helyét is megjárt nagylemezük, a Lifestyles of the Sick & Dangerous volt, no nekem ez nem mintha olyan sokat mondott volna. Persze, egyszer már biztosan láttam őket élőben, de azóta nem, vagy legalábbis tudatosan nem hallgattam őket, így újra újdonságként csapódtak le a számaik. Hatalmasan brutális fan ezután sem leszek, nem is én vagyok a célközönség, de voltak bőven, akik igencsak beindultak a srácok zenéjére és ez a lényeg. Ugyanúgy röffent a circlepit, wall of death, megvolt a deszkák és a nézőtér közötti energia oda-vissza áramlása (de még hogy, hajjaj!), látni lehetett, hogy finn hatos beleteszi szívét-lelkét a fellépésbe. És ez így van jól! Ahogy mondtam, nem nekem szóltak ezzel a muzsikával, de minden dicséretet és frissen szerzett rajongót megérdemelnek, megdolgoztak érte.
Electric Callboy. Nyilván teljesen más zenei kategória még a metalon belül is, de talán a Ghost óta nem ment akkorát csapat, mint az Electric Callboy. Persze egyik zeenkar sem zöldfülűként villant be az éterbe, de míg Tobias Forge tudatosan építkezve hódította meg az arénákat, a németek egy énekescsere és pár szemtelenül fogós dal segítségével röptették magukat a valamivel még alacsonyabb fellegek közé. Mi a recept? Nagyon egyszerű! Electricék azt hasznosítják, amit nagyon kevesen a gitárzenében: a bulifaktort. Mert valljuk be, tényleg csak egy maréknyi csapat mondhatja el magáról, hogy nem durculja szét az életművet, hiába imádjuk őket. Sokaknak persze ez felfoghatatlan, hogy a szent és sérthetetlen metal, meg (oh, lord!) az elektronika keveredik, ráadásul még jó hangulatot is szül... Na, ők nem voltak most itt! Evvan', ahogy írtam korábban, akadt közönség rajtuk kívül is gazdagon. Meg még annál is többen.
Mivel volt másabb ez a koncert, mint a tavalyi? Egyrészt fedett helyen volt (a szellőztetés ellenére is volt is hőség elől, hajaj!), másrészt Kevin sem volt beteg, harmadrészt azóta megjelent a turné nevét is adó, nálam a tavalyi év egyik, ha nem "A" nagylemezének minősülő Tekkno, aminek dalaival szégyentelenül megrakták a szettet. Persze ez utóbbit így kell csinálni, igaz így a másfél órás műsorba már csak az abszolút kötelezők fértek be, amivel szerintemnincs baj, egy lemezbemutatón a lemez dalai tegyék ki a műsor gerincét. Ez majd a következő albumnál lesz necc, hiszen a Tekknoról is legalább öt-hat dal kellene, hogy ott legyen, plusz majd a jövőbeli újak. De egyrészt ez nem az én dolgom lesz, másrészt már megint elkalandoztam.
A terveknek megfelelően, igaz pár perc késéssel (helló, MÁV!) beindult a Tekkno vonat. A lemez mondhatni címadó dalával nem lehet hibázni, ráadásul az utaskísérős intro, ami végig a brutál LED-falakon ment le, már megmutatta, hogy az utazás alatt nem lesz kegyelem: a legutolsó sejtet is ki fogják sajtolni belőlünk, ha az nem a bulira van idomítva. Így is lett! Miután elhagytuk a pályaudvart, a vonat a régebbi területeken haladt át, majd miután a múlt külvárosait is magunk mögött hagytuk, kanyarodott rá a szerelvény a frissen kiépített pályára. Emberi nyelven: ezt öt régebbi dal követte, majd az Arrow of Love-val visszatértünk a Tekkno felszolgálásához, ami szerintem egy tök jó ötlet volt. Addigra bemelegedett a közönség, a régebbi dalok kedvelői sem maradtak kiszolgálatlanul és hát utána indulhatott az úthenger - na, nem mintha mondjuk egy MC Thunder II ne lenne egy padló gyilok szám, akármilyen értelemben. Innentől egymásnak adták a kilincset a friss - és persze kevésbé friss, de még mindig b*szó - őrületek, bár mondjuk furcsállottam, hogy a Mindreader / Best Day kettőst követő, a Darude - Sandstorm alapra épülő dobszóló után rögtön el is lőtték a Hypa Hypa-t. Olyan szempontból jó, hogy nem töp-töppölt innentől a közönség, másrészt fura, mert azért egy elég nagy adut ejtettek el. Igaz, láttam már olyan setlistet, hogy a SOAD a Chop Suey-val kezdett, szóval... Művészi szabadság.
Aki azt hitte, hogy ez utánra nem marad petárda, az masszívan benézte. A baromi jó hangulatú, pörgős és nem kevésbé látványos bálon - a teljesség igénye nélkül - még olyan dalok képviseltették magukat, mint a Future Palace egyedi, de fogós hangú énekesnőjével előadott Fuckboi, az össznépi táncolást (tényleg táncolást!) kiváltó Hurrikan, vagy a normál sessiont záró MC Thunder első rész. Közben beszúrtak egy számomra kicsit felesleges, de jópofa akusztikus feldolgozás szettet, melyben volt Jégvarázs, Careless Whisper (Daniel Haniß szaxofonjátékával!), Backstreet Boys, ez gondolom csak azért kellett, hogy a többiek fújjanak egy kicsit a folytatás előtt. A visszatapsra a friss anyag három ütőkártyája, a Pump It, a Spaceman és a Niko nem tervezett taknyolásával tarkított We Got The Moves zárta, szóval ha valakinek még eddigre is maradt energiája, ekkor meg volt a lehetőség annak a kiadására is. Tényleg, egy sejt nem maradt az emberekben, ami ne a bulit élte volna át. Valószínűleg ez lehet az egyik nagy titka az Electric Callboynak. A bulikázásra idomítás.
Hangulat? Megvolt! Jó felvezetés? Megvolt! Jó dalok? Megvoltak! Ez az este akkorát tarolt a megjelenteken, hogy a fal, vagy a HÉV, a Duna, vagy akármi más adta a másikat, a kérdés számomra csupán annyi, hogy ezt a zenekar a jövőben tudja-e überelni. Mert hogy ezt nehéz lesz, az nem kérdés! Szinte a tökéletes kategóriát súrolta az egész, tényleg csak a halknak tűnő gitárok rakták nekem keresztbe a dolgot. Viszont egyvalami garantált: ha csak ezzel a másfél órás szettel, vagy ennek a dalaival indulnának megint útra, valószínűleg akkor is megtöltenének egy legalább ekkora helyet. Ha viszont továbbra is sorra hozzák majd a bitang mód fogós tételeket, innentől már a kisebb arénákat kell megnyitni előttük. Mert a vonat beindult... És nincs tervezett megálló!
Apró extra: lehet a Barbának érdemes lenne egyeztetnie a BKV-val, hogy a koncert utáni egy-két HÉV induljon megnövelt kapacitással, mert igény vóna'.
Köszönöm, hogy ott lehettem!
Fotók: Lányi Kristóf. További képeket ITT találtok.
