
A német Future Palace tovább folytatja felfelé ívelő pályáját új dalával a Deep Blue-val – egy feltűnő új fejezettel, amely tovább építi az elmúlt hónapok lendületét. Miután a Century Media Recordsnál kiadott első kislemezével elindította új korszakát, a zenekar most még mélyebbre merül jellegzetes, érzelmi intenzitásra és filmes történetmesélésre épülő világába.

Szeptemberben megjelent, Distortion című nagylemezével érkezik október 19-én Budapestre a Future Palace. A berlini együttes ezúttal egy másik feltörekvő német metalcore csapat, az Our Promise, és egy párizsi, komor, de dallamos electro-rock négyes, a Revnoir társaságában lép majd fel az Analog Music Hallban.
Az Electric Callboy igen nagyot megy az elmúlt években, bátran állíthatjuk, hogy egy jópofa klubzenekarból már lassan (fenéket lassan, konkrétan) kisebb arénákat megtöltő csapattá nőtték ki magukat, mindezt pár jól sikerült kislemez, egy bika album és a humort sem mellőző videók és hozzáállás fűszerezésével. Az, hogy ez a még mindig növekvőben lévő csapat mit tud, tavaly már láthattuk egy esős, kicsit ilyen-olyan, de az égi áldás mellett is igen hangulatos koncerten, most végre megérkezett a pótlás - szárazon. Mármint az idő volt az. Szem és fül, meg lehet pár egyéb testrés(z)az biztosan nem maradt úgy. (képek: Lányi Kristóf)