A tengerentúli death metal egyik legrégebbi intézményének friss albuma, az Unholy Diefication szó szerint napokon belül érkezik. A hívek azonban máris - legkésőbb a minap közzétett harmadik előzetes tétel kapcsán - felfigyelhettek a dalcímekhez illesztett római számokra. Aki koncept anyagra gyanakodott, nem tévedett, a részletekbe pedig maga a rangidős, John McEntee avat most be minket.

Az Unholy Diefication az Incantation tizenharmadik teljes stúdióalbuma. Van ennek a számnak valamilyen jelentősége az életedben?

John McEntee: Nos, tényleg azt mondják, hogy a tizenharmadik, de én egy ideje már nem követem. Nincs különösebb jelentősége a számnak, az albumhoz sem kapcsolódik semmilyen módon. Ez volt a soron következő lemez, amelyen dolgoztunk, és történetesen a tizenharmadik lett a sorban. Amúgy szeretem a tizenhármas számot. Bírom benne, hogy olyan baljós. Viszont bele sem gondoltunk, hogy ez a tizenharmadik albumunk, egészen addig, amíg valaki a minap nem említette nekem.

A Relapse Records ezzel szemben igenis meghatározó az életetekben, hiszen 2017 óta álltok szerződésben velük. Ezek szerint elégedettek vagytok a kiadótokkal?

John: Minden okunk megvan rá, amennyi támogatást nyújtanak nekünk. Tényleg nincs miért panaszkodnunk. A legnagyszerűbb, ami történhetett, hogy új megállapodást írtunk alá velük. Azt hittük, nem kérnek már a folytatásból, ám mint kiderült, ugyanúgy szerették volna megújítani az együttműködést, ahogy mi, és el is kezdtünk tárgyalni róla. Volt némi nézeteltérés köztünk, de végül méltányos egyezségre jutottunk. Nem ők az egyetlen kiváló lemezcég a világon, számunkra viszont a Relapse az igazi. Ők valóban odafigyelnek ránk, úgyhogy a munkakapcsolatunk immár hosszú időre nyúlik vissza. 

Amennyire tudható, az Unholy Diefication dalait egyfajta szövegi koncepció köti össze. Mesélnél erről?

John: Az lenne a legjobb, ha Chuck (C. Sherwood basszusgitáros) mesélne erről részletesebben. (Ekkor John meg is próbálta bevonni őt az online beszélgetésbe, de a kapcsolat nem jött létre - a szerk.) Szóval igen, van koncepció, van történet. A sorrendiséget, azaz a sztori egyes fejezeteit számok jelölik, ám ez nem egyezik a dalsorrenddel. Azt vettük ugyanis észre, hogy zeneileg jobban működik az anyag úgy, ahogyan a nótákat egymás után elhelyeztük. Persze időrendi sorrendben is lehet hallgatni az albumot, de akkor más lesz a dinamikája és a hangulata az egésznek. Óriási, amit Chuck kitalált, mert így két verziót is tudunk kínálni. A legelszántabb rajongók legalábbis mindkettőt tesztelhetik. Ami a koncepciót illeti, lényegében a régi isten megbuktatásáról és egy új isten létrejöttéről van szó, ezt követi nyomon a történet. Az isten fogalma mindig is jelen volt az emberek életében, egy adott pillanatban azonban színre lép az új isten. Ilyen utazásra visszük magunkkal a hallgatót. Remek sztori, Chuck nem kevés időt szentelt a kidolgozására. 

Te vagy az egyetlen, aki a kezdetek óta folyamatosan jelen van a zenekarban. Ezzel együtt bárki más is részt vehet nálatok az alkotási folyamatokban?

John: Igen, a zenekari lét egyik tényezője, hogy ki hogyan veszi ki a részét a közös munkából. Egyedül én vagyok itt a kezdetek óta, de ettől még a többiek is hozzátehetik a magukét. Ez nem szólóprojekt, hanem zenekar. Az utóbbi három vagy négy lemezen minden tag írt zenét, Chuck pedig egyre több szöveget ír, amióta itt játszik, aminek én csak örülni tudok. A szövegírást ugyanis plusz feladatnak tekintem. Én a dalszerzést élvezem igazán. Nála a szövegírás a lehető leggördülékenyebb és legegyszerűbb folyamat, szóval nem kérdés, hogy ő is kitalálhatja, mi legyen a nóták mondanivalója. A többiek kézjegyét ugyanúgy magán viselik a számaink. Sőt, tudatosan törekszem arra, és keményen dolgozom azon, hogy ne az én témáim legyenek túlsúlyban. Szerintem minden kimagasló album az alkotók nyitottságából jött létre: ők mindenkire odafigyeltek, akivel együtt dolgoztak, és mindenkit a csapat érdekeit szem előtt tartva engedtek szóhoz jutni. Jómagam is ezt a hozzáállást követem.

A lemezen Henry Veggian (ex-Revenant), Jeff Becerra (Possessed) és Dan Vadim Von (Morbid Angel) vendégszerepel. Henry jelenléte nyilvánvaló, hiszen egykori zenésztársadról van szó, de hogyan választottad a többieket, illetve hogyan találtátok ki, hogy mely dalban szerepeljenek?

John: Ezen sem kellett sokat agyalnunk. Van az albumon egy kórusbetét, és eszembe jutott, milyen nagyszerű lenne, ha vendégek énekelnének benne. Ilyet még úgysem csináltunk korábban. Elsőként Jeff Becerra neve ugrott be. Vele amúgy is sokat beszélgettünk, és egyszer csak bevillant az agyamba, hogy mennyire klassz lenne, ha elvállalná. Egy kérdést megért… Rá is bólintott. Henry Veggiannel még a Revenantben zenéltünk együtt, aztán úgy alakult, hogy az Egyesült Államoknak ugyanabba a térségébe költöztünk, vagyis az élet újból összehozott bennünket. Kitüntető, hogy olyan ember mondott igent a felkérésemre, akivel az első komoly zenekaromban játszottam. Dan Vadim Von beugró muzsikusként segített ki minket, amikor Chuck a munkája miatt éppen nem tudott turnézni velünk. Az ő meghívása is egyértelmű volt, főleg mivel a közelmúltban meghatározó része volt a turnéfelállásunknak, s így a család tagja lett.

A saját stúdiódban (Incantation Studios) dolgoztatok az albumon?

John: Az alapokat a dobosunk, Kyle (K. Severn) stúdiójában vettük fel, amelyet a pincéjében rendezett be. Gyakran dolgozunk ott. De volt, amit a saját házi stúdióinkban rögzítettünk, mint amilyenben most is vagyok. Ha kell, itt is fel tudom küldeni a gitártémáimat. Nagyon kényelmes és kellemes ám házilag felvenni mindent. Nem kell folyton az órát lesnünk, jó hangulatban tudunk dolgozni. Persze nekünk is kellett kísérletezgetnünk ezzel-azzal, mire eljutottunk odáig, hogy ma már önállóan készítünk felvételeket. Producerként dolgozott velünk Dan Swanö is, aki abban is segített, hogyan rendezzük be a stúdiónkat. Ha már velünk akart lemezt készíteni, akkor úgy is vettünk fel mindent, ahogyan ő szerette volna. Ma is működünk együtt profikkal, akiktől tudunk tanulni, márpedig muszáj tanulnunk. Viszont Dan Swanö a nagy mágus abban, hogy minden jól sikerüljön. A helyes döntés az ő felelőssége minden szempontból.

Mi lett az utóélete a Sect of Vile Divinities albumnak, amely a pandémia és a lezárások kellős közepén, 2020 augusztusában jelent meg? Abban az évben január végéig tudtatok játszani élőben, majd 2021 decemberében tudtátok folytatni a koncertezést.

John: Nos, ami a pandémiás időszak negatívumai közepette pozitív volt: erősen a zenére tudtunk fókuszálni. A színtér akkoriban túltelítődött, és egyesek nem kedvelték az albumot, vagy meg sem hallgatták. Augusztusban jelent meg, amikor javában tombolt a járvány. A Relapse is kockázatot vállalt vele, mi azonban jól jöttünk ki ebből a helyzetből. 2021 decemberében tértünk vissza a színpadra, 2022 folyamán pedig igyekeztünk a lehető legtöbbet turnézni, hiszen a lemez fogadtatása talán az eddigi legjobb lett, mind a közönség-reakciókat, mind az eladásokat tekintve. Szóval 2022 túlnyomó részében turnézni akartunk, és sikerült is így népszerűsítenünk az albumot. 2023-ra pedig már a következő lemez jegyében fordultunk rá. A Sect… megjelenése óta idestova három év telt el. Klassz köröket futottunk vele, de a turnéja minden volt, csak szokványos nem. Szándékoltan próbáltunk pár extra dalt beépíteni a műsorba, mivel nem tudtuk a megszokott módon megturnéztatni.

Mi volt a célja a Tricennial of Blasphemy válogatás-anyagnak? Így ünnepeltétek a zenekar harminc éves fennállását?

John: Igen. A tényleges évforduló 2019-ben volt, de akkor a Relapse nem volt biztos benne, hogy ki szeretné-e adni. A Sect of Vile Divinities sikere győzte meg őket. Három lemeznyi gyűjteményes anyag kerekedett ki belőle, vagyis megadtuk a módját, bár addigra a harmincharmadik vagy a harmincnegyedik évfordulónál tartottunk. Turnézni is csak később tudtunk ezzel a kiadvánnyal, ami szintén a pandémiára vezethető vissza, hiszen a Sect of Vile Divinities turnéját is amiatt kellett elcsúsztatnunk. Szóval a harmincadik évfordulós turné nem valósult meg, de így is eljutottunk Európába, Ausztráliába, Dubajba, Közép-és Dél-Amerikába, ami elegendő ahhoz, hogy évfordulós turnéról beszéljünk. Alighanem a közönségnek is a kedvében jártunk, hiszen több olyan régebbi számot is műsorra tűztünk, amelyeket egy ideje nem játszottunk már.

Erre a válogatásra felkerült néhány feldolgozás is. Amellett, hogy annak idején a Revenant tagja voltál, a Degeneration részetekről felfogható egyfajta tisztelgésnek a 2022. januárjában elhunyt Will Corcoran dobos előtt?

John: Will halála kétségtelenül tragédia volt számomra, viszont ezt a feldolgozást még 2011-ben vettük fel, mégpedig a Decibel magazin felkérésére, az ő vinyl kislemez-sorozatukhoz. A harmincadik évfordulós válogatásra újból előszedtük. Én így tisztelgek a Revenant tagjaként eltelt időszakom előtt. Akkor lett belőlem zenész, és a Degeneration volt az utolsó dalom, amelyet a bandával írtam. Pontosabban az utolsók egyike, de az Unholy Massacre-ből már Incantation nóta lett. Gondolkodtunk azon, hogy átgyúrunk egy másik Revenant számot is, amely még inkább tekinthető megemlékezésnek Willről, ez azonban idő hiányában nem valósult meg. Egyszer még sort fogunk rá keríteni. Will kiváló ember volt, jóval idő előtt távozott el közülünk.

Az Incantation mellett számos más zenekarban, illetve projektben vagy és voltál érintett. Mi a helyzet a Beast of Revelation nevű formációval?

John: Létezik még, csak rendkívül lassan haladunk vele. Amikor Bob (B. Bagchus, dobos) és A.J. (van Drenth, gitáros-bőgős) készen áll majd a közös munkára, akkor csatlakozni fogok hozzájuk. Pillanatnyilag rájuk várok. De legalább nem kapkodunk el semmit. Örülnék, ha megint együtt tudnék dolgozni velük, viszont ez az ő zenekaruk, én inkább csak alkalmazkodok az ütemtervükhöz, és ezt el is fogadom. A különböző projektjeim közül a Tribe Of Pazuzu körül volt némi aktivitás a közelmúltban, és van más is készülőfélben, csak még nem jelentettük be.

A Funerus, ha jól tudom, már nem létezik. Miért lett vége?

John: Azzal a bandával lényegében 2015-ben szakítottam. Csináltak azóta ezt-azt, ha nem is túl sokat, amit viszont már nem követtem nyomon. Mivel pedig nem vagyok többé a csapat tagja, nem az én tisztem megmondani, mi a helyzet náluk. Valójában nem is tudok róluk semmit. Jól éreztem magam velük, de tartott, ameddig tartott…

Mit kell tudni a Seven Inches of Death című könyvről? Hogyan, milyen szinten és milyen minőségben folytál bele anno a megírásába?

John: Rengeteg sztorival járultam hozzá az elkészültéhez. Lényegében meginterjúvoltak, és megkapták az információt, amelyre szükségük volt. Van néhány újabb, megjelenés előtt álló munka is, amely a death metal történetéről szól, és mindig örülök, amikor lehetőségem van a saját szemszögemből mesélni erről. Élvezem az ilyenfajta projekteket.

Az 1980-as évek második fele óta zenélsz aktívan. Nyilván Te is kezdted valahol, valahogyan, mielőtt ráálltál volna az extrém zenei vonalra. Mi vonzott be a death metal mozgalomba, és mint a színtér régi, oszlopos tagja, honnan eredezteted a death metalt?

John: Gyerekkorom óta izgatott az éppen aktuális zenei vonulat. Szerettem, ha valaki a határokat feszegette. A súlyos gitárzenék, a rock adók vonzottak. A KISS felbukkanása keltette fel az érdeklődésemet, aztán Kyle vezetett be a hard rock világába. Az egész úgy állt össze, mint egy kirakós. Először KISS rajongó voltam, majd jött az AC/DC, utána pedig olyan bandákat kezdtem hallgatni, mint az Iron Maiden vagy a Judas Priest. Később eljutottam a thrash, a punk és a hardcore közegbe, nagyon megfogott az irányzat energikussága. Henry a Revenantből mutatta meg nekem az olyan zenekarokat, mint a Death, a Master és társaik. Igencsak megkedveltem ezeket, és még jobban ki akartam tolni a határokat, újabb szintre emelni az extremitást. Lehet bennem valami, ami ezt diktálja. Az extrém zenében találtam meg a saját hangomat, sőt önmagamat. Ezt éreztem a helyes útnak, ahol a szenvedélyemnek tudok élni. Hogy kik voltak ott a stílus létrejöttekor? A Possessed jelentősége felbecsülhetetlen, akárcsak a korai Deathé vagy a Massacre-é. A Slayer vagy a sötétebb bandák - Kreator, Celtic Frost, Necrophagia, Necrovore - mind a határokat tágították akkoriban, és tettek engem a stílus rajongójává. 

És hogyan találtál rá az okkultizmus világára, amely az Incantation szövegeiben rendszeresen megjelenik?

John: A szövegeinek nem annyira az okkultizmus, mint inkább a vallásellenesség jegyében íródnak. Akkor kattantam rá erre a vonalra, amikor elkezdtem Possessedet, Excitert vagy Mercyful Fate-et hallgatni. Ezek a bandák sokmindent más megvilágításba helyeztek. Ráeszméltem, hogy a vallással kapcsolatos, régről meglévő kérdéseimre nem más ad választ, mint a józan ész. Nem a hit jelenti a megoldást, ha azon alapul, hogy mások mondják meg, miben higgy, pusztán mert ez van megírva. Sokkal fontosabb, hogy az ember az ősi ösztönökre hagyatkozzon, és ne engedje, hogy sablonok közé zárják. Számomra már a pokolra jutástól való rettegésnek a gondolata is röhejes. Akárcsak azok, akik emiatt aggódnak, vagy elhiszik, hogy ez valós. Szóval ez mindig is megvolt bennem, és a zene segített abban, hogy jobban ki tudjam fejezni. Ami az okkultizmust illeti, azért tudok minden tekintetben kapcsolódni ahhoz a hitvilághoz, mert nem hiszek semmiféle vallásban. Én a sötét oldalt választottam, távol áll tőlem a vallás. Persze élvezem, ha kicsit gúnyolódhatok vele, nekem ettől lesz szórakoztató a zenélés. 

Talán emlékszel még a 2017-es Brutal Assaultra, amikor két egymást követő napon, két teljesen eltérő műsorral állt színpadra az Incantation: az első inkább klasszikus death metal show volt, a második doomos. Kivételes alkalom lehetett

John: Az volt, és nagyszerűen sült el. A Brutal Assault brigádból Tomáš régi jó barátom. Ő keresett meg ezzel, és ajánlotta fel a lehetőséget. Remek ötletnek találtam. Nagy élmény volt számunkra, hogy nyomhattunk egy speciális doom műsort, amelyet így is hirdettek. Rengetegen dicsérték ezt a fellépésünket a Brutal Assaulton, és mi is nagyra értékeljük, hogy Tomáš jóvoltából valami különlegességgel rukkolhattunk ki. Legalábbis a rajongótáborunk egy részének.

Szerveződik-e már az Unholy Dieficationt bemutató turnétok? Jöttök majd Európába is?

John: Sokminden van előkészületben. Az évnek egy későbbi időszakára már szerveződik az amerikai turnénk. Európa a jövő év elején vagy közepén fog sorra kerülni attól függően, milyen lehetőségeink lesznek. Az nem kérdéses, hogy fogunk turnézni az új albummal, rendkívül izgatottak vagyunk miatta.