A Stardust első lemezének története a jó helyen és rossz időben tipikus példája. A 2015-ben alapított fővárosi hard rock zenekar az irányzat európai, sőt minden bizonnyal globális fellegváránál, a nápolyi Frontiers-nél jelentethette meg a Highway To Heartbreak című bemutatkozó korongját. A helyszín, azaz a kiadó tehát stimmelt. A lemez azonban 2020 őszén egy lezárt világban landolt, így a híre csak az online csatornákon terjedhetett, nemhogy nemzetközi, még hazai koncertsorozatról sem lehetett szó.
Az első anyag itthon csak pozitív kritikákat kapott és a lehető legideálisabb kiadói háttér elegendő volt ahhoz, hogy a stílus nemzetközi fórumai is felfigyeljenek a fővárosi ötösre. A folytatás pedig az idei nyáron érkezett, nemcsak a tökéletes helyen, hanem remélhetőleg az ideális időpontban is.
Erre utal, hogy a Mobilmánia vendégeként a nyáron a hazai koncertezés is beindult. Az énekes/zenekarvezető Horváth Ákos mögött egy stabil zenekari felállás működik, az első lemezt követően csak egyetlen ponton történt csere. Vass Csaba dobost az a Hornyák Péter váltotta, akit a többség minden bizonnyal az Ossian ütőseként ismert meg. A fő dalkovács továbbra is Ákos, illetve egyes nóták (Losing Me, Love Sells, Make Me Feel Your Love, illetve Ain’t No Woman) részben az olasz kiadó jelenlegi házi szerzőjéhez, Alessandro Del Vecchióhoz köthetők. Az európai melodikus underground további szereplői mellett a társproducer, Dandó Zoltán is több dalt jegyez.
A Kingdom Of Illusion pedig nagyjából úgy viszonyul a Highway To Heartbreakhez, mint a Slave To The Grind az első Skid Row koronghoz. Szó sincs Skid Row párhuzamokról, de a melodikus hard rock felől egy határozott elmozdulás (továbblépés) történt a dallamos metal irányába. Ez elsősorban a riffeken érződik. A Nemesis révén progresszív metalos gyökerekkel is rendelkező Nagy György billentyűjátéka most sem tolakodó, de alkalmasint a riffeket ellenpontozva némi ’70-es évekbeli ízt is csempész a zenébe. Nem gondoltam, hogy manapság egy melodikus rock/metal lemeznél pont a hangzást kell elemezgetnem – jelen esetben dicsérnem - , de ha másért nem is, a friss Winger fapados megszólalása miatt egy mondat erejéig erre is ki kell térnem. A Kingdom Of Illusion ugyanis gyönyörűen szól, az egyes hangszerek és az összkép éppúgy maximálisan rendben vannak, ahogy a vokálok is. 2023-ban pont így kell megdörrenie egy kortárs melodikus lemeznek.
A szépen felépített és rafinált refrénnel felvértezett nyitó War kapásból igazolja az előbbieket. A gitár-billentyű összjátékban valahol mélyen ott a klasszikus, Dio-korszakos Rainbow, sőt még egy erőszakosabb, egyszavas háttérvokál is befigyel. A felszabadult The Fire a riffek révén a klasszikus Danger Danger ízeket hozza, újfent a billentyűk adják az egyéni zamatát. Ákos éneke pedig hatalmasat megy. A Losing Me és a vastagon vokálozott Sacrifice az első lemez hard rockosabb megközelítésével íródtak, ’80-as évekbeli AOR jelleggel. Utóbbin érződik a kortárs svéd melodikus vonal hatása, sőt a lemez talán legjobb gitárszólója szintén itt kapott helyet. A lendületes Love Sells-hez a Beast In Black-vonal hívei könnyen kapcsolódhatnak majd, az itteni szóló hallatán meg minden bizonnyal maga Don Airey is elégedetten csettintene. A számomra legerősebb refrént elhozó Heroes a sikerei csúcsán lévő Europe-ot juttatta eszembe, de a dal tempója révén óvatosan a klasszikus német metal felé is lehet tapogatózni. A folytatásban érkező One First Kiss hasonló felfogásban íródott. A billentyűs-balladisztikus Make Me Feel Your Love és a záró Don’t Know What You Got (Till It’s Gone) klasszikus, ’80-as évekbeli AOR, előbbi vokáljai a svéd Bad Habit dolgaira emlékeztetnek. A riffelős Ain’t No Womant követő Sarah című dalról – nemcsak a női név adta címe okán – a Toto jutott eszembe, ez akár egy harapósabb formában előadott, Steve Lukather-jegyezte szerzemény is lehetne.
A Stardustnak nincs – és eddig sem volt – rossz értelemben vett magyaros utóíze, a hátsó borítón lévő Frontiers logótól függetlenül minden elemében nemzetközi produkcióról van szó. A hatások nyilvánvalók, de Ákos és társai képesek ezekből nemcsak egytől egyig jól működő, hanem kifejezetten izgalmas dalokat is írni. Hosszas fejvakarás és a négy és fél, illetve az öt pont közti agyalás után - mivel nincs mibe belekötnöm - most azt mondom, legyen az utóbbi!
