RockStation

High On Fire - Cometh the Storm (MNRK Heavy, 2024)

Elemi erővel döngöl földbe

2024. április 21. - Ernő Hellacopter

a3175531875_65.jpgNem igazán értem, miért nem tudott még egy napot várni a High On Fire új lemezének, a Cometh the Stormnak piacra dobásával, így stílszerűen megidézhette volna Pike másik zenekarának, az éppen téli álmát alvó Sleepnek a húzását, akik 6 éve április 20-án, azaz 420 adták ki a The Sciencest. Lehet Matt nem akart felülni a hype vonatra, lehet szakított a jó öreg Mariskával, vagy az is benne van a pakliban, hogy telibe leszarják, és a kiadó dönt.

Mindegy is, mert így legalább egy nappal hamarabb lehetett nekiesni a High On Fire új agymenésének, amihez az előzetesen kiadott Burning Down/Cometh the Storm páros kellően az égbe lökte az elvárásokat.

Matt Pike életműve bitang közel áll a tökéleteshez. Hű maradt az általa képviselt hangzáshoz, stílushoz, közeghez, így elbaszni ezt a hagyatékot már csak egy Edda tribute lemezzel tudná, bár még erre sem vennék mérget. Ismerve viszontagságos múltját a mindenféle tudatmódosító szerekkel, már az is nagy eredmény, hogy él és alkot, de a Cometh the Stormot végighallgatva csak a legnagyobb elismeréssel és rajongással tudok nyilatkozni.

423249877_788219113340918_2575530012268778162_n.jpg

Tizenegy szám terpeszkedik, és az elsőtől az utolsóig tökéletes. Ha szereted a Big Macet tudod, hogy bárhol állsz meg egy burkolásra, az mindig Big Mac lesz. Valahogy a High On Fire is ilyen. A név kötelez. Semmire sem tartom a zenei díjakat, gondolom Pike is így van vele, mert amiket én/mi hallgatunk, az csak a legritkábban fér oda a puncsos tálhoz, de amikor 2019-ben Grammyt kaptak, az egy nagyon méltó elismerése volt ennek a bandának, és jó tudni, hogy ezzel a tökéletesen kompromisszum mentes zenével is el lehet érni ilyen elismerést.

Elemezni teljesen felesleges. Semmi olyan nem történik, ami a meglepetés erejével hatna, az összkép továbbra is hibátlan, elemi erővel döngöl földbe minden egyes pengetés és leütés. Ami érdekesség lehet azok számára, akik nem ismerik Coady Willist, hogy Des Kensel alapító tag távozása tökéletesen észrevehetetlen. Ha a Murder City Devilsé nem is, de a Big Business hangzása, zenei világa elég közel áll a H.O.F. kénes mocsarához, így Coady leigazolása igazi főnyeremény mindkét félnek.

Élőben már volt szerencsém látni, mennyire működik a kémia köztük, ez most lemezen is tökéletesen átjön. Alig várom a nyári, bécsvárosi megmozdulást, remélem sokan leszünk, azt adunk a 420-nak!

/A zenekarral a napokban készített interjút ITT olvashatod/

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5018385789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum