Az Omega Diatribe sorai végre rendeződni látszanak hosszú idő után és ennek hála itt van az új lemez is. Persze a keménymag az fix. A Hájer, Szathmáry és Lucsányi triumvirátust nehéz megtörni és könyörtelenül mennek előre, aminek eredménye 2023-ban a Deviant.

Gergő úgy keresett meg, hogy mivel a Trinity számomra nagyon bejött, így ez a lemez talán ismét közel fog kerülni a szívemhez. Még most is azt mondom, hogy a Lucsányi úrral készült első anyag a zenekar egyik, ha nem a legjobb munkája, ami köröket vert az akkori hazai színtérre. Azonban a szent harmadik album óta már eltelt öt év, illetve megjelent a Metanoia, ami engem annyira nem talált meg magának. Így kíváncsian vetettem bele magam, hogy a Deviant mit is tud majd nekem ennyi idő után nyújtani.

Borító tekintetében az Omega most került hozzám a legközelebb. Akár az AI is felelhetne ezért a borítóért. Megfogó hatásos, nézni kell az embernek, és töprengeni rajta egy sort. Lehet rajta gondolkodni, ami manapság ritka. Meglepő is lehetne, de nem az, hogy a lemez erősen, keményen szól, amire egyáltalán nem lehet semmi panasz, de ez nem is csoda, hiszen a zenekar mindig törekedett arra, hogy a lehető legjobb hangzást érje el egy-egy anyagával.

A kilenc szerzeménnyel, amely most másod ízben vinylen is elérhető lesz száz darabos limitált kiadásban a zenekar nem hazudtolja meg a történetét. Súlyos riffek, amik tűpontosak, itt egy BPM csúszás sem megengedett. Én azt érzem, hogy a zene most sokkal letisztultabb, csupaszabb, ellenben közel sem annyira groove-os, mint a Trinity-n volt. Sokkal inkább érzek erősebb Meshuggah-Fear Factory hatást. És itt fontos kiemelni, hogy csak hatást, a zenekar semmit sem vesz át a két zenekartól. Ez a hatás már az első másodperctől érezhető a Stench Of Demise dalban is, ahol olyan sample-eket használnak a srácok, amire, én korábbról nem emlékszem. Gergő jellegzetes riffelési stílusára belibben egy olyan brutális dupla lábdobos téma, amitől az első pillanattól fogva megáll a kanál a kezemben, miközben a teát keverem. Milán hangjával eszméletlen sokat dolgoztak. Na, nem arra kell számítani, hogy cifrázva van, vagy bármi hasonló. Sokkal inkább odafigyeltek a több szólamra, illetve arra, hogy játszanak a hangjával, ami egy nagyon nagy erőssége a lemeznek. Nagyon szimpatikus, hogy a dobnak van egy élő hangzása, annak ellenére, hogy ez a zenei stílus nem igazán ezt követeli meg. Ettől azonban sokkal élvezhetőbb és teltebb lett a Deviant. A lemezen mindenképpen meg kell említenem az egyik kedvenc dalomat a False Prophercy-t ami egy olyan király keleties témával, kísérlettel indul, amire mostanában nagyon rá vagyok pörögve, így jár a hatalmas piros pont! Ezek mellett pedig nagyon érdemes odafigyelni az énekre, itt is, mert vannak benne turpisságok! 

Összességében, egy kellően izmos anyagot kapunk, ami méltón illik a zenekar diszkográfiájába. Egyértelmű, hogy a srácoknak folytatnia kell és apait anyait beleadni, hogy minél több emberhez eljusson ez a keményebb zene is!