Tamás az előző zenekaraiban énekelt már heavy metalt (Engine, Lost in Time, illetve Invader), thrasherkedett az Archaic mikrofonja mögött, valamint több tribute formációban is érdekelt, melyekkel Iron Maiden, Dickinson, vagy Ghost dalokat vezetnek elő. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a Transmissions Through The Nuclear Ash dalaiban minden ott van ezek közül, vagy legalábbis mindenből akad egy kicsi. A helyzet inkább az, hogy – ahogy a bevezetőben írtam – ez a (szóló)lemez a Behind Your Neon Eyes nyílegyenes folytatása, továbbgondolása.
A kulcsszó a keveredés. Mármint a zenei stílusok mixtúrája. A lényeg természetesen a hard rock, annak is a legslágeresebb, szintetizátorokkal telepakolt, a ’80-as évek közepe környékén keresendő válfaja. Arról az irányzatról van tehát szó, amit egyesek pop metalnak is neveznek, mások meg ezt a szókapcsolatot önmagában sértőnek tartják. Ezzel pedig meg is érkeztünk a pop zenéhez, ugyanis nem elhanyagolható mennyiségben az műfaj is jelen van a dalokban, természetesen az említett évtizedbeli formájában.
A hosszas körülírás és szócséplés helyett talán egyszerűbb, ha azt írom, hogy a játék neve gitárokban gazdag synthwave, avagy ’80-as évekbeli recept, 2025-ös tálalásban. Tamás, mint fő dalszerző mellett a projekt tagjai között megtaláljuk a producer/gitáros/hangmérnök Szentkirályi Janit, a dobos Gazsi Mátét, illetve a szintén főszerepet játszó billentyűk mögött a másik ritmushangszerért is felelős Drahota Gerit. A vendégek sorában meg többek között ott vannak az olyan egykori zenésztársak, mint Erdélyi Péter vagy Szabó Dániel.
Tamás vokális téren sem szorította magát korlátok közé, a nyitó Worlds Apartban jelzésértékkel még hörgés is akad. A dalszerkezetek szempontjából nem a slágeresség volt az elsődleges cél, azaz ne egy LeBrock-ra vagy egy Reckless Love-ra készüljünk, hanem egy odafigyelős, nekiülős lemezre érdemes hangolódni. A lemezt nyitó dal mellett az Outpost 31 is az agyasabb, rafináltabb szerzemények sorát gyarapítja, nem beszélve az industrial metallal flörtölő Ecclesia-ról, vagy a műsor vége felé keresendő, fordulatos Pork Chops-ról, illetve a filmzenés The Void-ról.
Persze a tizenegy dalos repertoárban szép számmal akadnak instant darabok is, példának okáért kapásból itt van a lemez elején a táncos ritmusai ellenére sem gitárszegény A Bad Enough Dude, vagy akár a Journey, Michael Bolton emlékeket idéző Come Alive!, netán a záró, a bevezetője révén a Van Halen: Love Walks In-jével párhuzamba állítható Sunwind Sonata. A Straxus Polyhex meg zenei oldalról a kortárs synthwave vonalon máris klasszikussá érett Meteor: Parallel Lives időszakát idézi – Jorge Reyes formációjában ugyebár nincs ének, Tamás viszont többszólamú AOR dallamokat pakolt a dalba. Személyes kedvenceim közé tartozik a lendületes, azonnal magával ragadó Chasing My Dreams, mely mégsem egy három perces rágógumisláger, illetve a hangulatos gitártémával nyitó, gépiesen pulzáló, karcosabb vokálokkal elővezetett Dark Horizon.
A Transmissions Through The Nuclear Ash egy alapvetően egységes, de a synthwave irányzatot tekintve mégis szerteágazó dalgyűjtemény. Meteor, LeBrock, Perturbator, illetve Brother Belmont – Jósa Tamás és társai ugyanis ezzel a bemutatkozó koronggal villámgyorsan ebbe a ligába katapultálták magukat.
