Amikor megjelenik egy-egy új zenei kiadvány azonnal utána olvasok, hogy mit lehet róla tudni. Mivel sokat nem tudtam Charlie Watts életéről, ezért örültem, hogy megjelenik egy kiadvány, ami végre egy a háttérben meghúzódó dobosról szól. Így nem is volt kérdés, hogy egyből rárepülök a Sympathy For The Drummer - Mit Tudott Charlie Watts kiadványra.
A Helikon kiadó gondozásában, magyarul is megjelent könyvet nagyon vártam, noha soha nem szerettem igazán a The Rolling Stones-t. De valamiért úgy vagyok minden ilyen kiadvánnyal, hogy szívesen elolvasom őket, hátha ellesek belőle valami apró dolgot, amivel jobbá tehetem a saját életemet is, illetve megtudhatok valami izgalmasat egy-egy zenészről.
A könyvet egy bizonyos, Mike Edison New-York-i író, szerkesztő, profi dobos írta. És ez érződik is a rövidke kiadványon. Senki sem azt kapja, mint amire számít a könyvvel kapcsolatban, ebben egészen biztos vagyok. Úgy indultam neki, hogy biztos, egy kellemes életrajzi alkotás lesz, egy a háttérben meghúzódó csendesebb figuráról. Tévedtem. Végig megyünk a zenekar életútján, és Charlie életén is, de egyáltalán nem a megszokott módon. Ha dobos vagy, és arra vagy kíváncsi, hogy az ötvenes-hatvanas stb. években kik voltak azok a dobosok, akik meghatározóak lettek, akkor érdemes megvenni a könyvet.
Az első közel ötven oldalon, nem is ecsetel mást az író, mint a nagyszerű dobosokat, akiktől Charlie elleshet ezt-azt amitől annyira erotikus lett az ő játéka. Az mondjuk tökre tetszett, hogy Watts, hogy lett a zenekar tagja, nem akarom lelőni a viccet, de roppant izgalmas az is, hogy a szerző, lényegében egyetlen egy oldalon összefoglalja Tony Iommi történetét. Igen, amit a kedvenc bajszos riffmágusunk egy könyvben ecsetel azt a szerző egy oldalon leírja, és amúgy pontosan. Érdekes megismerni valamennyire a zenekar felépítését, hogy akárhogy is nézzük, de Keith Rchards és charlie Watts olyan elegyet alkottak, mint Lars Ulrich és James Hetfield, ezért is lehet érdekes, hogy a Stones majd most mit kezd az elhunyt dobos nélkül élőben. Azért a könyv feléhez érve kicsit kezd unalmassá válni, hogy Mike Edison folyamatosan, de tényleg folyamatosan erotikusnak hívja, Charlie stílusát. Mondhatom azt is, hogy zavaró. Érdekes volt számomra, hogy habár nem vagyok egy Rolling Stones rajongó, én is ismerem a Tattoo You albumot, amiről kiderült, hogy egy korábbi maradékokból összekapart album. Ahhoz képest eléggé jó lett, nem? A könyvben egyetlen egy rész van, amit lehet én olvastam rosszul, vagy a szerkesztéssel volt gond. Kronológiai szempontjából értelmetlen ahogy, Charlie függőségéről majd a szóló karrierjéről mesélnek. Ettől eltekintve olyan hatalmas probléma nincs az anyaggal, de el kell mondani, hogy ez egy rendkívül szubjektív iromány. Mike nagyon részrehajló és nagyon sok mindent fikáz, amivel nem feltétlenül tudok egyetérteni. De....ízlések és pofonok. A könyv adott pár kellemes estét, amit olvasással tölthettem.
Továbbra is azt mondom, hogy érdemes minél több ilyen könyvet elolvasni, hiszen új és más perspektívából láthatunk egy-egy zenészt. Lehet, hogy valaki szimpatikus lesz és még a zenéjére is jobban kaphatóak leszünk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy most is Stones-t hallgatok.
