Január első szombatján ismét megrendezésre került a Desszert Feszt Budapest Parádé, amely a neve ellenére minden évben elég súlyos felhozatallal várja az underground elkötelezett híveit. A helyszín az Instant-Fogas kisebb és nagyobb terme, így felváltva mehetnek a koncertek és akár nyitástól zárásig folyamatosan szólhat az élőzene a füledbe, persze csak ha kellően nyitott vagy, hiszen a lineup ebben az évben is elég eklektikusra sikeredett.
Az első fellépő az Iron Steel volt a kisebbik színpadon. Késve érkeztem kicsit, így számítottam rá, hogy műsoruk jelentős részéről le is maradok (tekintve, hogy mindössze fél órájuk volt összesen), de pont azután csaptak bele a darálásba, miután megérkeztem. Nem ismeretlen számomra a csapat, ez volt velük a 3. találkozásom élőben, így tudtam mire számíthatok: black-es speed metal a lehető legoldschoolabb formában. Eddig egy demojuk és egy albumuk jelent meg. Kifejezetten tetszik, hogy trióban nyomják, így rendesen érvényesülni tud a basszus, ami szerencsére nem követi mindig a gitárt, sőt… a zenéjük tele van basszusfutamokkal olyan igazi 80-as évekbeli heavy/speed módon, amit imádok.A koncertbe annyiban tudnék belekötni, hogy a nulla kommunikáció a közönség felé nem segít, emiatt még egyik általam látott koncertjükön sem szabadult el a pokol, pedig ez a zene akkor üti a legnagyobbat, ha fortyog a pit, pörögnek a hajak, a refréneket pedig egyemberként üvölti minden jelenlevő. Persze ez a közönségen is múlik, de néha egy kis buzdítás sokat lendít a vállalkozó szelleműeken. Ha nem ismerted őket, mindenképp ajánlom bemutatkozó LP-jüket, a Crystalized-ot, főleg ha szereted a Midnight vagy a Venom féle muzsikát.
A következő az Exterminating Angel volt az Instant színpadán. Mivel az Iron Steel késve kezdett, ők meg időben, a műsoruk feléről nagyjából lecsúsztam, ők sem játszottak sokat, így max 15-20 percet láthattam. Ők voltak számomra az est felfedezettjei, az összes többi bandát láttam már élőben korábban. Az eseményben ”nagytermes karate bajnokság”-ként volt hirdetve a koncertjük, így nagy izgalomban léptem be a terembe, hogy arcon rúgjon a hc durvulat. A zene megvolt hozzá, de mozgás sajnos az ő koncertjükön sem volt, pedig itt már bíztatás is járult hozzá. A parádéra készülődve meghallgattam legutóbbi EP-jüket (Inherited Future, 2022), voltak benne nyaktörő ritmusok és pattogós riffek, így rögtön elnyerte a tetszésem annak ellenére, hogy annyira mélyen nem vagyok benne a hardcore-ban. Szívesen megnézném őket újra, lehet egy későbbi időpontban jobban működött volna a koncertjük, (itt még csak 19 óra körül jártunk), még nem voltak elég oldottak az emberek.
Utánuk a Cvlt of Grace következett, őket is elcsíptem már egyszer, de akkor a Dürer szabadtéri színpadán a verőfényes napsütésben és azt kell hogy mondjam, a Robot sötét és szűk falai közt sokkal jobban elkapott a zenéjük hangulata. Valami egészen egyedi sludge/hc keveréket játszanak, de én black-es hatásokat is véltem felfedezni bennük. Ezen az estén az ő bulijuk mindent vitt számomra, a zenéjükben is érzek egyfajta klausztrofób hangulatot, de 100+ emberrel összezárva egy kis pincében még jobban előjött. Ehhez még adjuk hozzá a nagyon szuggesztív előadásmódú frontemberüket, aki egyetlen percet sem töltött a színpadon, végig a nézőtéren járkált fel-alá, miközben épp valaki arcába ordította a szövegeket, vagy épp nagy lendülettel hajította az öklét a levegőbe a zene ritmusára. Főleg a Sorrow from you EP-ről játszottak, az első dalon kívül a teljes anyag elhangzott. Nekem a kedvenceim a hc-s dühkitörések a zenéjükben, főleg ha egy halkabb építkezős rész után üt be, olyankor még nagyobb ereje van. Hallgassátok őket, mindenképp megéri!
A nagyteremben már javában készülődött a Crippled Fox, hogy ránk szabadítsa a thrashcore-t Venice Beach-ről. Biztos vagyok benne, hogy az egyik legkeményebben dolgozó magyar underground csapatról van szó, folyamatosan jelennek meg kiadványaik és rengeteget koncerteznek, főleg külföldön. Elég furcsa, de talán ott ismertebbek is, mint itthon. Mindenesetre látszott, hogy voltak akik kifejezetten miattuk jöttek le, előkerültek a bandanák és indulhatott (volna) a mosh, de sokan most is inkább hátulról figyeltek fegyelmezett módon. (Eskü többé nem hozom fel a közönséget ebben a beszámolóban!)
A stílusmegjelölésből sejthető, hogy itt nem a 10 perces opuszok fognak zengeni. Ha egy daluk túllépi a 2 percet, az már hosszúnak számít. :D El is daráltak nekünk 27 számot, mindezt úgy hogy szerintem ki sem használták a rájuk kiszabott 25 perces játékidő egészét. A hangosítás annyira nem állt melléjük aznap, illetve láttam már őket máskor összeszedettebben is játszani, kicsit káosz volt nekem most az összkép, de az is lehet, hogy szimplán csak nem vágytam ennyire gyors zenére akkor. Ennek ellenére kedvelem a csapatot és ha szereted a D.R.I.-t, ne hagyd ki őket.
Jött a Gore Thrower, hogy egy igazi death metal mészárlást tartson a kisteremben. A lassabb részek különösen mellbevágóak voltak, úgy szólt olyankor a basszus, hogy még a belsőszerveim is remegtek tőle. Őszintén szólva szerintem sokkal jobban is áll nekik a középtempó. Több kiadatlan dalt is játszottak, ezeket a banda vokalistája ”táncolós”-ként aposztrofálta és elsőre meglepődtem, de ezek a számok szóltak szerintem a legnagyobbat. El bírom képzelni, hogy egy grind-osabb közegben, vagy netalán az OEF-en mekkora őrület menne rájuk. Különösen igaz ez a ”Gore in Da House”-ra, amit együtt is ordítottunk Kolos invitálására. Egyetlen dologba tudnék belekötni, az pedig a konferálás. Örültem neki hogy volt, mert ezen az estén eléggé szűkén voltunk a beszédes frontembereknek, de a ”Horrorka show” féle direkt hülyén beszélés (rá ne keress, ha nem ismered) nem jött be túlzottan. De ez legyen a legkevesebb, a koncertjük ettől függetlenül is az esemény egyik csúcspontja volt és őket már úgy is a szívembe zártam pár éve, amikor hozzám vágtak egy ingyen pólót. Innen is köszi ismét! :D
Az idei Parádét számomra az Entrópia Architektúra zárta. Utánuk még fellépett a Concrete és a Shapat Terror is, de vonathoz voltam kötve és őket már nem tudtam megvárni sajnos. Az Entrópia viszont méltó zárás volt. 1 évvel ezelőtt ténylegesen ők voltak a fesztivál záróakkordja, most lényegében ugyanazt a műsort adták elő, de nem bántam, mert teljesen beszippantott. Róluk mindenki azt mondja, hogy látni kell őket élőben. Ezt én is meg tudom erősíteni. Nem egy hagyományos koncert, sokkal inkább egy rituálé, amihez át kell szellemülnöd, hogy igazán átérezd. Zenéjük bekategorizálhatatlan, doom-os alapokon nyugvó experimentális, indusztriális egyveleg torokénekkel és egy vascsővel, mint hangszer. A kedvencem az építkezés a dalaikban, ahogy Walch Márton ugyanazt a sort üvölti de egyre hangosabban és erőteljesebben. Előadásmódja rengeteget hozzáad a rituális hangulathoz. Nagy sikert is arattak ismét, én pedig elégedetten léptem ki a teremből, vissza a valóságba.
A Parádé 2024-ben is tökéletes évindító volt, mindenképpen érdemes bevésni a következőt a naptárba, hiszen már meg is van a dátum: 2025. január 4. Ez a fesztivál ilyen jegyárak mellet ajándék, ebben az évben early bird áron mindössze 2500 forintért nézhettél meg 8 bandát, így jövőre mindenkinek kötelező!
Koncertbeszámoló: Mezei Patrik
