RockStation

Megjelent a 15 éves fennállását ünneplő The Southern Oracle újdonsága

2024. január 30. - rockstation

preview_1.pngA Kókai Barnabás vezette ismert formáció, a The Southern Oracle sorra lepi meg a rajongókat 2024-ben: először egy vidéki turné hírével álltak elő, most pedig két új tracket is kiadtak, nagyjából két héttel budapesti nagykoncertjük előtt. A turné első állomása máris teltházas lett, a busz pedig robog tovább Sopron, Szombathely, Kecskemét, Győr és Fehérvár felé.

A frissen megjelent Nocturnal Kingdom című anyagról így nyilatkozott a frontember:

"Idén van a TSO fennállásának 15. évfordulója, aminek alkalmából jó néhány dologgal készülünk, ugyanis nem csak azt ünnepeljük, hogy kis független bandaként másfél évtizeden keresztül fent tudtunk maradni, hanem hogy erősebbek vagyunk, mint valaha.
Éppen az ország körüli turnénkat nyomjuk, aminek keretein belül minden állomáson külön szetlisztet játszunk, de az összes bulin felcsendül ez a két új szám, ami a “Nocturnal Kingdom” címet viselő single formájában január 26-án ki is jön időben az eddigi legnagyobb koncertünk előtt, ahol egy a teljes diszkográfiánkat felölelő 25 számos szettet fogunk eljátszani Budapesten az Akváriumban.
A legutóbbi két nagylemezünket szinte otthon írtuk a pandémia és utóhatása miatt, ami igazán hasznosnak bizonyult, viszont ezt a két számot néhány riff ötlettel lemenve a terembe raktuk össze, érezve az élőben felszabaduló közös energiákat. A “Executioner” a metál zene gyökereihez visszanyúló, tradicionális alapokra épülő, de mégis nagyon TSO-s szám, a “Bodysnatcher” pedig talán az eddigi legkeményebb dalunk, pörgessétek!!"

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6118314643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum