A kiadó nevétől függetlenül már önmagában pozitív visszacsatolást jelent, ha egy hazai zenekar lemezében határainkon túl is látnak fantáziát. Az pedig még inkább értékelendő, ha történetesen egy bemutatkozó anyagról van szó. A szegedi DVVAD ráadásul november végén épp egy olyan német kiadónál debütált, melynek a fő profilja a zenekar irányához tökéletesen passzoló post-black metal.

Ez az újító szellemű irányzat alkalmasint még napjainkban is képes magából meglepetéseket kitermelni. Meglepetések alatt természetesen nem a megújulást, hanem a meglévő, de korábban egymástól esetenként függetlenül létező zenei irányok azonos mederbe történő terelését értem. A csongrádiak is a meglévő eszköztárból tudtak dolgozni, azonban – és itt lép be a kreativitás – képesek voltak úgy gyúrni, formálni ezeket az alkotóelemeket, hogy a végeredmény meglepő, de befogadható is legyen, egyúttal utaztassa a hallgatót.

Az sem újdonság, hogy a nemzetközi színtér nagyjából a 2010-es évek elejétől kezdődően ebben a kísérletezős, néha avantgárdnak nevezett műfajban is nyitott az anyanyelvükön alkotó projektek, zenekarok felé. Ebben a körben már magam is többször emlegettem a Thy Catafalque és a The Devil’s Trade neveket, jóllehet ezek a formációk zeneileg némileg más irányokban mozognak.

A DVVAD soraiban több, az Ahriman zenekarban is megfordult zenészt találunk, az alapító és fő dalszerző, Dudás Ádám is muzsikált Lédeczy Lambertékkel, szólóban pedig az egyetlen demó felvételt megélt Gyepü formációval már évekkel ezelőtt kísérletezett a post-black metallal is. A DVVAD 2018-ban kelt életre, és évek alatt formálódott zenekarrá. Közben készült egy kislemez, mely kazettán Angliában (!) is megjelent, volt egy rendkívül limitált split kiadvány, valamint harmadik lépcsőfokként elkészült a MRKLB előzetese.

A koncepciót a szerző, a szerzők bizonyára évekig érlelték. A hazai néprajzban alapvetően a szájhagyomány útján ismert, többnyire alaktalan, égitestevő lény, a Markoláb karakterén alapuló tematika így, írott források hiányában a szövegek megfogalmazásakor kellő szabadságot adott, engedett Ádáméknak. Az utóbbi évtizedben nemcsak a különféle post körökben, hanem az underground számos, black metal-közeli leágazásában bevett gyakorlattá vált, hogy az alkotók nem nevezik el a lemezeket alkotó egyes szerzeményeiket. Jelen kiadvány konceptuális jellegét nyomatékosítandó a DVVAD is ezt a megoldást választotta.

Zeneileg pedig nagy lélegzetű szerzeményekben gondolkodtak, ám mégis elkerülték az indokolatlan terjengősséget. Ugyan csak az egyik fejezet maradt tíz perc alatt, a korong játékideje mégsem éri el a háromnegyed órát. A hangfolyam nem nyomja agyon a hallgatót, a DVVAD időnként az ambient adta lehetőségekkel is élve nemcsak lélegzetvételnyi pihenőket engedélyez az embernek, hanem a zenészek bizonyos témákon hajlamosak tartósan is elmerengeni. A post hullámok pedig a doom, a black és a death metalból épített partot csapdossák. A kásás hangzás itt nem volt célkitűzés, a DVVAD nyersen, de kellően áttekinthetően szólal meg.

A legsokoldalúbb vokálok a II. tételben kaptak helyet, a záró fejezet pedig a leginkább dallamközpontú szerzemény – már ha ez az alkotás során egyáltalán célkitűzés volt. Bármi is volt az alkotók célja, a darabolástól függetlenül én egy egységes dalmonstrumként tekintek a korongra. Manapság már amúgy sem unikálisak az egytételes lemezek. Ha a Bell Witch tavaly képes volt egy közel másfél órás darabbal előállni, Ádámék is megtehették volna, hogy nem vágják négy részre a MRKLB-ot. Ennek a rövid gondolatsornak a stream-korszakban egyébként sincs jelentősége, bár nem tartom valószínűnek, hogy bárki is arra vetemedjen, hogy lejátszási listákat állítson össze ezekből a tételekből…

Kétségtelen, hogy a DVVAD a MRKLB lemezzel megérdemelten fogja letenni a névjegyét az európai post-black metal mozgalomban. Tartalmas és formailag is kidolgozott kiadvánnyal állunk szemben.