RockStation

Albumsimogató: Nirvana - Bleach (Sub Pop, 1989)

2024. április 07. - KoaX

nirvana.JPG

A Nirvana mindig is egy megosztó banda lesz. Vannak, akik szerint kinyírták a metal zenét, mások szerint eladták magukat, megint mások viszont elvakultan rajonganak értük. A zenekarnak minden bizonnyal voltak hibái, de az is biztos, hogy a három stúdió albumon sose ismételte magát a zenekar. Nézzük is meg, hogyan is kezdődött ez az egész, hiszen a Bleach harmincöt éves és nem mellesleg most harminc éve annak, hogy itt hagyott minket a legenda.

Miután 1988 novemberében megjelent debütáló kislemeze, a Love Buzz a Sub Pop kiadónál, a Nirvana két-három hétig gyakorolt​, készült, hogy felvegyék az első teljes albumukat. Ennek ellenére a Sub Pop nem igazán rajongott az ötletért, hiszen ők inkább csak egy-két EP-t szerettek volna még. A Nirvana 1988. december 24-én kezdte meg a felvételt egy öt órás sessionnel. A banda december 29 illetve 31-én, valamint január 14-én és 24-én ismét visszatért a stúdióba egy-egy napra, hogy újabb és újabb felvételeket készítsen. Az album három dalát  a Floyd the Barber-t, a Paper Cuts-ot és a Downer-t egy korábbi, 1988 januári alkalommal, a Reciprocal stúdióban rögzítette, a Melvins dobosa, Dale Crover közreműködésével. Annak ellenére, hogy megpróbálták újra felvenni őket Chad Channing dobossal, a banda végül úgy döntött, hogy újra keverik a Croverrel felvett verziókat a Bleach végső verziójához. A Big Long Now kimaradt az albumról, mert Kurt úgy érezte, már elég lassú, nehéz cucc van a lemezen, és nem akarta, hogy ez a dal is felkerüljön rá.

A lemez kiadása több hónapig késett, amíg a Sub Pop elegendő forrást tudott biztosítani a kiadásához. Jack Endino (producer) harminc órányi felvételt számlázott a bandának 606,17 dollárért. Ezt az összeget egy bizonyos Jason Everman (rövid ideig másod gitáros ként csatlakozott a zenekarhoz) és  Dale Croverrel, biztosította. Everman gitárosként szerepelt az album borítóján, annak ellenére, hogy nem is játszik az albumon. Krist Novoselic basszusgitáros kifejtette:

“Csak azt akartuk, hogy otthon érezze magát a zenekarban.” 

Cobain érezte, hogy meg kell felelnie a grunge hangzással szemben támasztott elvárásoknak a kiadóval szemben. Illetve, hogy rajongótábort építsen, ezért elnyomta művészi és pop dalszerzői vonásait a lemez elkészítése során, noha néha-néha megvillan ez az énje is, de erről kicsit később. Krist Novoselic a Rolling Stone-nak adott 2001-es interjújában elmondta, hogy a banda egy kazettát játszott a turnéjuk alatt a furgonjukban, amelynek egyik oldalán a Smithereens albuma, a másikon a Celtic Frost együttes albuma volt, és megjegyezte, hogy ez a kombináció komoly hatással volt rájuk. 

A Bleach számomra egy nagyon érdekes anyag. Sokáig nem tudtam hova rakni tinédzser koromban, aztán egyszer bekattant valami és, ha nem is a legjobbnak tartom, de sokkal jobban szeretem, mint például a zenekar harmadik, In Utero című albumát. Imádom, ahogy szól és a dalok egyszerűségét, noha a grunge soha nem a bonyolultságról szólt. Kurt ahogy olvashattad is, azt mondja, hogy el kellett nyomni a lírai énjét, azért én úgy gondolom, hogy itt is vannak olyan mozzanatok, amik előrevetítik, hogy a Nevermind miért lett sokkal dallamosabb és népszerűbb. Az albumot nyitó Blew, nálam ott van a TOP 10 lemezindító dalok között, sőt még a TOP 10 nyitó riffben is. Krist témája marha egyszerű, mindenki számára könnyen elsajátítható. De ahogy megszólal az a basszusgitár, ahogy felrakod a vinylt és meghallod a témát… Nincsenek rá szavak, aztán megérkeznek a többiek, Kurt morgó hangja pedig megbabonáz. Tökéletes sludge-doom elegy egy kis punk köntösbe tekerve. A refrénnel remekül megtörik az addigi dallamvezetést így könnyen felismerhető. A gitárszólóval már tökéletesen előrevetíti Kurt, hogy a jövőben a dallamra helyezett szólóival még komolyan számolni kell. Nem hiába Dale Cover dobol a Floyd The Barber-ben, érződik az a tipikus Melvins hatás az ütőhangszerek terén. A dal alig két perces mégis két lábbal tapos a földbe, hogy utána a valaha volt egyik legjobb Nirvana dallal ismerkedjünk meg. Kurt egykori barátnőjéről szóló dal tökéletesen előrevetíti a Polly sikereit a következő lemezen. Annyi különbséggel, hogy ez is egy egyszerű dal, csak más a mondanivalója.

Az About A Girl az egyik kedvenc dalom a zenekartól. Egyszerű hangzású, nincs túlcicomázva és mindenki magára tudja húzni a mondanivalóját. Érződik, hogy Cobain még visszafogja magát, nem engedi ki teljesen a szellemet a palackból, de ott van benne az a plusz, ami pár éven belül előtör, pláne, ha kapcsolatokról, csajokról kell dalszöveget írni. A School a riffjei miatt egy hatalmas dal. Nagyon jó helyre van helyezve a lemezen, hogy még nyomatékosabb legyen. Noha, Chaning egy kicsit túl dobolja a dalt, attól függetlenül a súlyából nem veszít a szerzemény. Itt kezd el igazán megmutatkozni, hogyha a dob együtt mozog a gitárral, nem a basszusgitárral, a dallamokra építkezik akkor sokkal erősebb lehet egy-egy dal, mint azt várták tőle.

A Shocking Blue által szerzett dal, a Love Buzz sose volt a kedvencem, érződik, hogy ez saját szájízre van formálva, de nem egy Cobain szerzemény. Ettől függetlenül soha nem tekertem át, mert mégis van benne valami kis egyediség, ahogy Cobain ordít, és ahogy Krist nyomja a basszust. A Paper Cuts továbbra is még a gitárgerjedős, doom/sludge vonalról érkezik. A dal legerősebb része a hipnotikus refrén, ahol Kurt nagyon jól elkapta a fonalat, noha utána a nyávogós megőrüléssel kicsit bekavar a hallgatónak. A Negative Creep egy lendületesebb nóta, ami élőben is gyakran megállta a helyét koncerteken. Mocskosra torzított hangzás, ék riffek, semmi több. A Scoff azon kevés dalok közé tartozik, ahol például hallhatunk duplázót. A Swap Meet-el együtt kell említeni az előző dalt, mert azt is könnyen el tudom képzelni a két dal szerkezetét tekintve, hogy anno ez egy hosszú dal volt, amit aztán ketté szeltek. Az album vége felé haladva még elkapunk egy lendületes dalt. A Mr. Moustache a kockás inges, bajszos, szexista gyökereknek készült, ahogy, Cobain meséli egy interjúja során. Vicces, hogy ezután a dal után a kockás inget, azért eléggé sokan azonosítják a grunge zenével. A Sifting tökéletesen levezeti az albumot a lassú sludge hatásával. Azonban azt is megmutatja, hogy Cobain tehetsége nem ennyiből áll. Sokkal több van a fiatalemberben, mint amit itt meg mutatott nekünk.

És mennyire igaz, mennyi minden volt benne, aminek idejekorán véget kellett érnie. A héten volt a harmincadik évfordulója, hogy megtalálták Kurt Cobain holttestét. Én vagyok annyira rajongó, hogy nem vagyok biztos az öngyilkosságban. Lehet, hogy a sztár valakinek többet ért holtan, mint élve. Ki tudja….

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr718337691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum