A Jours Pâles a sokszínű és virulens francia black metal színtér egyik relatíve friss, de mégis már a harmadik nagylemezénél járó alakulata. Tehát annak ellenére, hogy 2020 az alapítás éve, a gallok már a harmadik dolgozatot teszik le az asztalra. Mondani akarásban nincs hiány, a LADLO kiadó promóciós tevékenységének köszönhetően pedig a lényeget tekintve tisztában vagyok azzal, hogy az ottani fekete fém mozgalom is a lokális színterekhez hasonlóan működik. A személyi összefonódások révén közel annyi zenekarral lehet számolni, ahány zenész alkot a mezőnyben

A tudtommal egyedüli biztos pont a formáció története során a dalszerző/billentyűs Florian, aki egy füst alatt a vokálok felelőse is. Noha a zenekar első lemezét CD-n is beszereztem, ennek ellenére a második korong sikeresen áthaladt a radarom alatt, így csak az idei anyag révén értesültem arról, hogy Spellbound és társai időközben, 2022 telén is lemezzel jelentkeztek.

A 2021-es Éclosion koronggal egy progresszív black metal projektet (zenekart) ismertem meg, a számomra legalábbis zavaros ideológiai háttérhez kellően eklektikus muzsika párosult. A logójukat körbevevő, whiskyt nyakaló Uroborosz kígyót szerencsésen eltávolították az idei borítóról, ezzel együtt a vizuális oldal is változott, a zene azonban nem sokban különbözik az általam ismert első korong műsorától – épp olyan széttartó, illetve szerteágazó. A francia nyelvű szövegek a háromnegyedórás stílusgyakorlat sajátos zamatát adják.

A stílusgyakorlat talán nem a legmegfelelőbb kifejezés egy nyíltan új utakat kereső formáció lemeze kapcsán, de a kortárs black metalban sokan kutatják az új ösvényeket, az már más kérdés, hogy közülük járható utakra alig bukkan valaki. Hallgatóként a kutatás örömében lehet osztozni a franciákkal. Florian zömmel kiabálós vokáljai nemcsak szokatlanok, hanem stílusidegenek is a black metal kontextusában, de emberünk rendszeresen hallat sikolyokat, ahogy részéről néha tiszta ének is bevetésre kerül.

A zene textúrája alkalmasint olyan érzetet kelt, mintha a black metalt és a post punkot egymásra engednénk, és azok egyszerre, de egymástól függetlenül szólnának. A Les Lueurs D’autoroutes című darabban a post punk irányába billen a mérleg nyelve, a szanaszét tördelt szerkezetű Réseaux Venins-ben progresszív törekvések érhetők tetten, még a rövid Une Mer Aux Couleurs Désunions lebegése a shoegaze irányába tesz kitérőt. Meg kell továbbá említenem a Limérence és a Noire Impériale dalokat, melyek esetében az ortodox thrash metalos riffek követelnek maguknak figyelmet, ezeket ellenpontozzák egyebek mellett a Les Lueurs D’autoroutes női énekes dallamai, illetve a Terminal Nocturne heroikus, északi black metalos gitárjai.

A Jours Pâles alkotógárdája tehát bármilyen forrásból képes meríteni, amit összeegyeztethetőnek vél a black metal fundamentumával. A Dissolution az egyes szerzemények viszonylatában kerek egésznek tűnik, még a maga összességében annyira sokszínű, hogy egységes egészként nem tudom szemlélni. Kétségtelen, hogy sikerül lekötniük a hallgató figyelmét, és a lemez nem fullad unalomba, de közben esély sincs a figyelem megosztására.