RockStation

A Zebrahead új dalaival rengeti meg az A38 Hajót

2024. augusztus 09. - rockstation

_tobias_sutter_zebrahead_l1130709.jpgA kaliforniai punkok öt hetente jelentetik meg új dalaikat, amely csúcspontja az I EP megjelenése lesz november 13-án, még pont időben, hogy már az összes dalát együtt fújhassuk velük november 26-án, az A38 Hajón.

A Zebrahead 1996-os megalakulása óta szinte megállíthatatlan: legyen szó csúcsokról vagy hullámvölgyekről, a csapat mindent túlél, legyen szó kiadó- vagy éppen tagcseréről, ők mindig erősebben jönnek ki a helyzetből, mint valaha. Nálunk legutóbb tavaly jártak: először önálló bulival, majd a Simple Plan vendégeként is bizonyították, hogy semmi sem foghat ki rajtuk. A banda eddig több mint 2 és fél millió albumot adott el, jelölték őket Grammy-díjra és szinte folyamatosan úton vannak. Persze, két turné közé néha belefér egy kis stúdiózás is, így hamarosan új EP-t várhatunk tőlük. A  Zebrahead ugyanis most öt hetente jelenteti meg új dalait, amelynek a csúcspontja a 2021-ben és 2023-ban megjelent III és II EP-k folytatása, az I EP megjelenése lesz november 13-án.

A zenekar eddig két dalt adott ki a lemezről: az I Have Mixed Drinks About Feelings-et, amely egy gyors, agresszív, mégis dallamos darab lett és a dühös és energikus Pulling Teeth-t.

A zenekar az új EP megjelenése után egyből útra is kel, hogy egy 19 állomásos európai turnén mutassa be az új anyagot – természetesen a Zebrahead klasszikusok mellett -, hozzánk november 26-án érkeznek az A38 Hajóra. A koncertre a jegyek már elérhetők a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

Jegyek:
https://bit.ly/3ywVDXA

Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/1426629541332252

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7518463057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum