A szemmel láthatóan 2000 után született fiatalemberek alkotta négyes a ’80-as években kitaposott ösvényt bejárva jutott el az első lemeze megjelentetéséig. Egyrészt a demo, EP, nagylemez sorrend, másrészt pedig a zenei irányvonal is az említett évtizedben porosra taposott csapásvonalat követi. A svéd négyes teszi mindezt úgy, hogy foggal-körömmel kapaszkodik az 1981-ben a Venom által levert cölöpökhöz.
Esetükben kísérletezésről, kitekintésről, de még csak kikacsintásról sem lehet szó. Mindenesetre a svédek repertoárja összességében cizelláltabb Cronosék korai munkáitól. A 2016-ban alapított zenekar blackes heavy metalja tehát minden téren nélkülözi az újdonság faktort. Nem szögegyenes, de sallangoktól mentes, avagy pőre, fekete heavy metal hallható a fél órát alig meghaladó lemezen, mely sok instrumentális résszel tarkított - a blackes jelleg kizárólag a vokálok miatt adja magát.
A zene a Venomot, az aura inkább a Tribulationt, az In Solitude-ot és társaikat idézi. A gitárharmóniákról helyenként egyik kultikus kedvencem, a német Lunar Shadow dolgai is beugranak. A zsánernek manapság is megvan a maga tábora, a svéd Jawbreaker Records pedig teljes körűen, minden szájíznek megfelelni igyekezve ki is szolgálja az ősi metalzene híveit. Olyannyira teljes körű a kiszolgálás, hogy ezt az anyagot a kiadó CD-n, kazettán és LP-n is megjelentette.
Az egész lemezt elintézhetnénk azzal, hogy ezerszer hallott riffek felsorakoztatásáról, a ’80-as évek miliőjének cirkulálásáról van szó. Ehhez viszont illik hozzátenni, hogy a fiatalok célja tuti, hogy épp ez lehetett. A Command életre hívásakor bizonyára a legmagasztosabb célkitűzésük az volt, hogy negyven fanatikus előtt egy kis, sörtől áporodott szagú klubban csuklóból nyomhassák az ősi riffeket, miközben a gitáros-frontember Robinhoz hasonlóan a hallgatóság tagjai is rekedtre kiabálják magukat. Ez esetben a Resver tíz dalával akár célt is érhetnek.
Ahogy a zenészek, úgy 2024-ben mi, hallgatók sem támaszthatunk különösebb elvárásokat ezzel a műfajjal szemben. A magam részéről a két kritérium mindössze az, hogy a zene zsigeri, ösztönös jellege sugározzon a felvételből, és a szerzemények elsőre is rögzüljenek. Ezt a Command az első szempontból alapvetően ki is pipálja… a második elvárásnak már kevésbé felel meg. Amúgy meg az irányzatban releváns járulékos külsőségek alapvetően rendben vannak, töltényövestől, old school metal pólóstól, bőrdzsekistől, hátfelvarróstól. Ebben a tekintetben a borító grafikája az egyetlen, ami nem minden egyes milliméterét tekintve passzol a műfajról az ember fejében évtizedek alatt összeállt képhez. Én legalábbis nem igazán értem az első System Of A Down lemez e téren történő – valószínűleg nem tudatos – megidézését. De ez a legkevesebb.
A magam részéről a majdani második nekifutás alkalmával némiképp visszavennék az instrumentális részekből, és valamit alakítanák az egydimenziós vokalizáláson – bár az is lehetséges, hogy ezzel épp a zenekar lényege szenvedne csorbát. A debütáló Resver tehát a svéd Command blackes ízű stílusgyakorlata a ’80-as évek első fele heavy metaljának sémái szerint, némi kitekintést engedve az irányzat kortárs képviselői felé. Ezzel az utóbbi a mondattal pedig mindent el is meséltem a lemezről.
