Az Opeth zenekarral nagyon különleges kapcsolatom van. Az ő koncertjük volt az első, amit a RockStation színeiben láttam, ezen a koncerten kaptam életemben először egy zenésztől pengetőt és amúgy is imádom azt, amit művelnek a karrierjük során, hogy mennyire a maguk feje után mennek és hitelesek tudnak maradni. Levelezgetek sok zenekar managmentjével és néha be is jön egy-egy interjú. Így volt ez most is, csak arra nem számítottam, hogy délután kettőkor szólnak, hogy este Fredrik Åkesson éppen most ér rá, szabad vagyok-e? Nincs mit tenni, az lettem és eléggé sok érdekességet megtudtam a gitárostól.
RS: Az albumotok megjelenése gyártási nehézségek miatt csúszik. Lehet tudni, hogy milyen nehézségekbe ütköztetek?
Frederik: Ez egy nehéz téma, mert a vinyl gyártásnál ütköztünk komolyabb problémákba. Nem tudom, hogy mennyire tudjátok, de minden régióban eltérőek a masterek. Más Európában és Amerikában. Minden lemezből készül test pressing, hogy a zenekar hallja milyen is lesz a végeredmény. És úgy voltunk vele, hogy újra kell keverni és masterelni az albumot mert nem tehetjük meg a rajongókkal, hogy vesznek valamit és az pocsékul szól. Emiatt egy kicsit nehéz is lesz a turné egy része, hiszen csak két dalt játszunk a lemezről mert nem akarjuk leleplezni előre. De hát az élet már csak ilyen, eltervezel valamit aztán máshogy alakulnak a dolgok.
RS: A legutóbbi albumotok óta eltelt öt év és eléggé nagyot változott a világ. Tettél volna bármit másképpen, ha tudod, hogy közeledik a Covid?
Frederik: Abban biztos vagyok, hogy a mostani albumot sokkal előbb megírtuk volna, ha tudjuk, hogy mi lesz, nem vártunk volna ennyit. Mindenképpen be fejeztük volna az aktuális turnénkat előbb, illetve abban is biztos vagyok, hogy csináltunk volna egy jubileumi turnét. Ott nagyon klassz, régi dalokat is simán el lehetett volna játszani, amik akkoriban nem fértek bele a képbe.
RS: Kijöttetek egy play-through sorozattal az első új dalhoz. Ez a ti ötletetek volt, hogy megmutassátok, hogy kell játszani a dalt?
Frederik: Ez a kiadó ötlete volt, de meg kell mondjam, hogy egy tök jó ötlet, hogy mindannyian egy kis rivalda fényt kapjunk külön-külön is. Ez különösen igaz Martín-ra aki egy remek basszusgitáros és sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, illetve Waltteri-nek is egy remek lehetőség, hogy jobban megmutassa magát a közönségnek. Ezért is döntöttünk úgy, hogy lesznek még bőven ilyen videók.
(Ez lett volna a következő kérdésem)
Oh, bocs belelkesültem, mert azok a dalok is nagyon jók. De igazából ezek nem is feltétlen play throught videók mert csak a kamera előtt eljátsszuk őket, noha sokkal egyszerűbb így megtanulni őket. Amúgy a dobosunk volt a legelképesztőbb a felvételek alatt. Ő annyira érezte az egész hangulatát, annyira jól tolta, hogy simán feltolt három videót, amíg mi egyet készítettünk el. Élmény volt nézni ahogy játszik. Most ugye nem válaszoltam a következő kérdésre előre? (haha)
RS: Szerinted mennyivel könnyebb vagy éppen nehezebb egy gitárosnak ma elkezdenie tanulni a hangszeren?
Frederik: Sokkal egyszerűbb, az internet olyan lehetőséget ad mindenki kezébe, hogy leül és neki áll gyakorolni, akkor két év alatt olyan gyorsan meg lehet tanulni játszani… Nekünk anno ehhez a szinthez simán kellett egy évtized most meg nézed a videókat, hogy ki milyen szuper technikával tolja. Nekünk még saját magunknak kellett megtanulni egy-egy dalt, kazettákat lassítottunk meg vinyleket, amik emiatt iszonyú rosszul szóltak, de ez az egy technikánk volt.
RS: Mit gondolsz arról, hogy ez az internetes szabadság megöli a zene lelkét?
Frederik: Értem mire gondolsz és van is benne igazság, mert az igazi lélek, érzelem az akkor van, ha valakivel alkotsz. Amikor ott vagyunk a próbateremben, jönnek az érzelmek és közösen hozunk létre valamit. Fontos persze az egyedi technika, az íz, de én bandában szeretek játszani, azért is mondtam ezt a próbatermes példát. Persze lehet otthon is a gép előtt meg a szimulátorokkal tök jó dolgokat csinálni. Nem azt mondom, hogy ezek ne lennének olyan jók, csak én ilyen régivágású vagyok. Nekem kell a próbaterem.
RS: Ha jól tudom, már negyven éve annak, hogy elkezdtél gitározni. Te, hogyan írnád le a saját technikádat, mik az erősségeid?
Frederik: Szeretem felépíteni a szólóimat, azon dolgozom, hogy minden szólóm még jobb legyen és elérje a következő szintet. Szeretek nagyon akkordokat játszani, és nem szeretem, ha korlátozni kell a játékomat. Próbálok minél több technikát elsajátítani, elcsípni azokat a részeket, amik a leghasznosabbak lehetnek a számomra. Igyekszem minél több átvezetést használni, mint a dobosok a groove-ok végén, mintha fill-eket játszanék. Ezek mellett pedig az érzelmek bevonása, ami fontos. Szerintem minden dalnak meg kell adni a megfelelő érzelmi töltést.
RS: Neked amúgy van kedvenced a saját albumaitok közül? Melyik Opeth kiadványt szereted a legjobban?
Frederik: A legjobban azt a kiadványunkat szeretem, amin először játszottam. A Watershed egy nagyon különleges album, amin mindent sikerült összekevernünk. Van rajta prog, death, folk, blues. Egyszerűen tényleg annyira összetett, hogy nehéz rá azt mondani, hogy ilyen vagy olyan. Egy nagyon fontos lenyomata egy bizonyos kórnak ez a lemez. Technikás, de nem túlzottan, meg van benne az a progos hangulat, amit később vittünk tovább, de közben a múltat sem felejti el. De amúgy a régi dalokat is nagyon szeretem játszani.
RS: Az első új dal hallatán mindenki elájult, hogy Mikael hörgött. Ez az elmúlt pár év lenyomata lenne?
Frederik: Hehe, tudod.. Négy progresszívebb albumot csináltunk, jó volt már egy kicsit megtörni a rutint. Szükség is volt erre, hogy fent tudjuk tartani a figyelmet. Amúgy nagy mókamester Mikael. Azt csinálja mindig, amihez kedve van, amit éppen jónak érez, ezért is nem volt hörgés ezeken a lemezeken, de közben ő meg imád hörögni! Egy csomószor szóba kerül a setlisteknél is, hogy milyen jó lenne ezt meg azt játszani, hogy höröghessen egy kicsit többet. Gondolom ennek pedig a rajongók pláne örülnének, mert azért azt ismerjük be, hogy az Opeth hírnevéhez hozzátett a hörgés nem is keveset. Az ember teste folyamatosan változik, ahogy öregszünk, de érdekes módon a hörgés valahogy az Ő esetében nem változik. A tiszta hangokat már nem tudja úgy ki énekelni, mint régen, de hörögni ugyanúgy hörög, mint húsz évvel ezelőtt minden szemrebbenés nélkül.
RS: Ti amúgy beleszóltok az ének témákba?
Frederik: Nem, ezt abszolút Mikael-re bízzuk.
RS: Ellenben a zene továbbra is fantasztikus. Szerintem sokkal magasabb szintre emeltétek a dalt, mint ahogy tette azt Tobias Forge is a Ghost utolsó lemezével. Ez konkrét cél volt, hogy egy magasabb teátrálisabb szintre lépjetek?
Frederik: Nem mondanám azt, hogy tudatos volt, vagy azt, hogy egy cél lett volna. Mikael az új albumokra mindig úgy tekint, mint egy kihívásra. Ő a fő riff mester, ő találja ki a dalokat, az éneket. Még akkor is, ha együtt jammelünk, olyan ötletei vannak, amikre nehéz azt mondani, hogy na ez nem jó. Egy rendkívül kreatív ember, és ezért is imádok vele zenélni. Az új albumhoz a szólókat például ebben, az otthoni stúdiómban vettem fel, elküldtem megmutatni Mikael-nek és mondtam, hogy majd a stúdióban akkor ezeket kell újravenni, mert szerintem nem voltak tökéletesek. Ő erre elkezdett velem kiabálni, hogy ki ne töröljem, mentsem el, mindent tegyek meg, hogy ezek megmaradjanak, mert IMÁDJA őket (nyomatékosította Frederik, hogy ezt nagybetűkkel írjam) Szóval az én fő feladatom a szólók megírása volt, amiket be kellett illeszteni az ő harmóniáiba, amiken néhol változtattunk kicsit, ha megkívánta a dal.
RS: Ha jól tudom, játszottál a legutóbbi Ghost albumon is. Hogy keveredtél Tobias mellé?
Frederik: Volt a Metallicának pár éve ez a Black List albuma, amin ők játszották az Enter Sandmant, amit én egyből imádtam. Akkor eldöntöttem, hogy nekem valamit kell vele csinálnom. De amúgy már korábban is megismerkedtünk, amikor a Mastodonnal és a Ghosttal turnéztunk Amerikában. Vicces, hogy a Ghost volt a Mastodon előtt, Brenték pedig előttünk. Most pedig a Mastodon és mi is csak a Ghost előtt játszhatnánk. Visszakanyarodva, az Impera lemezen a szólókért feleltem és a ritmusgitárokért. Itt nem volt annyira szabad kezem, mint mondjuk a Ghost másik EP-jén, amin rajta volt a Maiden meg a Tina Turner feldolgozás is. Azokban szerepeltem, ott sokkal nagyobb szabadságot kaptam, noha a dalok azért valamennyire megkötik a kezemet ebben az esetben. Érdekes, hogy Tina két héttel azután halt meg, hogy kijött ez a feldolgozás, remélem nem miattunk történt vele valami… Amúgy az EP-ről még érdemes tudni, hogy hat héten keresztül rögzítettük napi tíz órás melóval és egy-egy dalban nem kevesebb, mint húsz gitársáv van. De ezt ne úgy képzeld el, hogy húsz sáv és viszlát. Nem… Ez húsz különböző gitár és húsz különböző erősítő beállítása, ami egy őrülten jó hang képet adott a végén! Szeretem ezeket a session munkákat, de a szívem azért továbbra is az Opeth-hez húz.
