Végre-valahára egy önálló műsorral látogatott Magyarországra az Unprocessed! A német srácok eddig három alkalommal jártak kicsi hazánkban, ebből kétszer idén, ráadásul eddig mindegyiken volt szerencsém ott lenni. Persze a stílusból adódóan a több az jobb elv ismét lazán érvényesült, de hogy is volt ez? (az Unprocessed képek a Tesseracttal közös koncerten készültek)
Hát úgy, hogy veni-vidi-vici állapot már eleve ott volt a levegőben, hiszen Manuelék a fiatal koruk ellenére sem kispályások, ráadásul tök jó volt látni, hogy mennyi embert meg tudnak mozgatni ezzel a sűrű, technikás, de félelmetesen dallamos, emellett olykor éteri zenével. Jó, bőven nem volt hering party a Dürer Kert nagytermében, de én úgy gondolom, ezzel a muzsikával, ha már legalább ennyi embert sikerült megszólítani egy ilyen koncertekkel túltelített időszakban, ráadásul egy random kedd estén, akkor innen csak felfelé vezet az út. Igen, még innen is!
Az este nyitányát a 40%-ban AWS-s tartalmazó Meristem szolgáltatta. Vagy az AWS lenne inkább 40%-ban Meristem? Végül is mindegy is, a lényeg, hogy jöttek a srácok és lendületből nekiálltak a színpad felszántásának. Őket először volt szerencsém élőben elkapni, na nem mintha olyan iszonyat aktív bandáról lenne szó, már ami a koncerteket illeti. Ahogy Tamás is mondta, nagyjából évi egy fellépést szoktak megejteni, ezért örülök is, hogy ez most így, ide esett.
A hangzás nem volt rossz, bár nem is volt a legtisztább, de úgy voltam vele, hogy egy kis élő retek kell, meg hát első zenekar, hátha követelmény egy kicsit sutább hangkép, jóvanazúgy’. Viszont sajnos pont, hogy a gitárok finomságai vesztek el emiatt és hiába szántották fel a fogólapokat a srácok, ebből kifelé, legalábbis a keverő mögött egy lehelettel nem igazán lehetett hallani semmit. De a hangulatra nem lehetett panasz, a dalokra magukra sem, még ha a szett nem is volt valami veretesen hosszú, talán fél óra, ha jutott nekik. Mindenesetre ahogy mondtam, örülök, hogy láthattam őket, remélem lesz legközelebb!
A másodikként érkező és a jelenlegi turnét végig az Unprocessed-el toló Avralize-ról nulla fogalmam volt a koncert előtt, bár a logóról lerítt, hogy nem ősrock lesz a játék neve. A meghirdetett időpontban jött a fiatal Soltész Rezső (kösz, Melinda, de tényleg!) fizimiskájával operáló Severin Saller és bandája. A zene már első hallásra ígéretesnek tűnt, bár nem volt teljesen tiszta a hangkép. Sajnos. Nagyon sajnos. A legnagyobb baj az volt, hogy a stúdiós dalokon is hangsúlyos basszus (azóta belehallgattam a szerzeményeikbe) a koncerten olyannyira túl volt tolva, hogy nem, hogy a gitárt nem lehetett hallani, hanem konkrétan egy nagy búgás, röfögés ment végig a számok alatt. Sajnálom, mert mint utólag kiderült, meg amit a csendesebb részek alatt, vagy a samplerekből lehetett hallani, azért elég jó muzsika volt ez. De ahogy mondja az örökérvényű nóta: „csak az a volna ne lett volna”.
Forrás: Avralize Facebook
Látni lehetett, hogy valószínűleg többen is azt érzik, hallják, vagy épp nem hallják, amit én, mert voltak statikus arcok, viszont itt már volt pogó, meg ilyen-olyan megmozdulás, tánc, meg amit a szem-száj megkíván. A négyes fent a deszkákon láthatóan kiadta szívét-lelkét, amivel teljesen eladták a bulit. Kár, hogy a pultban a hangosító nem igazán igyekezett jobban belőni az arányokat.
Na, de mindegy is, mert úgyis a közönség java az Unprocessed miatt volt itt. Eskü vén fasz vagyok, mióta a gyerek miatt korábban fekszek, a főzenekarokra rendesen bekopogtat nálam az álommanó és akárhogy sodor a zene, ott balfaszkodok félálomban. Azért ezt illene kicsit kijavítani, mert a matiné koncerteket sajnos még nem találták ki, meg hát mit puhánykodok? Ébresztő, hülyegyerek!
Na igen, az Unprocessed fel is ébresztett, mint az állat, a bulit a lassan már egy éves …And Everything In Between első négy dalával nyitották, igaz, ide a „hármaskát” és a „négyeskét” felcserélték. Nyilván az este gerincét ez a lemez, meg az azóta kiadott Sacrifice Me adták, de furcsállottam, hogy a Dark, Silent and Complete, mint legfrissebb szám, meg sem mutatta magát. Vagy én nem figyeltem eléggé?
Mindegy is, ez a fellépés maga volt a csoda! Végre nem kellett harminc-negyven percekre korlátozni magukat, így csak az volt a kérdés nálam, mennyi lesz maga a műsor időben? Végül ráadással együtt egy óra tíz percnél állt meg a menet, ami elsőre talán nem hangzik soknak, de ha figyelembe vesszük, hogy azért ez alatt lement tizennégy dal, egy csomó pogó, egy wall of death, némi crowdsurfing, azért volt esemény, zene, technika, dallam, zúzás és csuda bőven.
Az, hogy minden dalhoz járt valamilyen vetítés, az külön plusz pont, persze igyekeztek azért relatív szimplára venni azokat, hogy arra is figyeljünk, hogyan bánnak el a hangszereikkel. Tudjátok, az a helyzet állt fent, amikor azt gondolja az ember, „remélem, az a gitár elmúlt tizennyolc, mert jól meg lett…” szóval igen. A technika és amilyen könnyedséggel tálalják azt, valami félelmetes és az is, mennyire görcsmentesen tudnak nettó slágereket csinálni, már persze a progresszív metal berkein belül. Ráadásul milyen hibátlanul tálalják mindezt! Persze, profi produkció, meg minden, de ezek közben ott pofátlankodnak fent, hogy megy a bulika, meg a headbang, mialatt egy boroskóla rockzenekar egész diszkográfiájára jutó hangmennyiséget játszanak el tíz másodperc alatt.
Én nem tudom, hová fejlődhet még az Unprocessed, de én a lehető legjobbakat kívánom nekik, mert nagyon megérdemlik a még mindig fiatal srácok. Ilyen zenével, ami egyszerre szed szét, ejti le az állad, nyom a földbe és emel az égig, a lehetőségek szinte végtelen távlatok felé nyílnak. Én még akár egy fullos pop-orientált korongot is szívesen meghallgatnék tőlük, persze inkább nekem való ez a mostanában lévő, egyre inkább begorombuló énjük. De ahogy mondtam: bármerre lesz az előre, én szorítok nekik. És ott is leszek, hogy támogassam őket!
Maga a koncert zseni volt és habár nem feltétlen volt minden pillanata tökéletes (nem zenész, hanem hangosítás részről), maximálisan élvezhető kedd estét produkált ez a trió. Talán nem túlzás azt állítani, hogy bizonyos szempontból a jövőt láttuk a deszkákon, azt a jövőt, ami már itt is van és úgy berúgta az ajtót, hogy még mindig rostjaira szakadva repül keresztül országon-világon. Ha nem voltál ott, legközelebb mindenképp pótold! Mert szerintem úgyis lesz legközelebb.
