RockStation

A Motionless In White 10 év után újra Budapesten

2024. november 19. - sunthatneversets

motionless_in_white_1.jpg

A Motionless In White az ipari metál disszonanciája és a gótikus pop szentségtelen egyesülésének erejét használja fel nagyvászonra illő ikonográfiájával, hogy létrehozza a 21. századi rock leglázadóbb és leglátványosabb formációját. 2025 egy igazán izgalmas évnek ígérkezik a zenekar számára, mi pedig velük tarthatunk eddigi legnagyobb magyarországi koncertjükre, amely június 15-én, a Barba Negrában lesz.

A Motionless In White utoljára az Asking Alexandria vendégeként járt Budapesten 2015-ben, így már itt volt az ideje a visszatérésnek. A fehérre mázolt banda a pennsylvaniai Scranton rozsdaövezet árnyékában alakult 2005-ben, az elmúlt 20 év alatt pedig a világ minden táján gyűjtöttek maguk köré hűséges rajongókat. A Chris Motionless (ének), Ricky Olson (gitár), Ryan Sitkowski (gitár), Vinny Mauro (sob) és Justin Morrow (basszusgitár) alkotta csapat eddig több mint egymilliárd daljátszást és megtekintést tudhat magáénak, négy egymást követő albumuk debütált a Billboard Top Hard Rock Album és a Top Rock Album Top 5-ös listáján, köztük a legutóbbi munkájuk, a 2022-es Scoring The End Of the World is. Ez a lemezük a Billboard 200-as listáján is az előkelő 12. helyen debütált. Az albumon szereplő Masterpiece című dal rádiós listavezető is lett.

A csapat víziója minden eddiginél hatalmasabb, kitartásból, tűzből és vérből sincs hiány, hogy megvalósítsák terveiket: 2025 elmondásuk szerint karrierjük eddigi legnagyobb fejezetének hajnala lesz. Ennek pedig mi is részesei lehetünk 2025. június 15-én a Barba Negrában.

A koncertre a regisztrált Live Nation tagok számára az elővétel november 21-én, 10 órakor indul, a teljeskörű jegyértékesítés november 22-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6118734674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum