Amikor megérkezett a promóciós e-mail a postaládámba, előnézetben csak annyi látszott a tárgyból, hogy “New Relapse release - CAVE IN” aminek igencsak megörültem, hiszen a legutóbbi Heavy Pendulum elég meggyőzőre sikeredett és Stephen Brodsky gitáros-énekes-mindenes Mutoid Man projektje is megmászta a 2023-as best of listámat.

Aztán levélbontás után kicsit csalódottan vettem tudomásul, hogy nincs szó új lemezről, helyette a Relapse a banda Jupiter című albumát porolja le a 25 éves évforduló alkalmából. Megjelenése idején, -bár nem néztem bután magam elé a Cave In neve hallatán - , ez a lemez elment mellettem, így ebből a szempontból azért végül csak van némi újdonság íze a dolognak. 

A Jupiter egyébként azért is érdekes hallgatnivaló, mivel a banda ezzel az albummal fordított hátat régi zabolátlan önmagának és indult el egy sokkal fogyaszthatóbb és dallam központúbb irányba. Persze nem a Linkin Parknak csináltak konkurenciát, inkább a post hardcore / metal világát színesítették és ha már térfelet kell választani, akkor én inkább az évfolyamtárs At the Drive-In lemez (Relationship Of Command) oldalára sorolnám a Jupitert.

A címadó nóta keleties dallamairól egy kis fantáziával akár a System Of A Down is eszünkbe juthat, illetve a zene is végig hasonlóan eklektikus, azonban a Cave In-ben inkább a prog-rock dominál, ami némileg nehezíti a befogadást, jobban mondva a Jupiter igényli a figyelmet, mert bizony a dallamossága ellenére nem adja magát könnyen.

Apropó dallamosság: Brodsky egyedül a Big Riff című nótában erőlteti a torkát, aminek emlékeim szerint praktikus oka volt: mivel a debüt lemez hangszál gyilkos mutatványait nem tudta leművelni élőben, így kicsit át kellett gondolni a koncepciót és végül ez a megváltozott helyzet adott valódi karaktert a Cave In-nek.

Bár az eredeti verzióval sem voltak nagy gondok, a  jubileumi kiadás termeszetesen szépen újra lett keverve, amit én a bombasztikus New Moon hangorkánján teszteltem sikerrel. Nyilván egy sima polírozás nem öltöztet ünneplőbe egy negyedszázados lemezt, így a bónusz rész vastagon meg lett pakolva demókkal és élő felvételekkel, illetve még egy Led Zeppelin feldolgozás (Dazed & Confused) is színesíti a csomagot közel 3 órásra duzzasztva az eredetileg 44 perces Jupitert (akiben még így is marad hiányérzet, annak további jó hír, hogy a Roadburn fesztiválon az egész lemezt eljátsszák a srácok) 

Mindent egybevetve nem öregedett rosszul a Jupiter, jobban mondva nem is nagyon öregedett, a recept pedig igazából egyszerű: mindig olyan zenét kell csinálni, ami túlmutat az aktuális trendeken és ebben a Cave In eddig nem nagyon hibázott.