Sem a magyar főváros, sem az A38 nem ismeretlen a csapat számára, ha jól emlékszem legutóbb is pont a hajó adott otthont a budapesti fellépésüknek talán 2017-ben. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és itt volt az ideje, hogy újra megtapasztaljuk azt a különös atmoszférát és kapcsolatot, amit Jeremy Bolm tud teremteni a közönségével.
A Touché Amoré mellett a texasi Trauma Ray és a hazai színek képviseletében a Hitori gondoskodott róla, hogy ezen a szombat estén senki se maradjon érzelmi hullámvasút nélkül.
Sajnos a fiatal magyar banda, a Hitori fellépéséről lemaradtam, ugyanis már javában átrendezés ment a színpadon mire a hajó koncerttermébe értem. Teltház ugyan akkor még nem volt, de érezhetően sokan kíváncsiak voltak a texasi előzenekarra is. Egyre nagyobb volt az izgatottság a tömegben, amikor háromnegyed nyolc magasságában különösebb felvezetés nélkül a Trauma Ray belecsapott a húrokba. A Touché Amoré-nak köszönhetően ismertem meg a bandát és a koncert előtt jópárszor megpörgettem őket a zenelejátszómban. A shoegaze és a poszt-hardcore határán lavírozó texasiak, a vaskos gitárok, érzelmes és hipnotikus dallamokkal egyensúlyoznak. A hangerő a maximumon és a három gitár sötét kalapáló súlyosságát a szirénszerű ének fülbemászóvá teszi, mindenféle hatásvadász megoldások nélkül. Az egész produkció olyan érzést keltett, mintha egy vihar közepén tök nyugiban egy burokban lebegnél. A közönség és a zenekar is ritmikus headbangeléssel és cipőorrbámulással merült bele a hangulatba. A koncert végére már egyre több ember mozdult meg, a dinamika pedig előkészítette a terepet az est főattrakciójának.
Egy kis igazítás a technikán és a színpadon máris ott termett Jeremy Bolm és a Touché Amoré, amitől a hajó új erőre kapott. A Nobody’s nyitotta a nagyjából hatvanperces műsort, és rögtön egyértelművé vált, milyen nagy hatással van a zenekar a közönségre, akik szinte azonnal rácsatlakoztak a folyamatosan mosolygó énekes lendületére. Az őszinte, szívhez szóló dalszövegeket, Bolm szenvedélyes refrénjeit rendszerint visszaüvölti a tömeg és gyakorlatilag elmosódott a határ színpad és küzdőtér között. A Praise és a Reminders alatt a közönség teljesen felpörgött, és még az énekes is beugrott egy körre a mosh-gödörbe. A mikrofon is kézről kézre járt egy ideig mire visszakerült jogos tulajdonosához.
Úgy tűnik elszabadult a hajó rakománya: a színpad kész átjáróház lett azzal, hogy állandósult a stage-diving, ahogy a tömegszörfözés is. Nem volt megállás a rendkívül energikus közönség mindenre vevő, ahogy egyre másra jöttek a régi és új slágerek a Space Jam, Come Heroine, a New Halloween, vagy a Palm Dreams, és a közös karaoké még akkor is folytatódott, amikor olyan fájdalmas témák kerültek elő, mint a végső stádium. Ezek nehéz, érzelmes dalok, de ahol százak együtt éneklik, az felér egy terápiával.
A zenekar a teljes diszkográfiáját felvonultatta és aki nem a színpadról ugrált vagy éppen melózott a küzdőtéren teljesen átadta magát az élménynek. Hiszen a Touché Amoré sajátos, érzelemdús post-hardcore zenéjében az erőteljes vokál áll szemben a dallamos riffekkel.
Kézzelfogható volt a kohézió, ami kialakult a banda és közönsége között, ahol nem számított semmi csak a pillanat, ahogy a közel ezer ember és a Touché Amoré egy hajóban evezett. Sajnos nemcsak a kezek-lábak repültek a magasba, hanem az idő is, és mire észbe kaptunk, már a Force Of Habit és az érzelmekkel teli, személyes kedvenc Flowers And You zárta a műsort.
A Touché Amoré hihetetlen munkát végzett, végigvezetve a közönséget ezen az érzelmi utazáson és bízzunk benne, hogy a kollektív terápia hatása kitart akkor is, amikor visszatérünk a hétköznapi életünk monoton dinamikájába.
FOTÓK : JÁROSI ALINA, A38
További képek ITT.
