Augusztus 15-én jelent meg a marosvásárhelyi death/grind csapat, a Treasondom első nagylemeze, melynek rövidsége, kompaktsága és nem utolsósorban a minősége a Slayer klasszikus anyagára, a Reign In Bloodra hajaz. A banda énekes-gitárosával, Bakó Hunorral veséztük ki a lemezzel kapcsolatos legfontosabb információkat, de a beszélgetésünk érintette a death metal műfaj jelenlegi helyzetét is és még sok minden mást.

Szerintem kezdjük a nemrégiben megjelent debütlemezetek, a The Flesh Consumes The Mind alapos bemutatásával. Miről szólnak a dalok, milyen témákat dolgoznak fel?

Szia Krisztián, nagyon köszi a lehetőséget és üdv az olvasóknak! Ha röviden akarom összefoglalni, akkor úgy fogalmaznék, hogy terápia helyett szövegeket és számokat írtunk. Bővebben pedig: az emberiség ostobasága és önpusztító viselkedése, düh, kiábrándultság, gyász, trauma, társadalmi leépülés, a kisember és a környezet kizsákmányolása, népbutítás, fasisztoid hatalmi struktúrák erősödése és a jelenlegi, vezető pozíciókban üldögélő seggfejek elküldése a jó büd… melegebb éghajlatra :). Nem hangzik túl pozitívnak, de mégis az, amikor levezeted vele a feszültséget.

Mennyi idő alatt állt össze a nagylemez?

Elég hosszan íródott, folyton volt valami, ami hátráltatta. Van olyan szám, ami 2019-es (Everyone Is Dead Or Dying), van, ami meg a keverési határidő előtt 2 héttel született (Progress?). Ha nettó időt kellene mondanom, akkor kábé két év volt, mire megírtuk és még két-két és fél év, mire felvettük és megkeverték. Ebben benne van az is, hogy DIY módszerekkel rögzítettük és jóformán a nulláról kellett elkezdenünk megtanulni mindent meg beszerezni az eszközöket. A keverés is elhúzódott, mert Ben a turnézás mellett dolgozott rajta és nem mindig volt egyszerű beütemezni.

Az anyag hossza és kompaktsága a Slayer Reign In Bloodját juttatta eszembe. Szándékosan akartatok egy rövid, lényegre törő albumot vagy egyszerűen nem voltak további ötleteitek?

Ez nagyon megtisztelő és jól ráéreztél a Reign In Blooddal! Pontosan az volt a cél, hogy olyan lemezt készítsünk, ami töménységben, agresszivitásban ugyanazt az iskolát követi. Egyikünk sem rajong túlzottan a 10 perces „eposzokért” és nem szeretjük elnyújtani a témákat sem. A műfajra is inkább jellemző, hogy nincs szarakodás, csak gyalu, ha meghallgatsz egy Nails-, Wormrot- vagy Rotten Sound-lemezt, azok is nagyjából ennyi ideig tartanak.

Hogy néz ki nálatok a dalírás? Próbateremben születnek vagy otthon ötletelitek ki a dalvázlatokat?

Is-is. Az elején csak közösen, a próbateremben raktuk össze a számokat, de az sok időt vett igénybe. Az utóbbi időben inkább az jellemző, hogy Botond vagy én hozunk egy nagyjából kész dalvázlatot és azt rakjuk össze Barnival, kitaláljuk a dobokat, esetleg átformáljuk a struktúrát, majd amikor nagyjából kész állapotba kerül, akkor gyúrjuk végleges formára, közösen négyen. Amióta van lehetőségem rögzíteni, általában fel is demózom az ötleteket és úgy könnyebb mutogatni, hogy mit-hogy-hova képzeltem el.

Magyar nyelvű szövegekben gondolkodtatok már?

Nem igazán, az elejétől kezdve így volt természetes. Annyi dolgot fogyasztok angolul, ami inspirál, hogy angolul jönnek a sorok a fejemben. Emellett elég gyakran játszunk külföldön, ha valaha írnék magyar szöveget, azt inkább egy másik projektben használnám fel.

Játszottátok már élőben az új dalokat? Hogy fogadták a rajongók?

Igen, sőt, egyes számok évek óta benne vannak a programban. Valamikor rég olvastam egy Carcass-interjút, amiben azt ecsetelték, hogy a Heartwork lemez dalait már bőven a kiadást megelőző turnékon játszották és így tovább csiszolódtak. Valami hasonlót csináltunk mi is, azzal a különbséggel, hogy nem a teljes lemezt nyomtuk élőben, hanem ahogy haladtunk a kész számokkal, folyamatosan bekerült egy-egy új a programba és kikerült egy régi, így idővel lecserélődött a setlist. Volt időnk tesztelni őket, mindenhol megmozdult a közönség, úgyhogy elérték a kivánt hatást.

A fiatalok mennyire élik ezt a műfajt? A koncertjeiteken milyen arányban jelennek meg a tizen-huszonévesek?

Szerintem az utóbbi néhány évben van egy felfutó tendencia a fiatalok körében, nekem legalábbis úgy tűnik. Pontos százalékot nem tudnék mondani, szerencsére mindig jönnek páran, aztán jó esetben a következő alkalommal hozzák a barátaikat is. Szeretnénk, ha többen lennének, hamar veszik a lapot és teljesen más energia szintre lehet velük pörgetni a bulit!

Milyen bandákat hallgattok manapság?

A szomorú apropó okán, a napokban nálam csak At The Gates, Disfear meg The Great Deceiver szólt (RIP Tompa). Azelőtt az új End It pörgött sokat, meg a Lifesick, Endseeker, Lock Up, Grand Cadaver és az új The Haunted.

Fizetnétek azért, hogy bekerüljetek egy nagyobb banda turnéjára előzenekarként?

Kapásból azt mondanám, nem. Nem tartom jó iránynak, hogy az extrém műfajok is oda jutnak, ahol már lassan teljesen underground koncerteken is az játszhat, aki befizet. Ha csak pénzzel lehet érvényesülni, az régen rossz. Persze értem, hogy minden pénzbe kerül, bizonyos kaliberű turnék esetében fizetni kell a bookingért, a helyszínekért és az egyéb költségekért, amit a zenekarnak kell kitermelnie. Ez más kérdés. De amikor egyes ügynökségek fő profilja az, hogy kis zenekarokon nyerészkednek, százalékot húznak a merchből, és különféle lehúzásokkal nyomorítják a színteret, az nagyon nincs rendben. Nem szeretnénk asszisztálni sem a módszerhez, sem azokhoz, akik ebből gazdagodnak. Arról nem is beszélve, hogy amennyibe ezek a befizetős turnék kerülnek, abból bőven lehet menni egy önálló európai kört is.

Szerintetek mekkora hullámokat vet ma a death metal műfaj? Születnek-e olyan kaliberű albumok, mint a hőskorban?

Ha a minőséget nézzük, akkor ma is egyértelműen születnek olyan kaliberű albumok, mint régen. Ha viszont a hatást, akkor már nem. Egyrészt teljesen más világot élünk, annyi új lemez jelenik meg, hogy lehetetlen lépést tartani velük. Másrészt ez nem éppen a „két hallgatás után fújom a refrént” típusú műfaj – időt és figyelmet igényel, amiből manapság egyre kevesebb jut. Ezt pedig nagyrészt elviszi a közösségi média, és minden olyan tartalom, ami minimális energiabefektetéssel azonnali élményt kínál.

Amikor kijött egy Scream Bloody Gore, egy Left Hand Path vagy egy World Downfall, annak hatása volt az egész extrém műfajra, ezt ma már nehezebben tudom elképzelni. Ettől függetlenül születnek olyan lemezek, amelyekről már most látszik, hogy ki fogják állni az idő próbáját, és szerencsére még mindig van egy keménymag, akik tesznek azért, hogy a műfaj fennmaradjon.

Melyik az a zenekar, illetve van-e olyan, amelyért a bandában mindenki egyformán rajong?

Van, a Slayer! De a Death, a Bolt Thrower, a Carcass, az Entombed, az At The Gates, a Dismember és a Kreator is majdnem ugyanolyan mértékben fontos mindannyiunknak.Köszönjük a ránk szánt figyelmet!