Tudatmódosító fémcsorgás

Kíváncsi lennék, hány olyan rockújságíró tevékenykedik a szakmában, aki a perfekcionizmus zászlaja alatt egy kicsit többet mutat a valóságból: olyan, aki mindent is ismer, soha, semmilyen körülmények között nem felel meg elvárásnak, nem trendkövető, nem underground fetisiszta, ami rossz, azt valóban lepontozza, nem elfogult zenekarral, műfajokkal szemben.
Tovább
Brent Hinds ugyan már nem tagja a Mastodonnak, de ettől még nem unatkozik – sőt, nagyon is pörög. Múlt pénteken pszichobilly bandájával, a Fiend Without A Face-szel lépett színpadra, és ez még csak a kezdet. Áprilisban Atlantában egy komplett „Bhinds-élmény” várható, ahol három saját projektjével is koncertet ad a zenész.
Tovább
Megjelent a Junkies 1999-es - azóta kultikussá érett - Tabu című negyedik albumának újrakiadása. A mind a zenekar, mind a rajongók által kedvelt lemezanyag - amely dupla CD, valamint vinyl formátumokban érhető el - létjogosultságát mi sem bizonyítja a legjobban, mint, hogy megjelenése után azonnal a Mahasz Top 40-es lista első helyén nyitott!
Tovább
A király lehet halott, de az élőzene nem. Ezt bizonyítja a 2017 óta aktív A Király Halott zenekar nemrég megjelent koncertalbuma is, amit tavaly szeptemberben az A38 Hajó színpadán rögzítettek. Ezen az estén a látványban és hangzásban is megújult pop-rock banda minden addig megjelent dalát elhúzta, ennek köszönhetően a friss-ropogós korongon tizenhét zeneileg és szövegileg masszív számot hallhat a nagyérdemű.
Tovább
A 2021-es
Niratias után némileg csendbe burkolózott az amerikai alt-metal
Chevelle, de pár hónapja azért már jönnek a hírek, hogy valami készül a zenekar háza táján. Az a valami most egy új dalban realizálódik, melynek címe
Rabbit Hole (Cowards, Pt. 1). Hogy különálló single a dal vagy egy új album előfutára, azt nem egyelőre nem írják - mi már csak a címe alapján is az utóbbira gondolnánk -, de igazából mindegy is, mert a dal itt figyel lejjebb.
Tovább
Tobias Forge új maszkja következik
Már nincs egy hónap és megjelenik a Ghost legújabb lemez a Skeletá. Ennek rendje és módja szerint a zenekar folyamatosan csöpögtet valami infót nekünk. Most megnézhetitek milyen volt a fotózás a Rolling Stone magazin számára. Érdekes megfigyelni, hogy Tobias már szinte csak egy aprócska maszkot visel. Ez azért is lehet érdekes, mert a zenész nem rég egy interjúban kifejtette, hogy egyszer véget kell vetnie ennek a mizériának a pápákkal és jó eséllyel maszkok nélkül fognak a színpadra állni. Te kíváncsi lennél egy ilyen Ghost koncertre?
Tovább
A januári langyosabb kezdés után a nemzetközi rock- és metalzenei színtér elég erősen belehúzott. Remek albumok és év végi top 10 várományos lemezeket hozott a február. Nagy visszatérések, új kedvencek és meglepő találatok távolkeletről és az óceánon túlról. Színes válogatás lett ez.
Tovább
A holland szimfó-metal nagyköveteinek kilencedik eljövetele
Mivel nem vagyok a (frontcsajos) szimfonikus metal felkent szakértője, kisebb-nagyobb gondolkodás után vetettem bele magam az Epica április 11-én megjelenő kilencedik nagylemezének ismertetőjébe, mely Aspiral címmel érkezik a Nuclear Blast gondozásában.
Tovább
Az Evanescence egy vadonatúj szerzeménnyel jelentkezik, ami ráadásul a Netflix közelgő Devil May Cry animációs sorozatához is kapcsolódik. Az Afterlife című dal március 28-án landol a streaming platformokon, és minden esély megvan rá, hogy simán passzol majd a filmben felcsendülő többi zúzós klasszikus mellé. A Devil May Cry feldolgozás ugyanis nem spórol a nosztalgiával – a Limp Bizkit felel a főcímzenéért, és a Papa Roach örökzöld klasszikusa, a Last Resort is befigyelt egy előzetesben. Szóval nü-metal rajongóknak kötelező darab lesz a démonüldözés.
Tovább
Akusztikus sorozatba fogott az év végén Budapestre is ellátogató
Electric Callboy. A németek a sorozat első felvonására nem kisebb dalt lőttek el, mint a
Linkin Park Crawlingja, ami több, mint jól sikerült átirat lett. Hogy aztán élőben is előkerül-e majd, az
november 24-én az
MVM Dome-ban kiderül majd.
Tovább
Ahogy azt már korábban írtuk
Viagr Aboys címmel új nagylemez érkezik a legviccesebb svéd zenekartól. A
Viagra Boys új albuma április 25-én lát napvilágot a Shrimptech Enterprises jóvoltából.
The Bog Body címmel egy jópofa élőhalottas kisfilmmel megspékelve pedig megérkezett róla a harmadik lemezelőzetes dal is, amit az előző kettővel együtt alább meg is mutatunk nektek.
Tovább
Sötét zenei szertartásra várják az érdeklődőket
április 6-a éjszakáján az Analog Music Hallban: a lengyel
Patriarkh, azaz az egykori Batushka celebrál majd fekete szeánszot. A lengyelek előtt fellép 5 kőkemény, okkult apácának öltözött hölgy, azaz a
Dogma Brazíliából, előttük pedig a lengyel zenei projekt, a
Nidhogg is szerepel.
Tovább
Mark Morton, a Lamb Of God gitárosa mesélt egy videó interjúban arról, hogy melyik az az öt gitár riff, amiket a legjobban szeret. Minimális angol tudás szükségeltetik, de ha még sem menne, akkor a felirat a legjobb barátja az embernek a YouTube-on. Meglepő zenekarokat sorol fel a gitáros, szerintetek?
Tovább

I Am The Weapon címmel indítja el legújabb turnéját a Flotsam And Jetsam, aminek budapesti állomása is lesz a nyár folyamán. Az Analog Musichall-ban megrendezett eseményre augusztus 16-án kerül sor. Az eseményt a Facebook-on IDE kattintva találjátok. Az 1981 óta aktív arizonai formáció töretlen energiával és folyamatos zenei fejlődéssel bizonyítja helyét a színtéren. A koncert az új, I Am The Weapon című, 15. stúdióalbumukat népszerűsíti, amelyet agresszív hangzásvilágáért és kidolgozott szerzeményeiért méltattak.
Tovább
Interjú Cameron Losch-sal, a Born Of Osiris dobosával
A progresszív metalcore egyik zászlóshajójaként a Born of Osiris már hosszú ideje meghatározó szereplője a műfajnak. Egyedi hangzásuk, technikás megoldásaik és futurisztikus atmoszférájuk révén kitűnnek a színtér többi szereplője közül. Az évek során számos zenei irányba kalandoztak, miközben megőrizték sajátos hangzásukat. Most itt a lehetőség, hogy kicsit mélyebben belelássunk a zenekar jelenlegi működésébe, kreatív folyamataiba és a jövőbeli terveibe. Kissé szokatlan módon, de ezúttal e-mailben zajlott a “beszélgetés”, kérdéseinkre pedig Cameron Losch a zenekar dobosa válaszolt.
Tovább
Szónikus káosz
Mivel a megjelenés dátuma még odébb van, és egy, a debütáló lemezének kiadása előtt álló zenekarról van szó, a
Versatile-lel kapcsolatos első benyomások a vizuális oldal felől értek. A borító alapján a fantasy világában gyökerező szövegeket vártam, epikus-atmoszférikus black metalba csomagolva – vagyis egy Summoning-befolyás alatt álló, Középfölde irányába tartó audiovizuális utazásra készültem.
Tovább
Nem ugrik be elsőre kiről is van szó? Hát ki másról lenne, mint a Slipknot basszusgitárosáról! Vman most az Origin Effects YouTube csatornának mutatja meg egy félórás videóban, hogy miket is használ az aktuális Slipknot turnén. Basszusgitárosoknak és Slipknot rajongóknak kötelező!
Tovább
Napjaink egyik legjobb blues-rock gitárosa Budapestet is útba ejti tavaszi turnéja során. A hazai blues-rock közönség egyik nagy kedvence
április 5-én szombaton lép fel új triójával az Analog Music Hall színpadán.
Tovább
A zenekar idén sem tétlenkedik. Tavalyi lemezük a
Welcome to the Grind után idénre 16 dal megjelenést terveznek, közben osztrák turnéra mennek a német
Fiddler’s Green vendégeként, új lemezt írnak, fesztiváloznak. Nézzük miről is van szó.
Tovább
A Romance albumával hatalmas sikereket arató ír poszt-punk banda, a Fontaines D.C. most egy váratlan feldolgozással robbantott: a Bring Me The Horizon Can You Feel My Heart című ikonikus dalát értelmezték újra élőben, egy rádiós session során. A videó egy nap alatt közel 200 ezer kattintást ért el, és talán nem véletlenül.
Tovább