Hetedik nagylemezére készül a kanadai deathcore zenekar, a Despised Icon. Az október 31-től elérhető Shadow Workről a The Apparition már a harmadik előzetes nóta, mely alapján már előre lehet érezni, hogy lesz kraft az anyagban. A teljesebb élmény érdekében egy klip is készült a dalhoz, szóval lehet kattintani a play gombra!

Az előzőleg kiadott Submergednél még hivatalosan nem jelentették be, most viszont már tuti, hogy jövőre érkezik a Gaerea következő nagylemeze, a Loss. A kétéves ütemterveket tartó maszkos zenekar a Hellboundot mutatta meg az album híre mellé, így ha úgy számoljuk ez az első hivatalos előzetes róla, viszont értelemszerűen a korábban bemutatott nóta is ott figyel majd az anyagra szánt kilenc szerzemény között.


Szeptemberben az ezerarcú zenész, Mike Patton, bejelentette új együttműködését a Grammy-díjas amerikai folk-rock formációval, The Avett Brothers-szel. A lemez címe AVTT/PTTN, és most megérkezett róla az utolsó beharangozó kislemez, a Heaven’s Breath.
Egy ragadós dallamokkal felvértezett friss nótával tért vissza a Møl. A dán post-black / shoegaze zenekar a Garland című számot a
Október 18-án mutatja be élőben is friss nagylemezét a BETON zenekar. A banda nagy erőkkel gyúr az eseményre - egy betonkemény “atombulit’ ígérnek. Partnereik az 
74 éves korában elhunyt Ace Frehley, a KISS legendás alapító gitárosa. Békésen, családja körében távozott az életből Morristownban. /Fotó: Getty Images/



Bemutatta a 

Februárban érkezett a három évtizede működő olasz gothic metal zenekar, a Lacuna Coil új lemeze, a Sleepless Empire. Cristina Scabbia és csapata nem hagyja ki Budapestet a lemezbemutató turnén: 