Friss számot villantott az újra John Corabival az élen kiálló The Dead Daisies. Az előző korong óta ének, basszus és dob pozícióban is megváltozott zenekar (igaz, Glenn Hughes révén előbbi kettő közös volt) a szeptember 6-án érkező Light 'Em Up névre keresztelt anyagról a címadó dalt emelték ki, ami húz, mint egy megvadult gőzmozdony. Hallga csak! Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar novemberben ismét Budapestre látogat.



Tegye fel a kezét, aki még emlékszik Chris Goss Masters Of Reality nevű zenekarára? Jó vagyunk egy páran, de olyan régen volt már, hogy az egyébként producerként is ismert (Kyuss, Queens Of The Stone Age, stb) Goss és zenekara valami zenét adott ki a kezei közül, hogy azt se tudtuk, hogy még léteznek. Pedig, de! Sőt most van új dal is Sugar címmel, pluszbónusz még egy rövid EU turné is jön a zenekartól.





Két dal kivételével a teljes bemutatkozó nagylemezének anyagát előadta az első koncertjén Kerry King zenekara. A Slayer gitárosa, hogy meglegyen a műsoridő, pár, az anyazenekartól átvett számmal egészítette ki a szettet, a zenekar pedig teljesen megegyezett a lemezt is rögzítő arcokkal, azaz Kingen kívül Mark Osegueda, Phil Demmel, Kyle Sanders és Paul Bostaph nyomatták a deszkákon. Íme a dallista és néhány felvétel!
Klippel kísért kislemezdal érkezett a Coheed And Cambriától. No, hát ennek már ideje is volt, lévén a legutóbbi nagylemezük idén már két éves lesz, azóta meg nem sokat lehetett hallani tőlük. A friss szám a The Joke címet kapta és videó is készült hozzá, ez az alábbiakban látható.
Új single-t dobott ki a deathcore-ban utazó holland Distant. A Magyarországon az utóbbi időben többször megfordult brigád a Loveless Suffering című büntetésre pluszbónuszként videót is készített, ami alább lecsekkolható. Lemezről egyelőre nincs hír.
Beindulni látszik a Kittie, bemutatta a tizenhárom év dalszünet után kiadott harmadik dalát. A kora kétezres évek zenei világát jó értelemben idéző Vultures és a videója lentebb fülelhető meg, ahogy a korábban kiadott Eyes Wide Open és a We Are Shadows is. A zenekar visszatérő albuma egyébként Fire címmel 
Mint mindenki tudja, a zenekarok rendszerint az első pár lemezen szállítják le az igazi klasszikus témáikat, aztán utána kicsit csökken a lendület, beállnak egy kaptafára és jönnek a jobb esetben jó, de rendszerint kevésbé erős albumok. Ebben a videóban tíz olyan lemezt mutatok be, ami az adott zenekar karrierjében úgy lett fontos mérföldkő, hogy egyáltalán nem a korai időszak terméke volt.

Szólólemez kiadására készül az Epica énekesnője, Simone Simons. A tíz tételes, Vermillion címre keresztelt nagylemez
Brutális riffek és moziszerű klip. Jobb visszatérést nem is produkálhatna a Falling In Reverse, nem? De ha mindez nem lenne elég, a Ronald című dalban a rapper Tech N9ne és Alex Terrible (Slaughter To Prevail) is beköszön pár sor erejéig, szóval... Elég a rizsából, csapjatok le rá!