Október 5-én jön a Monuments új albuma, a Phronesis, melyet majd nem sokkal azután, október 22-én Budapesten is be fognak mutatni. A csapat az érkező anyagról ezúttal a Mirror Image című dalt tette közkinccsé, ezt lentebb hallhatjátok.
Október 5-én jön a Monuments új albuma, a Phronesis, melyet majd nem sokkal azután, október 22-én Budapesten is be fognak mutatni. A csapat az érkező anyagról ezúttal a Mirror Image című dalt tette közkinccsé, ezt lentebb hallhatjátok.

Az utóbbi hetekben egészen alaposan végigkövettük a michigani Greta Van Fleet október 19-én érkező új lemezének felvezetését. Az Anthem Of The Peaceful Army címre hallgató albumról már a harmadik dalt tette elérhetővé a fiatal zenekar. A Lover, Leaver címet kapott tétel továbbra is erősen magán viseli a utánérzést.

A 2010-ben feloszló, hazánkat kétszer is megjáró Isis zenekar a Facebookon közzé tett egy képet egy "próbáról" a dobos szemszögéből. A minden magyarázat és cím nélkül szereplő kép még nem tudjuk mit vetít előre, de reméljük, hogy újjáalakul a zenekar.
Daniel Ricciardo kétségtelenül a Forma 1-es mezőny legszínesebb, legérdekesebb, talán mondhatjuk, leginkább szeretnivaló figurája, aki most még közelebb hozta magát a metalosokhoz. Az ausztrál vigyorgépezet ugyanis nemrégiben elárulta a nagyközönségnek, bizony az egyik kedvenc bandája az anyaországa metalmezőnyének egyik zászlóshajója: a Parkway Drive. Mint kiderül, hősünk a Wormrotot sem veti meg, viszont ezt a zenei ízlést a csapattársa, Max Verstappen már kevésbé értékeli.

Az egyik kedvencünk a Ghost a negyedik albumával a Prequelle-lel eléggé megosztotta a közönségét, ha ezt nem tette volna már meg korábban. Azonban azoknak akik bírják még a zenekart, azoknak hoztunk néhány felvételt a Royal Albert Hall-ból. Azt, hogy Magyarországot eléri-e jövőre a turné, arról még sajnos nincs információnk. Addig a hasonló felvételekkel kell beérnünk.
Na, látjátok, hiába kérdezte meg a Disturbed, hogy gyorsabb, vagy lassabb dalt akarna inkább hallani a nagyközönség, inkább csak az adagolás sorrendje volt náluk a kérdéses. Persze, érthető, hogy ha már elkészült rá a videó, meg büszkék a dalra, nyilván nem fogják bedobni a fiókba, úgyhogy ki is adták a lassabb dalt is: ennek a címe A Reason To Fight. A teljes nagylemez, az Evolution október 19-én érkezik.

A lengyel mariskamániás instrumentális doom istenkirálycsászár Belzebong megkezdte negyedik albumának a felvételét. A zenekar a facebookon osztotta meg, hogy nekiálltak a legújabb anyag felvételének. Azt nem tudjuk, hogy a NOVEMBER 12-én esedékes, budapesti, Düreres bulin lesz-e új dal, de abban biztos vagyunk, hogy az a buli is eléggé zöld lesz.
November 16-án egy négylemezes, hatvannégy dalos életmű összegző kiadvány fog megjelenni Chris Cornell szóló- és a zenekaraival együtt felvett dalaiból. Ezen a csomagon egy eddig kiadatlan tétel, a When Bad Does Good is meg fog jelenni, melyet most elérhetővé tettek, ez az alábbiakban található meg egy dalszöveges videó kíséretében.
A mindenki számára a sötét borítója miatt csak fekete lemezként ismert, amúgy csak a csapat saját nevét viselő Metallica korong egy nagyon szép képzeletbeli ünnepet ülhet. Részese lett ugyanis annak az exkluzív klubnak, melyekben olyan albumok figyelnek, amik ötszáz egymást nem feltétlen követő héten is fent voltak a Billboard kétszázas listáján. Eddig nem sok korongnak, csupán a Pink Floyd Dark Side Of The Moonjának, a Bob Marley And The Wailers-féle Legend: The Best Of Bob Marley And The Wailersnek, valamint a Journey Greatest Hits című albumának sikerült ez, előbbi 937, utóbbi kettő 539 hétnél jár ebben a tekintetben.
William Shatnert leginkább a Star Trek klasszikus Kirk kapitányaként ismeri az univerzum apraja-nagyja, de T.J. Hooker megformálójaként is beugorhat egy-két gondolat a színészről az idősebbeknek. A 87 éves színpadveterán október 26-án egy karácsonyi albumot fog kiadni, persze nem a hagyományosabb fajtából, hiszen többek között Henry Rollins, Iggy Pop, Billy Gibbons és Ian Anderson is tiszteletét fogja tenni a dalcsokor különböző dalaiban. Dal egyelőre nincs, viszont dallista és borító már van, ezt lentebb láthatjátok.

Nem kenyerem a mellédumálás, így azt már az elején le kell szögeznem, hogy, ha a Hisztéria zenekar pályafutásáról kéne rövid határidőn belül leadnom egy szakdolgozatot, igen komoly bajban lennék...

Múltkor már mutattunk pár koncert felvételt, ahol Phil Anselmo és az éppen aktuális bandája, a The Illegals Panterát játszik. A Revolver magazinnak hála most van profi felvételünk az ismert koncertről, de ha ez nem lenne elég, még egy próbába is betekintést nyerhetünk! Kössétek fel a nacit, mert Anselmo bitang formában van.
Nem is olyan régen írtunk arról, hogy Steven Wilson hamarosan egy masszív DVD-t fog kiadni, melynek felvételei az év elején készültek a londoni Royal Albert Hallban. A Home Invasionre keresztelt anyagról a napokban elérhető lett egy szelet, egy videó, mely az utóbbi idők legjobban megpromózott Wilson-dalára, a Pariahra készült és melyet ahogy a lemezen is, élőben is Ninet Tayebbel prezentált a Mester.

Október 12-én újabb eseménnyel fog operálni a Tukker Booking, méghozzá JackLevivel karöltve olyan célból, hogy egy ördöngős grind / powerviolence bulit hozzanak el Nektek! Csehországból két remek zenekar, a Lycanthrophy és a Průmyslová Smrt fogja bevenni a Robot klubját ezen az estén.
A napokban debütált az Avenged Sevenfold új dala, a Mad Hatter. Persze - idézőjelesen - nem kerülhette el a sorsát, meg is kapta a maga videóját, mely a hozzá kapcsolódó játékból, a Call Of Duty: Black Ops 4-ból mutat részleteket. A Mad Hatter ma a többi COD-os dallal együtt egy közös EP-n meg is jelent, ennek címe Black Reign.
Brant Bjork lazában tolja. De olyan szinten, hogy az új lemezének, a Mankind Womannek a Chocolatize című dalához konkrétan egy lemezhallgatós, néhol gitározós, néhol dobolós klipet készített, mely persze utána átcsap kicsit hagyományosba, de azért csak elszállt a maga módján. Mondjuk mit vártunk, nemde?
Ritkasággyűjteménnyel lepi meg a rajongóit a Cattle Decapitation, mégpedig a Medium Rarities címre keresztelt anyaggal. A mindenféle demókat, bónusz dalokat, split kiadványokon kiadott tételeket tartalmazó csomagról persze jött is az első elő-falat, az An Exposition of Insides, a teljes csomag pedig november 23-tól landolhat majd a fanatikusok kezében.
Egy érdekes, akusztikus verziót készített az AC/DC egyik klasszikusára a nemrégiben szólóalbumot is kiadott Tom Morello. A szövegileg is megvariált (megpolitizált) Dirty Deeds Done Dirt Cheap az Appleseed kiadó szülinapi, ötvenhét dalos válogatásán fog megjelenni, többek között Bruce Springsteen, Joan Baez és Tim Robbins dalainak közreműködésével.

Max apánk az alábbiakban arról beszélt a Nuclear Blastnak, hogy milyen is volt együtt dolgozni a Navajo indiánokkal az új albumon. Bizonyám, reményeink szerint visszatérnek a törzsi motivumok az október 19-én megjelenő Rituallal a Soulfly életében.

A King Furia különös helyet foglal el a szívünkben. Magyar zenekar ritkán alkot annyira király dolgot, mint azt tette a zombai brigád az elmúlt évben. Az End Of The Golden Age anyaguk hamar a szívünkbe lopta magát, most pedig közeledik a Isolated By Illusions. Az új énekessel Sütő Gáborral a zenekar az Omega Diatribe és a Pennhurst társaságában fogja meghódítani első körben Európát.