Nem kenyerem a mellédumálás, így azt már az elején le kell szögeznem, hogy, ha a Hisztéria zenekar pályafutásáról kéne rövid határidőn belül leadnom egy szakdolgozatot, igen komoly bajban lennék...

Egészen a közelmúltig mindössze annyit tudtam a brigádról, hogy 1987-ben alakultak és a kilencvenes években a színtéren komoly sikereket értek el. Az évtized közepére már a hazai punk élmezőnyhöz sorolták Őket, majd 1998-ban bő fél évtizedre lehúzták a rolót. A brigád Pataki Antal (Toncsi Cox) énekes vezetésével 2006-ban újjáalakult és azóta is aprítják a talpalávalót, bár friss kiadvánnyal az elmúlt öt évben nem jelentkeztek...mostanáig.

Nagyjából ennyi ismeret birtokában kerültem fül közelbe a zenekar legfrissebb, új felállással (Czégény Attila-basszusgitár, Laci István-gitár, Mészáros Tibor-dob, Johnny Storm-billentyű, Toncsi Cox-ének és az aktuális turnén pedig Kereszthy Dániel tépi a hathúrost) rögzített Bolond a világ című lemezével, ami a zenekar 12. Kiadványa és egyben némi visszatekintés is, hisz két újrarögzített dal erejéig megidézik a debütáló 1991-es Támadni kell anyag szellem(iség)ét is.

Nos akkor, vágjunk bele!

Ha a gyanútlan hallgató a csapat nevéből még nem sejti, hogy mivel áll szemben akkor a nyitó Félhomály elején eldarált “vantyúkvízforr” hamar felvillantja az irányjelzőt: ez bizony egy ízig vérig punk tétel ami ráadásul remekül felvezeti a lemezt ami (spoiler-veszély!!!) nem attól lesz hiteles, hogy gányul szól és erősen hiányos hangszeres tudásról tesz tanúbizonyságot...épp ellenkezőleg! OK, a muzsika nem egy Tool bonyolultságú progresszív mateklecke, de ki nem szarja le! Ez bizony úgy ahogy van, rendben van, és még csak most jön a java…

A soron következő Bolondság egy kellemes és életvidám Ska tétel, ami egyben új irányt is ad a lemeznek, ám mégis a cseppet Alvin hangulatú verzével operáló - sorban a negyedik - A pohár mindig legyen tele daltól kezdve lesz vitathatatlanul egyértelmű, ami már eddig is sejthető volt: ez egy baromi sokszínű korong és nagyon úgy néz ki, hogy a Hisztériának szinte minden árnyalata jól áll, a finoman szólva is fura Hammond hangzástól a Ki mennyit ér HC kikacsintásán át  egészen a countrys vagy épp flamenco megoldásokig.

Szívem szerint azt mondanám, hogy kortalan a lemez, ha nem lenne ott a majd három évtizede íródott Army ‘n’ Roll /tépd szét a behívót/ aminek a szövege hallatán - attól tartok - csak értetlenül pislog a mai ifjúság.

Akár ismerted a kilencvenes évek “hisztérikus” punk életérzést, akár nem, akkor is érdemes meghallgatnod ezt a lemezt.