
Már adtunk hírt arról korábban, hogy Buzz Osborne és Dale Crover legendás bandája ismét új albumot adott ki. A Walk With Love & Death című Melvins lemez két részből épül fel. Melyek közül az egyik tulajdonképpen filmzene, amit a megnevezhetetlen stílusú underground szupernova Jesse Niemen, az albummal azonos című kisfilmjéhez írt. Mindez pedig ismét az Ipecac gondozásában jelent meg július 7-én. Miután pedig a múltkori budapesti Melvins koncert elmaradt és most megint nem jönnek erre, nincs más választásunk hölgyem és uraim. Irány OKTÓBER 24-én a Bécsben található Aréna nevezetű szórakozóhely, ahol a Melvins mellett fellép a Redd Kross is. A koncertről bővebb infókat ITT találtok.

A helyszín Anglia, Northampton, random zenei fesztivál. A színpadon épp a helyi Slipknot tribute zenekar, a Slipknowt játszott, akinek a bohócmaszkos perkása lepattant, hogy a közönség is csapkodhassa a hordót a Duality alatt. A buliba beszáltt a security is, ő a gumibottal nyomta az effektet (jóarcság level 5000), majd belépett a darabba a harmadik koma, a hősünk, aki rögtön fejbe is vágta magát a hordóról visszapattanó ütővel. De a buli ment tovább, emberünk sem maradt sokáig K.O., szóval az élmény maximális. Az erről készült videó meg poénos. 1.40-től a lényeg. (Nyilván a borítókép nem a jelen esetben tárgyalt bulin, hanem a Slipknot legutóbbi budapesti koncertjén készült)
Szeptember 15
Ahogy korábban már hírül adtuk, 


Már jó ideje a levegőben lógott az új Corrosion Of Conformity album képe, hiszen egyrészt a legutóbbi, IX című lemez is már három éves múlt a napokban, másrészt Pepper Keenan is visszatért a csapat élére. Ennek a dupla apropónak köszönhetően végre meg is írták a folytatást, mely bő tíz év után az első lesz a frontemberrel. A korong anyaga a napokban már a keverőszobában figyel, a megfelelő szakemberek kezei alatt, a megjelenés az ősz végére, a tél elejére várható.
Megtörte a csendet és írt egy levelet a rajongók részére a Five Finger Death Punch minden, csak épp nem józan életű énekese, Ivan Moody. A meglepő módon már megint terápián csücsülő dalnok beszámolt az eddigi fejleményekről és arról, mikor veszi vissza a helyét a csapata élén (megint). Aztán megfigyelve az eddigieket, majd kiderül, mikor kerül újra detoxba - lassan már a fogadóirodák is nyithatnának rá. De lássuk a "nagyívű" szavakat!

Mióta megjelent a Slayer legutóbbi nagylemeze, a Repentless, azóta a levegőben lóg a kérdés, hogy vajon lesz-e új korong, ha lesz mikor, meg úgy egyébként is. Kerry King már többször hangoztatta, hogy hat daluk talonban maradt az előző album készítése idejéből, azok lesznek majd a következő anyag alapkövei, aztán most kiderült, hogy lehet: már jövőre hallhatjuk is őket. Persze ez még korántsem biztos.
A Pink Floyd örök klasszikus. Lehet őket szeretni, nem szeretni, de hogy a mindenkori rockzenére hatalmas hatással vannak, az tagadhatatlan. Valószínűleg emiatt, illetve a zenekar iránti tiszteletből dönthetett úgy a The Sword gitárosa, Kyle Shutt, hogy felveszi a teljes Dark Side Of The Moon albumot, mégpedig doomba ágyazva. És tudjátok mit? Nem is lett rossz!
Ősszel új albummal jelentkezik a tavaly tizedik életévét taposó Echonald zenekar. A csapat nagy változásokat ígér erre a dalcsokorra, melynek az első előfutára a Változunk című tétel már korábban elérhető is lett. Ezzel kapcsolatban ültünk le velük beszélgetni egy pár szót, sőt, az egyébként jókedvű csevej videón is meg lett örökítve, így a lustábbaknak elég néznie, hallgatnia.
A Bisonról kevesen gondolták, hogy ki tud mozdulni a tetszhalál állapotából, amiben minimum 3, de inkább 5 évet töltött. Az utolsó EP még 2014-ben jött ki, sorlemez pedig 2012-ben, és azóta nagyjából teljesen eltűnt a térképről a vancouveri négyes. Idén azonban új basszusgitárossal - Shane Clark a 3 Inches Of Bloodból -, új dobossal, túl egy-két családalapításon, szinte előzmény nélkül jött ki a You Are Not The Ocean, You Are The Patient.
Elvileg jövő tavasszal jöhet ki a 2015-ös Sevendust lemez, a Kill The Flaw utódja. A csapat ha minden jól megy, ősszel vonul majd a stúdióba, hogy felvegye a korong anyagát, melyet a Rise Records fog majd gondozni. Mindezeket a gitáros, John Connolly árulta el egy Facebook bejegyzésben.
Melegben mozogni? Hát hülyék vagyunk mi? Igen, de a legjobb és legnemesebb értelemben! Ugyanis a szombat esti, az A38 gyomrában felsorakoztatott zenekarok szemet könnybe lábasztó dalcsokraira más nem is lehetett volna! Hideg sör a kézbe, nyakmerevítő készenlétbe, aztán hadd szóljon a zakatolás!
Augusztus 11-én