RockStation

A zene betemet: új Tankcsapda-dal a közelgő lemezről

2014. szeptember 23. - sebiszabi

Tankcsapda 2013.jpg

Tegnap már megmutattuk, hogy milyen (állást inkább nem foglalunk) borítóval érkezik a Tankcsapda új lemeze október 14-én, Urai vagyunk a helyzetnek címmel. Ma reggel be is mutattak egy új dalt az új cuccról a Petőfi Rádióban. A hajtás után A zene betemet nótához készül szöveges videót találjátok. 

Tovább

Két számos anyaggal jelentkezett a Bronsons

Bronsons.jpg

A Bronsons zenekar trióban nyomul és a grunge lenne a megfelelő jelző, ha be szeretnénk skatulyázni a zenéjüket. Nemrég jelentet meg első 2 számos anyaguk, ami Already Late... címre hallgat, melyet 2014 augusztusában vettek fel a szabadkai Studio 11-ben. A zenekar 2006-ban alakult egy 4 fős punkzenekarként. Azóta különböző nevek alatt futott tovább. Mára már csak a punk hozzáállás maradt meg a kezdeti kaotikus időkből. Alább a kétszámos anyag.

Tovább

EP-vel jelentkezett a Gixer

Gixer.jpg

A Gixer 2012-ben alakult és azóta számos budapesti és vidéki klubban valamint iskolában, különféle rendezvényeken játszott. Bár a zenekar már több tagváltáson esett át és valamennyien eltérő zenei ízléssel és képzettséggel rendelkeznek, a zenében könnyen megtalálják a közös hangot. Elsősorban a rock, punk-rock műfaját képviselik, de szívesen csempésznek pop- vagy hard-rockos hangzást, olykor jazzes, funky-s elemeket dalaikba. A Varga Máté – ének, (ritmusgitár), Hegedűs Dániel – szólógitár, Piller Alex – basszusgitár és Varga Gábor - dob felállású zenekar a közelmúltban készült el Meet Me In My Dreams című EP-jével.

Tovább

November 10-én érkezik a Pink Floyd új albuma

Pink Floyd Endless.jpg

A címben az igazán lényeges már benne van, de a tények kedvéért: The Endless River címmel november 10-én érkezik a Pink Floyd új albuma, mely CD-n, dupla vinylen és deluxe kiadásban is kapható lesz. A lemez még az 1993-94-es időszakban, a The Divison Bell stúdiómunkálatai során felvett, de a lemezre fel nem került dalokat fogja tartalmazni. Jellemzően instrumentális és ambient jellegű dolgokra kell majd számítani. A borító mindenesetre szép, ezt egy 18 éves egyiptomi grafikus, Ahmed Emad Eldin készítette. A lemezre kerülő dalok címeit alább találjátok egy rövid trailer kíséretében.

Tovább

Őserő és elszállás a Lombardo laboratoriumban : Philm - Fire from the Evening Sun (2014)

14256_10152253709142273_5024372963060400405_n.jpg
Talán még ki sem hevertük igazán, hogy Dave Lombardo - egyes pletykák szerint akár Kerry King izmos kezei által - kikerült a Slayer soraiból, de máris itt a Philm második lemeze. A projekt még 2010-ben kezdődött Gerry Nestler énekes/gitárossal (ex-Civil Defiance) és Pancho Tomaselli bőgőssel (ex-War), amolyan kísérletezgetős közös zenélgetésnek indulva, amiből aztán 2012 derekán végül meg is született az első lemez, a Harmonic. Ami egy megosztott fogadtatású és hangulatú, sok improvizációs elemmel dolgozó, de mindenesetre Lombardo által profin szétpüfölt, valóban kísérletező lemez volt. Aztán most, két évvel ez után - és azután, hogy Dave az Amen nevű nu metál csapatot is erősíti, valószínűleg a Slayer nevű anyahajótól egyre távolabb - itt a Fire from the Evening Sun.

Tovább

Új lemez, de előtte új klip a Depressziótól

depresszio2.jpg

Október 1-én jelenik meg a Depresszió új nagylemeze A folyamat zajlik címmel. A banda legutóbbi lemeze a három évvel ezelőtt megjelent Vízválasztó, mely talán az eddigi legnagyobb sikerük volt. Az új album ezt próbálja meg überelni, meglátjuk, hogy majd sikerül-e. Addig is itt van egy új videó a közelgő lemezről, amit A legjobb ellenfél című dalhoz forgattak, a hajtás után. 

Tovább

Nem mostanában lesz új Rammstein-lemez

Rammstein Kruspe.jpg

A Rammstein legutóbbi stúdióalbuma Liebe Ist Für Alle Da címmel még 2009-ben jelent meg, de a csapat gitárosa Richard Z. Kruspe szerint nem mostanában fog aktivitást mutatni a banda. Egy interjúban Kruspe kifejtette, hogy egyelőre semmit nem terveznek, bár minden évben összejönnek egy hétre, ahol jókat esznek és végigbeszélik a dolgokat, de idén mindössze abban maradtak, hogy jövőre is összejönnek egy hétre átbeszélni a dolgokat, tehát mostanában nem várható sem lemez sem turné a zenekartól. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

A Klaxons, a GusGus és a Skindred is az Erzsébet téren koncertezik

0skindred2.jpg

Az előttünk álló hónapokban világsztárok egész sora lép fel az Akvárium Klubban: a Skindred, George Ezra, a GusGus, Klingande vagy éppen Kadebostany mellett a legfrissebb hírek szerint az Erzsébet téri kulturális központ vendége lesz többek között a Klaxons csapata is. Szinte természetes, hogy a legnépszerűbb hazai bandák őszi-téli nagy koncertjeinek ugyancsak az Akvárium ad otthont.

Tovább

Top 10 death metal sláger

2014. szeptember 20. - dzsi.

death-metal-750x400.jpg

Hogy mi? Death metal? Sláger? De hát azok hörögnek b*zmeg! Pontosan. Bármilyen furán is hangozhat egyeseknek (a „bennfenteseknek” nyilván nem), ennek a műfajnak is megvannak a legnépszerűbb dalai, amik az átlagnál jóval gyakrabban kerülnek be a lejátszóba, ha éppen szóba jön a metálnak e zord ága. Ezekből válogattunk össze tíz megkerülhetetlen tételt, ami mellé természetesen még rengeteg egyéb, remek dalt fel lehet sorakoztatni – a komment mező erre most is tökéletes helyszín. A kiemelt szerzemények kvázi mellérendelő viszonyban vannak, hisz elég nehéz lenne igazságot tenni abban, hogy melyik jobb a másiknál. A válogatásnál – amellett, hogy eleve minél népszerűbb nótákról hadoválunk – fontos szerepet játszott az is, hogy a műfaj lehető legtöbb alirányzatát is bejárjuk, globális képet adva erről a szeretetteljes népségről.   

Tovább

Viking ököl oda csap ahova köll: Új Amon Amarth-videó

Amon Amarthe video.jpg

Magyarországon a mozik november 6-tól vetítik az Északiak: A viking saga (Northmen: A Viking Saga) című filmet, amelyben az Amon Amarth frontembere, Johan Hegg egy Valli névre hallgató viking harcost alakít. A zenekar nem véletlenül, most új videóval jelentkezett, melyben a film számos jelenete is látható. Alább a videó és a filmhez készült magyar nyelvű előzetes.

Tovább

Pankrációs videóval sokkol a Puscifer

PusciferTimCadiente3.jpg

Hát gyerekek, ez még mindig nem egy új Tool-dal, viszont Maynard James Keenan énekes másik projektjétől, a Puscifer-től tudunk mutatni egy új videót, amely még a 2011-ben megjelent Conditions of My Parole lemez, TOMA című dalára készült és még mexikói pankrátorok is vannak benne, meg a két tijuanai kopó, Jacob Vargas és Clifton Collins Jr. Amúgy elég vicces a videó.

Tovább

Jövőre új Lamb Of God lemez?

2014. szeptember 19. - dzsi.

968full-lamb-of-god.jpg

A The Jasta Show keretében beszélgetett a napokban a Hatebreed frontember Jamey Jasta a Lamb Of God-os Randy Blythe-tal. A kérdések elsősorban az énekes új, Dark Days című könyvére irányultak, amelyet már január óta ír, és 2015. februárjában fog a boltokba kerülni. A csevej közben azonban Blythe kikotyogta, hogy nagyjából ekkortájt fog megjelenni a következő LoG album is, amihez már a börtönben elkezdte megírni a szövegeket - ihlet az mondjuk akadhatott bőven a rácsok mögött. Várjuk szeretettel.

Új The Haunted klip az Eyes Of The Storm dalra

2014. szeptember 19. - KoaX

thehaunted2014band.jpgA The Haunted nem sokat teketóriázik, összekapták magukat és Marco Aro-val az élen megcsinálták az év egyik legjobb lemezét az Exit Wounds-ot. A Cutting Teeth című dal klipjét már láttuk, ellenben most itt van az Eye Of The Storm klipje, ami mellékesen a szerkesztőség kedvenc dala az új albumról. Hajtás után meg lehet csodálni!

Tovább

Rock alkímia: Robert Plant - Lullaby And...The Ceaseless Roar (2014)

2014. szeptember 19. - BETH

Robert-Plant-lullaby-and-The-Ceaseless-Roar_638.jpg

„Tudom, hogy nagyszerű” – jelentette ki Robert Plant –eddigi életműve alapján – jogos magabiztossággal, amikor legújabb, 2014. szeptember 9-én Lullaby And… The Ceaseless Roar című albumáról faggatták. A sok elismerés mellett a Rock Scene magazin által 2009-ben végzett olvasói szavazás során a ’legszebb rock mellkas’ kitüntetést is besöprő ikon az előző, Raising Sand (2007) nevet viselő lemeze óta eltelt idő tapasztalatait, zenei kísérletezéseit, és magánéleti eseményeit gyűjtötte össze erre, a 11 dalból álló felvételre, mellyel újra a ’fogyasztói’ elvárásokkal dacolva prezentálja sokszínűségét.

Tovább

The Ministry of Wolves-koncert az A38 Hajón

theministryofwolves01.jpg

A Ministry of Wolves, azaz A farkasok minisztériuma az Einstürzende Neubauten, a Nick Cave & The Bad Seeds és a Firewater egykori tagjaiból összeállt szupergrupp. A fellépők külön-külön már szinte mindannyian   jártak az A38 Hajón szeptember 28-án, most pedig egy egészen különleges koncertet tartanak itt: egy színházi előadás zenéjét adják elő, sajátos szereposztásban.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum