A dunaújvárosi, illetve gyáli illetőségű poppunk zenekar, a +4 még februárban mutatta be első lemezét, az Apróbetűs részeket, amely ki is került minden nagy zenemegosztó platformra és streaming felületre.
A dunaújvárosi, illetve gyáli illetőségű poppunk zenekar, a +4 még februárban mutatta be első lemezét, az Apróbetűs részeket, amely ki is került minden nagy zenemegosztó platformra és streaming felületre.
Kiadta az október 4-én érkező albumának Inferior Pathways című dalát a 1349. A black metal legendák a dalhoz videót is készítettek, a lemez címe a The Wolf and The King lesz.
Zakk Wylde-nek úgy látszik az utóbbi két év Pantera turnéi mellett volt ideje összerakni egy új Black Label Society lemezt is. Bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg, de most The Gallows címmel itt egy új dal a zenekartól, amihez videó is jár. Mindez alább, málházós riffekkel
Az idei fesztiválszezont már elbúcsúztattuk, többnapos beltéri eseményekből azonban nem lesz hiány az év végig. A 2018 óta létező, 2024-ben ötödször megrendezésre kerülő UrRock a maga háromnapos programjával felettébb kellemes kikapcsolódást ígér a Svájci-Alpokban, Sarnen városában.
Ma a GRAMMY®-díjas, többszörös platinalemezes zenekar, az Imagine Dragons bejelentette LOOM elnevezésű világkörüli turnéjuk európai szakaszát. A Live Nation által szervezett 2025-ös szakasz a Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja lesz, amely során 16 országban, többek között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, valamint Hollandiában játszanak majd. A turné Magyarországot is érinti, az Imagine Dragons június 14-én, a Puskás Arénában lép fel. A zenekar fennállása óta eddig négyszer járt hazánkban: először 2014-ben a Sziget Fesztiválon, majd 2016-ban a Budapest Arénát töltötték meg, 2017-ben a VOLT Fesztiválon léptek fel, tavaly pedig a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán játszottak, ahol egy gombostűt sem lehetett leejteni a közönségben, annyian voltak kíváncsiak a bandára.
Több olyan zenekar is "nagyot megy" mostanában, amelyik nem veszi túl komolyan magát, és a küldetéstudata kimerül annyiban, hogy felhőtlen szórakoztatást ígér. Ezek egy részét magam is kedvelem (The Night Flight Orchestra, Electric Callboy), másokat inkább kellő távolságtartással szemlélek.
Az Europica nem más, mint a Kárpátia mondhatni testvérzenekara. Az anyazenekarral azonos tagsággal felálló csapat hét évvel az első lemeze után újra stúdióba vonult, hogy felvegye második lemezét, amihez ismét segítségül hívták öt barátjukat.
Október 18-án ismét Budapesten játszik a Within Temptation. A holland szimfonikus metal zenekar hosszas felkészülés után mutatja majd be nagyszabású turnéján a Bleed Out című 2023-as nagylemezt. Nem ez lesz az egyetlen újdonság, amivel várják a koncertre látogatókat, hiszen a nyáron egy új koncert DVD-t is kiadtak. A Barba Negrában pedig a már jól ismert Annisokay, és a Blind 8 is fellép majd Sharonék előtt.
Kékkői Zalán közel harminc éve állja meg a helyét gitárosként a hazai zenei szcénában, játéka több mint ötven lemezen hallható. ZALÁNt olyan produkciókból ismerheti a nagyérdemű, mint a Csordás Tibor vezette Psycho, ÁKOS, vagy éppen a Beatrice. A színházkedvelők láthatták, hallhatták olyan darabokban, mint a HAIR, az István a király, a Shrek musical, vagy éppen a Hegedűs a Háztetőn.
Bő másfél hónap és megjelenik a Living Gate bemutatkozó nagylemeze, a Suffer As One. Az október 25-én elszabaduló, tizenegy számos korongon Aaron Rieseberg (YOB), Lennart Bossu (Oathbreaker, Amenra), Wim Coppers (Oathbreaker, Wiegedood) és Levy Seynaeve (Wiegedood) játéka hallható majd, szóval egész finom cuccra készülhetünk. De hogy milyen is az old school death metal irányába belőtt anyag? A Hunting Maggots videójával belekóstolhattok!
Új anyagra készül a punk ízű death metallal szaggató Mammoth Grinder. A négyes az Undying Spectral Resonance-ra öt számot pakol majd fel, ezek közül a címadót már meg is mutatták. Az ígéretek szerint ott folytatják, ahol a 2018-as Cosmic Crypt-tel abbahagyták, mi pedig nem tudunk ezzel kötekedni. A teljes EP november 15-én jelenik meg.
Szeptember 17-én ér Budapestre az osztrák black, death alakulat, a BELPEHGOR turnéja, melynek különleges vendége az amerikai death-thrash Malevolent Creation lesz, de jön a groovedeath metal Confess és a brutal death metal Monument Of Misanthropy is.
Friss klippes dalt mutatott a sci-fi inspirálta rockzenét játszó Starset. A héttagú formáció Toksik című dala az alábbiakban figyel. Ha élőben is szeretnétek hallani a nótát, akkor november 2-án irány a Barba Negra, a részleteket ITT találjátok meg.
A napokban volt tíz éve annak, hogy csatlakoztam a RockStation legénységéhez, ahol azóta is hűségesen és szorgalmasan kitartok. Ez a videó ennek a tíz évnek az összefoglalója lesz, persze csakis az én szemüvegemen keresztül, úgy, ahogy én láttam ezt az egész időszakot, kiemelve pár sztorival.
A 2024-es újrakiadások okán a közelmúltban felidéztük a Duran Duran kezdeti éveit, megemlékezve az első két nagylemezről is. A folytatásban pedig a nyár elején ismételt kiadást kapott hármasra, az 1983-as, utóbb több szempontból is vízválasztónak bizonyult Seven and the Ragged Tigerre, az új korszak nyitányaként számon tartott, három évvel későbbi Notorious-ra és a kereskedelmi szempontból az elődeihez képest kudarcot vallott 1988-as Big Thingre koncentrálunk. /Fotó: Duran Duran, 1986, John Swannell/
Heti dalmegosztásunkban egy meglepő visszatérés, karcos riffek, rocksztár szólóban, belezős death metal, gyurmaklippel és prog csoda. /Fotó: Linkin Park, James Minchin III/
Alig több mint egy hónap és megérkezik a Touché Amoré új nagylemeze, a Spiral in a Straight Line. Az anyagról ezúttal a filmrendezőről elnevezett Hal Ashby című dal mutatta meg magát, amihez egy videó is készült. Mutatjuk!
Disputatious Malignancy címen egy igen komoly picsázással jelentkezett az Undeath. A kegyetlen death metal zenekar (miért, van kegyes is?) a tonnás témák mellé egy claymation videót is mellékelt, ez az alábbiakban figyel. A dal az urak október 4-én érkező, More Insane című korongján kap majd helyet.
Alig néhány tucatnyian lehetünk, akik számára érdemi jelentéssel, tartalommal bír az alábbi mondat. A Tröjan lemez végre hivatalosan is megjelent kazettán. A többiek részére meg álljon itt néhány gondolat arról, hogy mégis miről van szó.
Október 4-én, azaz már kevesebb, mint egy hónap múlva megjelenik a Human Impact új nagylemeze, a Gone Dark. A lemezről most megérkezett az utolsó előzetes dal, a Corrupted. A téma: a gyógyszerfüggőség.