
Nem hiszem, hogy a hardcore berkekben túl sokat kellene fáradni Bobby Hambel bemutatásával. A Biohazard gitárosa megjárt és megélt sok mindent - Brooklyn utcáit, színpadokat, próbatermeket, turnébuszokat, és néha a saját határait is. Most épp Magyarországon lógott szabadságon, amikor összejött ez a beszélgetés - és az időzítés sem lehetett volna jobb. A banda klasszikus felállása újra együtt, pörögnek a koncertek, és októberben érkezik az új lemez, a Divided We Fall. Bobby mesélt Brooklynról, a hardcore színtérről, a zenéhez való viszonyáról, és arról, miért nem lehet hazudni a színpadon. /Nyitókép: Réti Zsolt/

A Black Sabbath búcsúját a legnagyobb rajongók már 2017 őszén láthatták limitáltan a mozikban, most viszont egy szomorú apropóból kerül ismét műsorra négy budapesti moziban. A banda 8 év kihagyással idén még egyszer összeállt Ozzy teljes visszavonulásának tiszteletére, ami után nem egész három héttel jött a megosztó ikon halálhíre. A nyár eleji eseményen az énekes már ülőelőadó volt, azonban a metálcsapat eredeti elköszönése idején még sokkal jobban ereje teljében uralta a színpadot. A mostani vetítéseken látható film nem tartalmaz semmi felújítást, vagy külön extrát, így akinek annak idején volt szerencséje látni a Pólusban vagy az Urániában, tudja mire számíthat a
A lemez születésnapján látott napvilágot – mintha ő maga ajándékozta volna meg vele mindazokat, akik szerették. Olyan ez az album, mintha megállt volna az idő, és újra leülhetnénk barátunkkal, Örssel beszélgetni dalain keresztül.
A Five Finger Death Punch 2025-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, és ennek apropóján válogatáslemezeket ad ki, rajtuk kedvenc dalaik kicsit átdolgozva. Tavasszal az In This Momenttel ügyködtek együtt, most pedig előhoztak egy friss verziót a The End-ből, amibe a kawaii-metal királynői, a Babymetal is beszállt.

Tegnap tartották az elmonti UBS Arénában az MTV szokásos Video Music Award elnezesű gáláját. Az MTV egy all-star tribute-koncerttel tisztelgett a nemrég elhunyt Ozzy Osbourne előtt, aki The Osbournes című műsorával segített újjáéleszteni a csatornát. Fellépett az Aerosmith két tagja Steven Tyler és Joe Perry, Yungblud, valamint Nuno Bettencourt Osbourne dalainak medley-ében, amelyben szerepelt a „Crazy Train”, a Black Sabbath „Changes” és a „Mama, I’m Coming Home” című dala is. A tisztelgést Adam Wakeman billentyűs szervezte, aki Osbourne-t a Black Sabbathban és szólóelőadóként is kísérte. /Fotó: Arturo Holmes, Getty Images/
A bemutatkozó L.I.R.A. EP után ezúttal szeretett volna szintet lépni minden szempontból az Obey The Sun! Azt gondolják ez sikerült. 
Black metalba oltott boszorkányság, avagy itt az első klip a hamarosan megjelenő negyedik WitcheR nagylemezhez.
Heti dalmegosztásunkban túlnyomó részben mainstream rock és metal, de befigyel egy kis post hardcore meg északi durvulat is. /Fotó. Alter Bridge/





Két héten belül elérhető lesz a Many Eyes legfrissebb anyaga, a Combust címre keresztelt EP. A négydalos csomagról elsőként a The Clock Behind All Other Clocks című támadást leplezték le elsőként Keith Buckley-ék, amihez egy látványos dalszöveges videó is készült.