RockStation

Lukas Magyar kilépett a Veil Of Mayából

2025. december 31. - theshattered

veil-of-maya-2023.jpgNem áll meg a megkezdett hullám, újabb énekes hagyta ott a zenekarát. A Veil Of Maya frontembere, Lukas Magyar 2014 óta volt a tavalytól bizonytalan ideig szünetelő csapat része, innentől a SIFYN-ben lesz hallható a munkássága. Magyarral a Veil Of Maya három albumot adott ki, a legutóbbi a 2023-as [m]other volt. A szétválás okait nem ismertették.

Ezek voltak 2025 legjobb koncertfotói

image_3.png

2025-ben fotósaink - Réti Zsolt, Lányi Kristóf és Varga László - 330 koncerten fotóztak, ami nem kevés helyszíni és utómunkát is kíván tőlük. Az meg aztán különösen embert próbáló lehet, amikor a főszerkesztő azt kéri tőlük, hogy nevezzék meg azt a 25 fotót, ami a legkedvesebb nekik. Több ezer fotóból 25-öt! Azért becsülettel megküzdöttek a feladattal, alább három galériában összesen 75 koncertfotó, ami legemlékezetesebb vagy a legkülönlegesebb pillanatokat igyekszik elkapnia 2025-ös évből. Aki további koncertfotókat is nézegetne, azt pedig kattintson IDE.

Tovább

Lord | Zártosztály @ Budapest, Barba Negra, 2025. december 20.

Hard rockra hangolva

601799730_1326587339505860_4764217845783302597_n.jpg

Mindjárt kettő bocsánatkéréssel kell indítanom ezt a beszámolót. Az egyik, hogy a karácsonyi pörgés következtében csak most, több mint egy héttel az esemény után kopácsolom e sorokat. A másik, hogy családi ünnepség okán sikerült lekésnem a Power zenekar produkcióját. Írhatnám, azért, mert ők (ki hinné) power metalban utaznak, miközben az én szép lelkem aznap hard rockra volt hangolva, de ehelyett inkább újévi fogadalmat teszek: a jövő év folyamán valahol valamikor, de biztosan teszek egy merülést a banda munkásságába, és pótolom az írás róluk szóló részét. Youtube videóik alapján megérdemlik!

Tovább

A Facebook fizetőssé tenné a linkmegosztást?

Linket posztolnál koncerthez vagy kliphez? Lehet, hogy hamarosan fizetned kell érte

facebook_svg.pngA Meta tesztel egy új Facebook-funkciót, amely korlátozza a linkmegosztást azoknál az alkotóknál, akik nem fizetnek elő a Meta Verified szolgáltatásra. A teszt során egyes felhasználók havonta mindössze két linket tartalmazó posztot tehetnek közzé, hacsak nem váltanak fizetős csomagra. A cég szerint ez egy „korlátozott kísérlet”, amely azt vizsgálja, jelent-e pluszértéket az előfizetők számára a több linkes bejegyzés lehetősége. Kritikusok szerint viszont ez újabb lépés a „pay-to-play” modell felé, ahol az alkotóknak fizetniük kell az egykor alapfunkciónak számító elérésért.

Megállapodással ért véget a Jane’s Addiction belső vitája

janesaddiction2024.jpg

Úgy tűnik véget ér a tagok pereskedésével kapcsolatos szappanopera. Egy zenei magazin beszámolója szerint Perry Farrell és a Jane’s Addiction zenésztársai — Dave Navarro, Eric Avery és Stephen Perkins — megegyezésre jutottak az énekes és Navarro között 2024 szeptemberében, a színpadon történt összetűzés kapcsán, amely végül a zenekar turnéjának lemondásához vezetett. A peren kívüli megállapodás eredményeként a 2024-es színpadi incidens ügyében, a pert ejtették.

Tovább

Mások Sebei – új dallal jelentkezik az estenden zenekar

estenden_szines.jpgAz estenden 2025-ben egy új fejezetet nyit munkásságában: megjelent a zenekar legfrissebb single-je, a Mások Sebei, amely a készülő konceptlemez első darabjaként érkezik. A csapat 2019 márciusában alakult, jelenlegi felállásában pedig Zákány Alex (ének), Harhály István (gitár), Csáki Ádám (gitár), Nagy Attila (basszusgitár) és Pál Mihály (dob) alkotja.

Tovább

Miket hallgattunk még 2025-ben?

chatgpt_image_2025_dec_22_15_24_54.png

Már megismerhettétek egy korábbi cikkünkben, hogy mik voltak 2025 legjobb, idén megjelent dalai. Azonban nem csak idén megjelent zenéket hallgattunk. Most azt is megismerhetitek, hogy a szerkesztőség melyik három dalt választotta ki, amelyeket mostanában sokat pörgetünk. Itt az újabb lista! Ha 2025 legjobb dalai változatosak voltak, akkor erről a listáról azt sem tudjuk, mit mondhatnánk…

Tovább

Grove Street | Doomsday | Still Cold @ Budapest, Riff, 2025.12.09.

Underground HC / metal évzáró party

image0.jpeg

Véget ért a 2025-ös év a Reaction fanzine és a To Defy Collective számára, s aligha búcsúzhat az óévtől emelkedettebb módon egy underground koncertszervező brigád, mint egy szépen megtelt helyszínen lezajlott rendezvénnyel – ahol persze a fellépőgárda is kitett magáért.

Tovább

Nézz bele a Gojira Bloodstock fesztiválos koncertjébe!

gojira-2021-gabrielle-duplantier-2.jpgÖt dalt mutat be a Bloodstock a Gojira idei koncertjéről, melyből a cikk megjelenéséig négy már ki is került. A dalválasztás mondjuk nem a legmeglepőbb, bár tény, hogy ezekre harap inkább a nép. De mikről is van szó? A Strandedről, az Olimpia megnyitóján ellőtt Mea Culpáról, az Only Painről és az Ozzy tribute koncerten bemutatott Under The Sunról. Az ötödik pedig hamarosan érkezik!

Tovább

Megérkezett az Afterlife új verziója az Evanescence és a Gunship közreműködésével

evanescence2025-1200x500.jpg

Miután a hónap elején Los Angelesben, a The Game Awards gálán élőben is előadták a Afterlife című dalt, az Evanescence most egy új remixet is kiadott a szerzeményből. A szám a zenekar hozzájárulásaként készült a népszerű Devil May Cry akció-kaland videojáték animációs Netflix-adaptációjához. Az újragondolt verzióért a brit synthwave csapat, a Gunship felelt, a remixhez pedig egy dalszöveges videó is készült, amely alább megtekinthető.

Tovább

REFUSED are f*cking dead (A legutolsó koncert)

Refused, Abhinanda, Final Exit, NIX, Dreamwarriors @ Svédország, Umea, 2025. december 21.

image6.jpg

A zenekart a keményebb rockzenét, hardcore-t szerető személyeknek és ismerőknek nem kell bemutatni. Furcsa pályafutásuk volt, hiszen azután lettek igazán híresek, ikonikusak és megkerülhetetlenek, miután 1998-ban feloszlottak (egy rosszul sikerült USA turné alatt). Abban az évben, amikor kijött a legendás The Shape of punk to come című albumuk. Ami album idővel hivatkozási alap lett, megelőzte korát a változatos és kísérletező zenei alapok kombinálásával (HC, jazz, punk, techno instrumentális), illetve a politikai szövegeik és azok üzenetei miatt is. A hangzásról nem is beszélve. Egy közel 30 éves alapmű, ami sokszor még a mai napig is frissnek hat.

Tovább

Metal, boksz és káosz: Alex Terrible új projektje, a Blood4Blood

_kw_0764.jpg

A Slaughter To Prevail frontembere, Alex Terrible bejelentette új projektjét, Blood4Blood néven. A kezdeményezés egy olyan rendezvénysorozat, amely a kemény hangvételű bokszmeccseket élő metal koncertekkel kapcsolja össze, így egyszerre szól a küzdősport és az extrém zenei színtér rajongóinak.

Tovább

Sully Erna szerint lesz új Godsmack album

0godsmack2022_14_eredmeny.jpg

A Life In Six Stringsnek nemrégiben adott interjújában Sully Erna elmondta, hogy jó eséllyel lesz még Godsmack lemez, igaz, arra nem tért ki, ki lesz majd a tényleges legénység. A Tony Rombola és Shannon Larkin tavalyi távozása után mindössze Sully Erna / Robbie Merrill felállású duó jelenleg Will Hunttal és Sam Koltunnal turnézik, az akkor még klasszikus felállású négyes legutóbbi albuma 2023-ban jelent meg Lighting Up the Sky címen.

Tovább

Karácsonyi ajándék a The Damned Thingstől

Elérhetővé tette egy korábban kiadott ritkaságát az all-star kvintett

the-damned-things-february-2019.jpgHosszas csend után életjelet mutatott a The Damned Things, még ha nem is feltétlen aktívat. A Keith Buckley, Joe Trohman, Scott Ian, Andy Hurley, Dan Adriano felállású, mondhatni all-star brigád hivatalos stream formájának is elérhetővé tette a 2011-es Batman: Arkham City játék mellé készített lemezen kiadott Trophy Widow című dalát, melyet kis példányszámban fizikai példányban is kiadnak (a korongok már mind elkeltek).

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum