Alapos promóciós köröket fut a Heaven Shall Burn, amivel a június 27-én megjelenő albumukat, a Heimatot igyekeznek felvezetni. Az eddig bemutatott My Revocation Of Compliance és Confounder mellé most a relatív könnyed, de mégis karcos Empowerment sorakozott fel, amihez egy frankó, turnézós videó készült.

Egyelőre minden hivatalos zenekari indoklás nélkül kikerült a Foo Fighters soraiból Josh Freese. A több zenekarban is megfordult zenész maga sem tudja, mi lehetett az oka a szakításnak, ezért összeszedett tíz, véletlenül sem komoly indokot, ami előidézhette Dave Grohlék döntését. Hogy mik is azok? Angolosok előnyben!




Múlt hónapban elbúcsúzott az End Of Paradise zenekartól Tóth László István, aki a csapat egyik alapítótagja volt. Privát állása miatt nem tudta már tovább vállalni azt ami egy zenekar dolgaival jár. “Azt éreztem, hogy ha nem tudom teljes erőbedobással csinálni, akkor nem fair sem magammal, sem a zenekarral szemben.”
Nem tudni, hogy nyomták le Axl Rose egóján az alábbi videót, de valahogy sikerült összehozni. A bő egy perces válogatásban a frontember különböző időszakokban elkövetett színpadi taknyolásai lettek összeszedve, csak mert miért ne? Az önkritika és a szórakoztatás jó dolgok, nem?
Harbinger címmel megjelent, és a digitális platformokon már elérhető a budapesti Orv új kétszámos anyaga. A single címadó tétele, a Harbinger átvezet a szikár és a dallamos black és death elemeit vegyítő Orv következő szakaszához, és a már készülő első nagylemez felé mutat előre. Az anyag másik száma a legendás alternatív zenekar, az Európa Kiadó azonos című dalának feldolgozása és átültetése az Orv világába. 
Három évtized. Egy életnyi történet. Egy zenekar, amelynek neve összefort a magyar rocktörténelemmel: Hooligans!

Május 24-én, szombaton, egy óriási PUNK mulatság várható Budapesten, a Barba Negra két színpadán. Öt országból hét banda fogja egymást váltani a két színpadon, egy tömény este folyamán.
Állj! címmel megjelent a 
A Tre Lunatic új kislemezdallal jelentkezik
Friss dallal jelentkeztek a folk metal hazai zászlóvivői, mely szöveges videó kíséretében megtekinthető a H-Music Hungary YouTube csatornáján.