RockStation

Tankcsapdával zár a Track szeptemberben

2015. május 11. - rockstation

tankcsapda_2015.jpg

Egy rendkívül erős szezont csakis egy újabb nagy dobás zárhat a Barba Negra Track-ben. Ugyan még csak most indult be a budai oldal legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, ahol a nyár folyamán nagyobbnál nagyobb nevek teszik majd tiszteletüket, már arra is fény derült, hogy záróakkordként a Tankcsapda koronázza meg a 2015-ös Track etapot. A debreceni gépezet idén is megállás nélkül dübörög, a srácok folyamatosan járják nem csak az országot, de Európa különböző nagyvárosait is, s ahogy legutóbbi lemezük címe is mondja, jól láthatóan urai a helyzetnek. A korong, mely a Tankcsapda 13. stúdióalbuma, októberben jelent meg, egy hónap alatt ötszörös platina lett, a szorzó pedig azóta is csak növekszik. Szeptember 19-én a Track-ben is az új dalokon lesz a hangsúly, de persze nem maradhatnak el az elmúlt 26 év legnagyobb kedvencei sem. További infók ITT.

Ilyen volt a Metallica a Rock In Rio USA Fesztiválon

metallica_rock_in_rio_2015.jpg

A nagy sikerű Rock In Rio fesztivált már az USA-ba is adaptálták, a hétvégén Las Vegasban tartották a feszt amerikai kiadását, melyen a Metallica is fellépett. Alább profi minőségben meg is nézhető a kétórás koncert. A banda közben, ha lassan is, de dolgozik új nagylemezén, melynek megjelenése 2016-ban valószínű.

Tovább

Augusztusban érkezik a Ghost harmadik albuma

02_25.jpg

Meliora (a jobb latin megfelelője) címmel augusztus 21-én érkezik a svéd okkult rocker Ghost új albuma. A lemez producere a svéd dalszerző Klas Åhlund volt, míg a keverést Andy Wallace végezte. Az első single a Cirice című dal lesz május végén - június elején.  A csapat megint énekest "cserélt", Papa Emeritus III három hónappal idősebb (sic!) bátyját váltotta. Ezt az utóbbi marhaságot sosem értjük meg.

Ozzy 10.000 dollárral támogatott egy gyerekekből álló ütőscsoportot

ozzy_o.jpg

Az úgy volt, hogy a gyerekekből álló Louisville-i Leopárdok Ütőscsoport feldolgozta Ozzy mester egyik ikonikus dalát Crazy Traint. Ebben még semmi különös nincs, hiszen a gyerekek korábban Led Zeppelin dalokat is dolgoztak már fel. Ozzy és családja viszont látta az erről készült videót és annyira bejött neki, hogy mindjárt utalt is 10.000 dollárt nekik, további jó munkát kívánva. Háááát nem aranypofa? DE!

Tovább

Endless Forms Most Beautiful - Itt az új Nightwish lemez címadó dalához készült videó

nightwish_2015_2.jpg

Bár nekünk a finn Nightwish Endless Forms Most Beautiful című új lemeze annyira nem jött be, azért mindenképpen hírértékű, hogy a csapat lemez címadó dalához videót készített. A banda egyébként nagy sikerrel koncertezik az Államokban, július 15-én pedig a Kingdom Of Hegyalja fesztiválra jönnek.

Tovább

Nézzétek meg a Faith No More detroiti koncertjét!

faith-no-more-live-mike.jpg

Pénteken a detroiti The Fillmore-ban adott koncertet a Faith No More, melyet a kitartóak éjjel élőben is megnézhettek a világhálón. A koncerten a banda első énekese Chuck Mosley is tiszteletét tette a Mark Bowen című dalban. Ha valaki azonban lemaradt volna a koncertről az most megnézheti alább az egészet.

Tovább

10 rockzenekar, akik a jövő nagy rocksztárjai lehetnek

slipknot_2015.jpg

Az az érzés biztosan sokaknak megvan 30, de leginkább 40 felett, hogy kedvenc, a világhírnévig eljutott, de már nyugdíjas kor közelében vagy azon is túljutott rocksztárjainkat ki követheti a jövőben? Nem, nostradamusi képességekkel sajnos nem vagyunk megáldva, így olyan nevek közül válogattunk, akik most is ismertek. 

Tovább

Nézzetek élőben Faith No More koncertet!

faith-no-more-2015-tour.jpg

Bírjátok a Faith No More-t? Na, ha nagyon bírjátok, akkor jó hírünk van. A csapat ma Detroitban a The Filmore-ban ad koncertet, amit a Yahoo élőben közvetít. Ha magyar idő szerint péntek hajnali 1/4 4-kor még nem feküdtél le, vagy ráveszed magad, hogy felkelj, akkor egy jó kis Faith No More koncertben lehet részed. Alább a stream.

Tovább

Budapestre jön a Grave Pleasures

grave_pleasures_2015.jpg

A finn-brit Beastmilk két évvel ezelőtt jelentette meg első és utolsó nagylemezét, a hihetetlenül sikeres, körülrajongott Climaxot. A komor, new wave-es, goth-rockos, posztpunkos zenéjével hamar kultstátuszba katapultált együttes idén némiképp átalakult és nevet váltott. Az új lemezt szeptemberre ígéri a továbbra is az énekes-dalszerző, Mat McNerney vezette Grave Pleasures, és a bemutató turnén pályafutása során először, szeptember 28-án Magyarországon is fellép.

Tovább

Ez nem az az utazás : Acid King - Middle Of Nowhere, Center Of Everywhere (2015)

acidking.jpg

Egy kultikus zenekar új cuccáról írni mindig megtiszteltetés, de egyben roppant nehéz dolog is. A ma hazánkban is koncertet adó kaliforniai stonerekről lesz szó, az Acid Kingről, akik nem régiben hozták ki legújabb anyagukat a Middle Of Nowhere, Center Of Everywhere-t, ami garantáltan meg fogja osztani a stoner zene szerelmeseit.

Tovább

Augusztusban érkezik a Bullet For My Valentine új lemeze

Bullet For My Valentine 2013.jpg

Súlyos dalokat ígér a Bullet For My Valentine ötödik lemezére Matt Tuck frontember. A csapat Carl Brown producerrel és Colin Richardson hangmérnökkel dolgozott új lemezén, ami minden bizonnyal augusztusban jelenik meg az alábbi ízelítő legalábbis erre utal. Hogy a februárban kiszállt Jason James basszernek ki lesz az utódja még nem jelentette be a csapat. 

Tovább

Új Slash-videó az elefántok megmentéséért

slash_2015.jpg

Még tavaly adta ki eddigi utolsó lemezét Slash és csapata World On Fire címmel, melyről most egy rendhagyó videó látott napvilágot. A Beneath the Savage Sun című dalhoz készült videó az International Fund for Animal Welfare (IFAW) támogatásra jött létre és az elefántok esztelen legyilkolására szeretné felhívni a figyelmet. És ha valaki még nem tudná a zenekar július 1-jén a VOLT Fesztiválon lép fel.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum