
Tudjuk, hogy ennek a posztnak hírértéke egyenesen a nullához közeli, de akkor is elmondjuk, hogy alább 15 másodpercnyi új Deftones muzsikát hallhattok az éppen új albumon dolgozó zenekartól. Nem, sajnos nem egy súlyos riff lesz ...

Tudjuk, hogy ennek a posztnak hírértéke egyenesen a nullához közeli, de akkor is elmondjuk, hogy alább 15 másodpercnyi új Deftones muzsikát hallhattok az éppen új albumon dolgozó zenekartól. Nem, sajnos nem egy súlyos riff lesz ...

Azt ugye már tudjuk, hogy május közepén hosszú idő után új albummal jelentkezik a Dez Fafara vezette Coal Chamber. Új dalt is mutattunk már, most mutatunk egy másikat is, mégpedig az album címadó dalát a Rivals-t. Alább meg is hallgatható.

Az egykori Strapping Young Lad géniusza, Devin Townsend tulajdonképpen a saját magáról elnevezett Projectben sem tesz mást, mint a 2007-ig működő anyazenekarban. Őrületbe hajló zsenijét alakítja dallamokká, ritmusokká, szavakká, talán csak a korlátok tágultak tovább, vagy inkább mondjuk úgy: megszűntek. Tavalyi Z2 című lemezén sem kopott a minőség, nem véletlen, hogy következő budapesti látogatására minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. Így az A38 Hajóra tervezett március 12-i hangversenyre végül a Barba Negra Music Clubban kerül sor. A kísérő gárdák sem akárkik: a jenki Periphery modern progresszív death metalja (divatosan: djent) nagy favorit vájtfülűéknél, a norvég Shining jazzből burjánzó punkos-indusztriális metalja pedig igazi csemegének ígérkezik. További infók ITT. Addig meg nézzünk egy jó kis koncertet.

Az e cikkel és nagy svunggal induló GARÁZSADÁS sorozatban Nemesúr mostantól olyan régiókba kalauzolja avatott, fekete körmű (festett vagy koszlott) és bőrbe vont kacsójával rockeri figyelmedet, ahová magától az talán sosem tévedne... Meglepő, bizarr, innovatív színterek, műfajok, előadók, rockkultúrák tablójaként alakulnak majd az adásaink - ha mást, ha újat, ha mait akarsz hallani, akár kimondhatatlan messzeségből, akár egy fővárosi pincéből csupán, lesd az adást a garázsból. Recsegni fog, ráz a kép, nem is érted elsőre, aztán rájössz majd lassacskán, hogy mi hiányzott az életedből (az óriási hellokittys bongon, a piros lávalámpán meg egy igazi románcon kívül). Szóval, övet befűzni, dorcót kikötni, és köszönj előre az új kedvenceidnek!
...Akik a mai, első esetben belgák. A belgák baszottul betegek. Igen, ez a fordulat már másodszorra hangzik el a cikkben, és még csak a 2. bekezdésben botladozunk, DE ez se hiába: nem lehet elégszer elmondani. Amire átlapozod ezt a kis összeállítást, te is ezt fogod szajkózni: csöcsök, torokszorító giccs, istentelenség, undorkeltés, katartikus hisztéria, és végül: nudi rockrandi a Corvintetőn MÁR MOST SZERDÁN!.

Slash a napokban Argentínában koncertezik Myles Kennedy & The Conspirators formációval, és a buenos airesi bulin a színpadra szólította egykori harcostársait, Duff McKagant és Gilby Clarke-ot. Így két dal erejéig összeállt a majdnem klasszikus Guns, természetesen Axl nélkül. A két dal pedig a It's So Easy és Paradise City volt. A hajtás után néhány amatőr felvétel a buliról. Azért ez király lehetett.

Vannak azok a koncertek, amikor minden egyes zenekar érdekel. Nem sűrűn fordul nálam elő, de azért vannak ilyenek. Na ez a buli nem olyan volt!

Két évvel ezelőtt jelent meg a Omega Diatribe bemutatkozó lemeze, az Iapetus, mi pedig némi késéssel nagyjából egy éve értekeztünk róla. Az a lemez kompromisszummentes, erőteljes Meshuggah hatásokkal bíró, kőkemény és brutális lemez volt. Egészen színvonalas lemez készült akkor el, ami teljes egészében a srácok munkája (stúdió, mastering, artwork...). Rengeteg elismerést és pozitív visszajelzés mutatta a zenekar potenciálját. Így jutottunk el február 26-ig, amikor a zenekar soron következő kiadványa, az Abstract Ritual EP debütált itt nálunk, a RockStation-ön.

Melodic/doom metal bandaként azonosítja magát a Red Moon Architect, akik egyenesen az ezer tó országából, Finnországból, azon belül is Kuvola városából szállítják nekünk a súlyos, hörgős, női énekes, igazán sötét doom muzsikát. Most itt egy friss videó, a napokban megjelent új lemezükről.

Az egyik oldalon: sportcipők, szűk farmerek és Flying V gitárok – a másikon: extravagáns csizmák, színes ingek, trapéznadrágok és hülye kalapok. A göteborgi Hypnos a késői '70-es évek heavy rockjában és proto-heavy metaljában utazik, sok korai Judas Priest hatással, ikergitáros harmóniákkal. 2013-ban alakultak, és abból a lendületből le is szerződtette őket a Crusher Records, mely korábban többek között a Blues Pillst és a Horisontot is felfedezte. Tavaly jelent meg első kislemezük, majd röviddel később cím nélküli debütáló nagylemezük is napvilágot látott. A világnak gyakorlatilag reagálni sem maradt ideje, a banda már indult is első Európa turnéjára.

2006 után az első koncertjét adta a klasszikus Deliverance albumos felállású Corrosion Of Conformity szombaton Manchesterben. Van is róla rajongói felvétel, amit alább lehet megnézni. Ezúton kérjük a hazai szervezőket, hogy valaki legyen szíves elhozni őket Budapestre vagy akárhova.

Úgy néz ki, hogy mostanában nagyon megy ez a pop metal dolog a fiatalok körében. Itt van megint egy vatta új zenekar a budapesti Down For Whatever, akik most jól megmutatják nektek, így hétfő reggel, hogy mit is tudnak. Hajtás után hallgassatok bele a lemez előzetes dalukba a Better To Be Alone-ba.

Miről szólhat egy szombat este, ha nem a bulizásról? Arról, hogy ordítson valami zene, ahogy a csövön kifér, és te marha jól érezd magad! Találkozzál a haverokkal, ha úgy van igyatok meg egy bambit és csak szimplán élvezzétek az életet. Ilyen volt a mostani szombat este is, amikor ellátogattunk a Barba Negrába meglesni, hogy milyen is az Apey And The Pea, Blind Myself, Leander Rising trio közös turnéja. Mesélünk a tovább gömb mögött még többet.

New York, Punk Rock, Hardcore, Blondie, Ramones, Television, Dead Boys, stb. = C.B.G.B. Gondolom, hogy a C.B.G.B. név nem ismeretlen a fémzenével foglalkozók számára, sőt a közelmúltban megjelent egy remek kis film a témával kapcsolatban, úgyhogy könnyen ki lehet okosodni a klub életével kapcsolatban. A mára már kultikussá vált klubot, Hilly Kristal alapította 1973-ban, rengeteg koncert után, sajnos 2006-ban bezárta kapuit. Viszont most lehetőségünk van körülnézni egy virtuális túra keretében a klubban. Ezt pedig az alábbi linkre kattintva teheted meg. Hey Ho Let's Go!!!

Ipecac Recordings. A kiadó, ami elsősorban inkább elátkozott, és csak azután független. Ami többnyire az agyzsibbasztó középszerűség ellenpontján kísérletezők táborát képviseli, akik szintén súlyos agyzsibbasztással szítanak az átlagosnak vélt valósággal szemben. Ahol ki többé, ki kevésbé dekadensen szublimálja az elmebetegséget, mint a ráható világmindenség egyértelmű tünetét. A mindenki által jól ismert Mike Patton mellett Greg Werckman ( Alternative Tentacles is ) agyszüleménye ez az 1999 óta létező kis kiadó, aminek zászlós hajói azért egész messzi vizekre, zavaros, de nagy óceánokra is kieveztek már.

Idén júniusban ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Motörhead. Ennyi év elteltével és megannyi albummal a hátuk mögött akár a babérjaikon is ülhetnének, de nem teszik. Olyannyira nem, hogy a csapat új albumot rögzít - amely már a 22. lesz a sorban - a már lassan negyedik tagnak számító Cameron Webb producerrel, amely valamikor ősszel fog megjelenni. A napokban végeztek a gitársávok rögzítésével, szóval lassan befejezik a felvételeket. Ha pedig valaki az élő legendákat szeretné koncerten is meglesni az zarándokoljon el szépen nyáron Sopronba, hiszen a trió a VOLT Feszitivál vendége lesz. Mindezek örömére hallgassunk meg pár Motörhead-dalt!

Jamey Jasta a Hatebreed énekese pár hete jelentette be, hogy az amerikai ketrecharcosnak Matt "The Immortal" Brown-nak hivatalos bevonuló zenét ír. A zenész tartotta is a szavát, a dal a zenész hivatalos bandcamp oldalán jelent meg és alább meg is hallgatható. A zenész amúgy szólóalbumon dolgozik, ami talán még idén meg is jelenik.

Az idén is új albummal jelentkező egyik legnagyobb klasszis New York Hardcore legenda új klippel jelentkezett! A banda albuma április 4. - re várható és American Dream Died lesz a címe. Az már csak hab a tortán, hogy lemezt nálunk is bemutatják a nyáron, a most Dunaújvárosban megrendezendő Rockmaraton fesztiválon, amint azt már tudjátok, hiszen az gondolom ez mindannyiunknak a hét híre volt! Hát akkor" Gotta Go", a hajtás után itt a vatta új videó!


Korábban már többször említettük, hogy idén újra mutat némi aktivitást az Incubus csapata, akik 2015-re két EP-t terveztek kiadni. Ezek közül az első Trust Fall (Side A) címmel lát napvilágot március 24-én. Ezen szerepel az Absolution Calling című dal is, melyet pár hete már megmutattunk nektek, de most a dal videót is kapott, mégpedig amolyan West Side Story utánérzésűt. A csapat amúgy június 5-én a bécsi Rock In Vienna fesztiválon lép fel.

Szépen csörgedeznek a nevek az augusztus 7-9. között megrendezendő RockPartra is. A Suicide Silence és a Clawfinger után újabb név került napvilágra. Íme, tehát az újabb bejelentés: augusztus 9-én, vasárnap este a RockPart nagyszínpadán a mathcore szülőatyjai, akik számos stílus hozzáadásával alkották meg senkivel össze nem téveszthető zenei világukat - a The Dillinger Escape Plan. További infók ITT. Addig meg melegítsünk ezzel.