RockStation


Danny Cavanagh: szólókoncert Budapesten és Debrecenben

2018. március 22. - sunthatneversets

daniel-cavanagh.jpg

Új szólólemezzel, és saját turnéval jelentkezett az Anathema dalszerző-gitárosa, Daniel Cavanagh. A Monochrome című album személyes hangvétele alapján ezúttal is közvetlen, meghitt élményre számíthatunk a magyarországi koncerteken, amelyekből rögtön kettőre is készülhetünk: április 21-én Budapesten, 22-én pedig Debrecenben lép fel Danny.

Tovább

Újra Magyarországra látogat Daniel Cavanagh!

0anathema2017_14_eredmeny.jpgA 2015-ös, teltházas GMK-s buli (valamint a szintén tavaly Anathema koncert) után újra hazánkba jön Daniel Cavanagh. A turnén a tavalyi évben megjelent Monochrome című nagylemezét fogja megmozgatni, rögtön két magyar időponttal: április 21-én Budapesten, 22-én pedig Debrecenben fognak felcsendülni lemez nótái, várhatóan a már jól ismert Anathema dalok mellett.

Tovább

Amikor az Anathema énekes szólólemeze Anathemább lesz az Anathemánál

monochrome.jpgSzólólemezzel jelentkezik az Anathema énekes-gitárosa, Daniel Cavanagh. Az október 27-én az anyazenekarával hozzánk látogató zenész fogta magát és az ötleteit, majd Monochrome címen fogja kiadni a felhalmozódott tételeket, melyről az első dal, a nyitó The Exorcist már meg is fülelhető. Érdekesség, hogy maga a dal jobban emlékeztet az Anathema hangulatára, mint a legutóbbi nagylemez, a The Optimist, így az esetlegesen csalódott fanoknak feltehetőleg jobban be fog jönni ez a dalcsokor.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum