Igazából nem volt most könnyű dolga a Dream Theaternek, hiszen egy (legalábbis az én szemszögemből) igen harmatos korong, a The Astonishing után (amit egyszer sem tudtam végighallgatni) kell újra bizonyítania a mindig kritikus nagyközönség számára, így részben nekem is. Mondjuk én nem szoktam annyira fanyalogni, mint az átlag prog-sznob, rendszerint elégedett vagyok a (ha az első albumtól számoljuk is) már három évtizede működő és alkotó csapat munkájával, mindig lelek valami csemegét az aktuális dalcsokron (kivéve, ugye...). Szerencsére a progmetal koronázatlan királyai ezúttal nem akarták elkapkodni a friss lemez anyagát, kevésbé ültek rá a gyártószalagra, így egy jóval kerekebb, emberibb, élvezhetőbb, élőbb, szerethetőbb alkotás került ki a kezeik közül, egyenesen a mindig szájhúzó fanatikusok elé.