
Akár nagyobb tétben is mertem volna fogadni arra, hogy tavaly írtam a legutóbbi Kasabian albumról, így most azzal a felütéssel terveztem indítani, hogy lám, a brit indie zenekar a lemezkiadás szempontjából magasabb fokozatra kapcsolt. Nos, néhány kattintás után kiderült, hogy az a bizonyos legutóbbi lemez, a The Alchemist’s Euphoria korántsem tavaly, hanem bő két éve jelent meg. A Happenings kapcsán tehát nem a gyorsaságot kell dicsérnem; épp ellenkezőleg, a friss korong a kétéves periódus ellenére félórányi újdonsággal sem szolgál.
A brit Kasabian annak ellenére, hogy az utóbbi húsz év egyik legsikeresebb indie zenekara, a hazai sajtóorgánumokban legutóbb nem a zenéje okán szerepelt, hanem az alapító-frontember, Tom Meighan személyes zűrjei miatt. A zűr talán enyhe kifejezés is, hiszen emberünk egy családon belüli bántalmazás miatt került ki a leicesteri zenekarból.
Ha a pénteki napot a beduinok uralták akkor valószínűleg a szombati napra valami mocsári lény illene, mert hol eleredő, hol abbamaradó eső áztatta a Pannon sivatagot. A nap kezdését megalapozta a Biohazard és a Hatebreed koncertje. Ennél pörgősebb kezdésre egy fesztiválon sincsen szükség. Evan Seinfeld kilépése után igazából nem lehetett tudni, hogy egy Biohazard-tól mit várhat az ember,