Szóval, meghalt Somló Tamás. Esterházy Péter után frissen ráadásul. Úgy látszik, nagyon megritkultak az angyalsérós, "tisztességben megőszült" fők Odafönn, és bekértek párat. Talán ott is sötétedik. "Vacakabb lett a világ", mondja Presser Gábor. 

"Na, ezek is lehozzák a kötelező kegyeletposztot", vágják erre sokan rá mifelénk. "Jól van, banyek, essünk túl rajta." Nos... Talán nem látszik így elsőre egy Márhíívó vagy Agyarország felől nézve, de mindent áthatnak és örökre meghatároznak ebben az országban, a magyar zenei kultúrában azok a zenekarok, amikhez Somló Tamásnak valaha is köze volt. Az életrajzi adatokra ott vannak a többi emlékező cikkek, nem tudom és nem is akarom átfesteni vagy ünnepi díszbe öltöztetni a témát. Nincsenek közös sztorijaim, nem is érthetek úgy a munkásságához, mint aki évek óta követi, mert nem, én se követem. Mert magamtól én se nagyon veszegetem elő az Omega-bakelitet (és most tessék, meg kereshetem gőzerővel).

De ettől még fontos összegezni és elmondani, mit tett le az asztalra és az éterbe Somló Tamás. Hogy bármit gondolj róla vagy a munkásságáról, miért érdemes egy csipetnyi hálával megtolni azt a kósza gondolatot.