Bár a végtelen abszolút hipotetikus fogalom, abban azt gondolom azért simán meg tudunk egyezni, hogy zenekaraink sokszínűsége mégiscsak egy gyakorlati síkon elfektetett nagyon szép nyolcas. Ami magába foglal többek között olyan zenészeket, akik megérkeznek egy általuk választott, de már létező világba és kreativitásuk határait valamennyire meg is fogja szabni az ahhoz való idomulás. Meg aztán magába foglal olyan alkotókat is, akik viszont ott óhajtanak osonni, ahol azt korábban nem nagyon tette meg senki. Ezért saját világot teremtenek. Ahogy az Oxbow is ezt tette anno. Első perctől kezdve megismételhetetlen koncertjein és lemezein egyaránt. Ahogy az elmúlt huszonnyolc évben tudniillik megőrülni tudtak, és ahogy ezen a hetedik lemezen most a legtöbbször megszelídülnek, az mindenképpen inspiráló. Nemcsak zenei értelemben.