
A Tesseract december 5-én jelenteti meg RADAR című koncertalbumát és koncertfilmjét. A kiadvány mérföldkő a brit progresszív metal zenekar számára, hiszen tizenöt éves utazásukat örökíti meg a földalatti kezdetektől egészen a modern metal színtér meghatározó szereplőivé válásukig. A RADAR és a hozzá tartozó filmzene, a RADAR O.S.T., Blu-ray, CD és bakelit formátumban is elérhető lesz. A zenekar emellett megosztotta az új kislemezt, a Tender (Live At Radar) című dalt, valamint a hozzá készült koncertvideót is.
Nyolc év után tért vissza Magyarországra az Tesseract, így bátran mondhatjuk, hogy az utóbbi időben nem igazán kényeztették el az itthoni nagyközönséget. Na, nem mintha az Unprocessed, akik nekem az este fénypontja voltak, olyan sűrűn járnának erre, hiszen annak is már jó öt éve, hogy volt szerencsém megismerni őket az A38-on, azóta meg nem jártak magyar földön, legalábbis zenélni tutira nem. Ezeknek a lógósoknak a The Callous Daoboys melegített be, akik tavaly után tolták el ide újra a biciklit, de szerintem haladjunk szépen, sorjában.
Vasárnap újra hazánkba látogat az újvonalas progmetal egyik zászlóshajója, a Tesseract. A srácok ráadásul nem akármilyen zenekarokat hoznak vendégként, a színpadon előttük a The Callous Daoboys és az Unprocessed oktatja majd ki a közönséget. Nem mellesleg mind a három brigád új anyaggal érkezik majd a Barba Negrába, szóval lesz mire figyelni gazdagon! Az esemény részleteit
A mai nappal elszabadult a technikás metalban nyomuló Tesseract új nagylemeze, a War Of Being. A korábban már két előzetes dallal megtámogatott lemezhez egy új videó is készült, amit a Legionre illesztettek rá. Ez, valamint a teljes anyag az alábbiakban található meg.
A héten megalomán progresszivitás, mainstream rock, repkedő pofonok a durvábbikból és mutáns emberek. /Fotó: Mutoid Man, Jason Zucco/
Jobb híján a Tesseract is elérhetővé teszi a tavaly decemberben adott, online közvetített fellépését. A Portals című csomag
Ha minden jól megy - márpedig reméljük, hogy minden jól fog menni - jövő decemberben egy jó kis metalcore éjszakának lehetünk majd szem- és fültanúi, ugyanis közösen támad majd a fővárosra a Heaven Shall Burn és a Trivium! A hivatalosan
Cage Fight címen két fullosan általa összerakott nótát adott ki James Monteith, a Tesseract gitárosa. Az éppen új lemezén dolgozó anyacsapatától "meglógott" riffmester természetesen másabb irányt célzott meg a One Minute és a The Mirror Shattered című tételekkel, de erről most ti is meg tudtok bizonyosodni.

